„Mi a bajod a galambokkal Lajos?” Irodalomóra Parti Nagy Lajossal

2009. november 25.
„Hétfő este a szombathelyi Weöres Sándor Színházban teltház előtt, óriási sikerrel futott a Kötelező olvasmány…” Parti Nagy egész biztosan nem így kezdené. A média bikkfanyelvét ízekre bontaná, aztán maga alkotta dilettáns szó-bravúrokkal írna életet bele… Elolvasnám, ahogy a feladott kötelezőt, a Hősöm terét is, ízlelgetve az író teremtette nyelvet…

A színház kamaraterme csurig, olvad a nőkről a smink. Pótszékekkel elegen vagyunk. Hétfő 19 óra, a Kötelező Olvasmány címen futó irodalmi szeánsz második estéje kezdődik. Nemrég az aulában Banga Ferenc grafikus tárlatának megnyitásába csöppentünk, a rajzokért később visszanézünk.

Lévai Balázs, a társalkodó-konferanszié lép a dobogóra: a szóbeli vizsga hamarosan elkezdődik, aki nem kerül sorra, az kint a büfében írásban számolhat be. Sztorizgat még, míg a házigazda, Jordán Tamás meg nem érkezik. Ők ketten terelgetik a mai beszélgetést. Az ülésrend is hasonló, mint Spiró György Felségversenyénél: a harmadik székben ezúttal a nyelvzsonglőr és szómutatványos „posztmodern költőkirály”, Parti Nagy Lajos foglal helyet. A terítéken a költő, dráma- és regényíró élete, és a program szerint a közel tíz éve megjelent, máig egyetlen nagyregénye (ha a Sárbogárdi Jolán maszkjában írt rövidebb írást nem soroljuk ide): a Hősöm tere.

Közérdekű információ színházbarátoknak

Mielőtt Parti Nagy színre lép, Jordán örömhírként közli a publikummal: megjelent az értesítőben az Akacs Mihály utcai épület (volt Hemo, a helyszínünk) átalakításának kivitelezési pályázata. Ennek beadási határideje január 6-a lesz. Legkésőbb február elején szerződést is kötnek a kivitelezővel, aztán megindulhat az építkezés. Reményei szerint 2010. december 30-a előtt átadják a felújított színház-épületet.

Már csecsemőként is nyelvzseni volt? Vagy inkább jó focista?

Lévai így mutatja be az est vendégét: „Szekszárdon született. Pécset, Budapestet és Berlint szokta emlegetni élete legfontosabb terepeinek. Íróként pedig legfontosabb működési terepe maga a nyelv, szétszedi agyonveri , lebutítja, majd elkezdi apró munkával összerakni, és ami megszületik belőle az szinte maga az írói életmű.”

Kronologikus sorrendben haladunk, először a gyermekkorral. Lévai valahol azt olvasta, hogy az író édesanyja szerint fia már egy éves korában összefüggően beszélt, már-már kiselőadásokat tartott. Parti Nagy cáfolja: „Szerintem minden anya ezt mondja, és idővel el is hiszi. De még ha így is lett volna, a későbbire nézve semmit sem jelentene”

Írói módszerére utalva (összeszedés, szétszedés) Lévai firtatja, jó volt-e építőkockában? „Kicsit mindenben jó voltam, biztos nagy volt a szám. De azért jellemző, hogy ezek a rólam szóló legendák nem arról szólnak, hogy milyen jól fociztam. Ebből is látszik, utólag születnek, a legjobb szándékkal is mennyire torzítanak”

Jelenkorról: „Nem lehettem volna jobbkor, jobb helyen”

Magyar-történelem tanári diploma és némi könyvtárosság után 1979-től 1986-ig a pécsi Jelenkor szerkesztője. A folyóirat jelentős állomás az életében, Pécsen kezdett el publikálni 17- 18 évesen. Így emlékszik vissza: „Sokat jelentett ez nekem. Egyrészt olyan időszakban voltam ott, amikor az ember amúgy is felnőtté, és ha sikerül, íróvá válik. Nekem sikerült ez, egy olyan közegben, ami példamutatóan jó hely volt. Nem csupán egy vidéki folyóirat volt, mert mindenki, aki élt és mozgott, ott akart publikálni. Mi is életünk jó részét Pesten töltöttük. Se pécsi se pesti nem voltam, Sárbogárdi, mert a kettő állomás között zajlott az éltem. 13 év, nagyon sok idő. Ebben a közegben szocializálódtam, nem lehettem volna jobbkor, jobb helyen.”

