Mert benne van a dolgokban az, ami majd lesz… - Herner Ferikéék léte vagy nem léte

Ásóval és kapával, soha el nem múló időtlen időkben, áll három közmunkás-programra kárhoztatott szegény ember, három posztmodern shakespeare-i sírásó. Állnak és semmire sem várnak – az egyik beleharap a kolbászba, összecsordul a nyál a szájban, a másik krákog, érezni, a dohány és a reggeli pálinka sava marja a torkát, a harmadik mered az unalmas semmibe. Valahogy így indul Háy János profán istentelen-drámája, a Weöres Sándor Színház bérleten kívüli, a szezonban utolsó kamaradarabja, a Herner Ferike faterja.

 

A Mesebolt Bábszínház kamaraterme ad otthont ennek a szívszorító játéknak: amely minimális díszlettel, jelzésértékű kelléktárral, viszont beszédes, a háttérbe vetített élőképekkel dolgozik. Egyszerre szimbolikus és realisztikus itt minden: az úttörő-egyenruhához a jófiú, a Herner Ferike még sípot is akaszt, és tényleg, mostanság a közmunkások pont ilyen suhogós láthatósági hacukában számolják az árokpartok szélén az el nem múló perceket.

„A legunalmasabb az, amit pont csinál az ember”

Itt az árokparton láthatatlanul zajlik a mindennapi dráma, mert csak idő van, lét már rég nincs. Mi van a hiten túl? Amikor Isten rég halott, amikor a család se működik, és nem mellesleg tennivaló sincs. Ijesztő ez a távlatnélküliség, amely ráadásul generációról generációra öröklődik is, egyre mélyebb bugyrokat találva - ahogy egy helyütt Banda Lajos (Szabados Misi) is megállapítja.

 

Kelemen Zoli és a társulat legfőbb érdeme, hogy Háy darabját képesek sok szólamban megidézni, úgy, hogy a betanított munkástól az egyetemi tanárig mindenki találhat magának, testre szabott privát katarzist. Persze jó alapanyagból dolgoztak, de a közmunkásokat játszó Szabados Misi, Horváth Ákos és Orosz Robi kiérlelt karaktereket hoznak: ezek a vidéki suttyók nem kétdimenziós pálinkaszagban dülöngélő fazonok. A rendmániába belefulladó rendőrcsalád is mellbevágóan valódi trió, fáj, ahogy például az anya (Bálint Éva) képes azzal az ős-porszívóval takarítani, és ahogy simogatja a fotelben ülő fiát. Endrődy Krisztián Rendőre, Borbíró András Ferikéje, és Szabó Tibor Papi Jóskája - kiérlelt, egyszerre szerethető és sajnálni való, drámai karakterek…

Lenni vagy nem lenni…

Háy János drámája – nekem - az egzisztencializmus profán átiratát adja. Merésznek tűnhet, de egy éles szemű, köznapira lefordított Heidegger-értelmezés. A szerző a legköznapibb (primitív?) nyelvezeten képes az evidensnek tűnő filozófiai kérdéseket új nézetben boncolgatni. Ilyeneket: mi végre tenni, élni, lenni és szeretni, ha az ember úgyis tudja, véges az ideje, és amúgy is, az élete halál felé való lét csupán.

 

Kötelező olvasni is Háy-t

A szombati premierig személyesen is találkozhatunk Háy Jánossal (ne hagyják ki, remek mesélő), hiszen ma este (azaz pénteken) a Weöres Sándor Színház Kötelező olvasmány sorozatának ő lesz a vendége; Lévai Balázs és Jordán Tamás közreműködésével. A lecke ezúttal: A bogyósgyümölcskertész fia.