Nem egy tipikus szerkesztőségbe- járó alkat: „Amikor nagyon figyeltek volna rám, én eltűntem, mert szégyelltem magam, Féltem attól, kiderül, én még nem tudom azt, amiről ők azt hiszik, hogy már tudom… Már befejeztem a főiskolát, de még mindig szívesebben adtam úgy verset a Jelenkornak, hogy levélben küldtem el… Nem voltam az, aki vadul művésszé akartam válni, minél nagyobb fekete kalappal.”

Az ember nem csak úgy, egyik pillanatról a másikra, akaratlagosan lesz író: Az, hogy én író vagyok csak később, nehezebben jött. Ez nem egy olyan szakma, hogy kapsz egy papírt, és attól kedve író-művész vagy. Ki előbb, ki később, nem választás eredménye. Rajtam ragadt.” Harminchárom évesen döntötte el, hogy szabadfoglalkozású író lesz, akkor hagyta ott a Jelenkort, és lett szabadúszó: „Nem fért már bele, hogy szerkesztő legyek, és másoknak osszam az észt, és eldöntsem ez jó vagy sem, amikor magammal is egyre kevésbé voltam tisztában… Másrészt ette, rabolta az időmet.”

Jordán Tamás közben, mint kiderül, azon ügyeskedik, hogy anagrammát gyártson Parti Nagy nevéből, több-kevesebb sikerrel. Závada Pálnak anno sikerült –jegyzi meg Parti Nagy, de, hogy mi volt az, arra már nem emlékszik. (Lehetne egypárat: ipar nagy sajtol, vagy joga nyilas part) Pécs és a Poszt lesz a beszédtéma, aminek kapcsán a színházigazgató elmeséli: „Emlékszem, Benedekkel a kisfiammal, alig pár hónapos lehetett, úgy fröccsöztem a Fregattban, hogy a vállamon aludt, mint egy boa. „

Mindig is vonzódott a fűzfapoézishez, és a rontott szövegekhez

Hogyan lehet jó képzavarokat gyártani? Miként talált rá az ál dilettáns beszélői pozícióra? – kérdezi Lévai. Nem úgy, közli Parti, hogy egy reggel az ember arra ébred, hogy mától áldilettáns szövegeket fog gyártani: „Ez egy hosszú folyamat, mindig is vonzódtam a nem szokványos, rontott szövegekhez, az extrémhez… Nagyon nehéz meghatározni, milyen pozícióból beszélek. A huszadik század irodalmának kardinális kérdése volt, kit iktatok magam és a hőseim közé, ki a beszélő, ki vagyok én. …A Jelenkornál is sokat foglalkoztam dilettáns szövegekkel, a természetükkel és a lelkükkel… A hetvenes- nyolcvanas évek sokkal ingerszegényebb környezet volt, a társadalomban a fiatal értelmiség számára egyetlen kitörési pont, kitüntetett csatorna volt az íróvá válás. Amikor az első szabad parlament megalakult, Csordás Gáborral (költő, író, fordító, szerkesztő, a Jelenkor kiadó igazgatója) azon mosolyogtunk, hogy annak idején a fél parlamentnek visszaküldtük az írásait.” Nagy hiba volt…- nevetünk.

Lévai Balázs is sztorizik, mesél Karcsikáról, aki a házibulikba nagyon rossz zenéket hozott. Egyik barátja, akivel közös zenekaruk van, egy alkalommal meg is tiporta a kazettákat. Ebből a fiúból lett később Gerendai Károly, a sziget egyik fő szervezője. „Na a zenekar itt játszotta el a nagyszínpadot!”

Ki volt özvegy Kanalas Béláné, és ki írt először Sárbogárdi Jolán-verseket?

Az első ízig-vérig amatőr szövegek egyikével, amire a költő felfigyelt, a pécsi vasútállomáson találkozott, a hirdetőtáblák között, szakszervezeti kék indigóval gépelve. Talán ebből az ismeretlen vasutas verselőből született meg Sárbogárdi Jolán ős-alakja.

Part Nagy kedvenc képzavarát is megosztja velünk: „lelkében és nyelvében nagyon derék pártbizottsági titkár egy tájékoztatón azt mondta: elvtársak negatív emlőről nem lehet pozitív csecsemőt szoptatni.”

Megemlíti, Weöres Sándor is úgy határozza meg a költészetet, mint az értelemre merőleges valamit. Özvegy Kanalas Béláné néven maga a nagy költő is írt dilettáns szövegeket.

Hozzáteszi még: „De nekem most mire olyan nagy a szám? Hogy bizonyos konvenció szerint olyan strukturális szövegeket tudok előállítani, amelyeket egyfajta közönség szeret? A dilettáns és a profi szöveg között érzelmi struktúrában nincs különbség csak az artikulációban. Nagyon közel állnak hozzám ezek a szövegek, az életben én is dilettáns vagyok zömében.

Mint kiderül, Parti Nagynak egyszerűbb kitalálni képzavarokat, mint összegyűjteni a valóságban, a „talált tárgyak” nehezen illeszthetők bele szervesen az ő szövegeibe, ráadásul: "Úgyis rossz a memóriám, rosszul emlékszem rájuk, előbb-utóbb olyanok lesznek, mintha én találtam volna ki őket."

Írásról, regényről, napirendről

Megállapodnak Lévaival, nem egy alanyi szerző, prózában is nagyon keveset árul el saját személyéből. Parti Nagy szerint nincsen hierarchia a műnemek között, mindegyik lehet az irodalom csúcsa, de a nagyregény, a „nagy széles csámpázó járásával” a teremtés koronája. „Nyálam csorog érte… fantasztikus dolog lehet, ha az ember hosszú évekig belebonyolódhat egy hosszú szövevényes történetbe, annak minden ágába-bogába.”

Hogyan dolgozol - kérdezi Jordán. Napirendje elvileg - meséli- abból állna, hogy tíz órától este hatig ül a gép előtt. De ez nem azt jelenti, hogy alkot, csak csinál valamit: olykor csak igazgatja, szabdalja a szövegeket, vagy „nyersel”. Persze „Azért van a napirend, hogy az ember ne tartsa be.” A fejben és a számítógép memóriájában érnek a szövegek, amiket lehet, csak három –négy év múlva vesz elő, aztán egyszer csak meglátja, hova való. „Nem is a kitalálás a legfontosabb, hanem hogy hogyan csinálsz egy ötleteiből művet:” Az is kiderül, pánik nélkül nincs író: „Ez olyan, mint a kerozin a repülőgépnél, anélkül nem megy”

„Párhuzamosan egyszerre több dolog van a fejemben, egyszerre több anyagon dolgozom.” Nyolc éve ír például egy hosszú prózát, ami száz nyomtatott oldalnál nem lesz több, és ami talán jövőre végre meg is jelenik.

„Mi bajod a galambokkal Lajos?”- Hősöm és a galambfóbia

Az est háromnegyedén túl előkerül a Hősöm tere is, a kötelező olvasmány. A mű egy bizarr társadalmi anti-utópia, ami egy Budapest nevű városban, az élet-palomista mozgalom "megragadási" ünnepén, a Tisztabúza éjszakáján játszódik. Másrészt az írói én és a regényhős veszélyes azonosulásának kísértését, illetve kettéhasadásuk végzetes kalandját festi le.

Keletkezéstörténetéről Parti Nagy annyit árul el, hogy egyes részletei már a regény megírása előtt megszülettek, és az Élet és Irodalomban megjelentek, a többi szöveget is innen-onnan rakta össze, így a regény leginkább szerkesztői, strukturáló munka volt.

A szerző saját élete a Hősök terében is homályos marad, nincs önreflexió – jegyzi meg Lévai, valami azonban mégis kiderül róla, ezért is teszi fel a következő kérdést „Mi bajod a galambokkal Lajos?”. Így terelődik a szó a galambfóbiára, amiben a tévés műsorvezető felesége is szenved. Lévai gyorsan elmeséli, amikor otthon a konyhában felvezette, hova készül, és a regény a galamb-diktatúráról szól, az asszony így reagált: „Ebben hol a szatíra? Ez létező fenyegetés!”

Honnan eredhet ez a fóbia? – tanakodnak, talán félelem a tisztátalanságtól, a kiszámíthatatlanságtól. Kiderül, a regény előtt Parti Nagy komoly galambászati kutatást is végzett. „Engem az az ellentmondás izgatott, hogy itt van ez a tenyeres-talpas, drabális, hétköznapi valóság (a galamb), ami a szeretet és a szelídség szimbóluma… ezek a szerencsétlen jószágok finoman szólva sem olyan nagyon szelídek, hanem vadak, persze valahogy meg kell élniük egy ilyen rongyos városban, mint Budapest.”

A regény irodalmi előképei: Orwell Állatfarmja, Margaret Atwood: A szolgálólány meséje vagy Swift Szerény javaslata, de Parti Nagy nem olvasta újra ezeket a klasszikus elődöket, mert nem akar „kottából dolgozni”.

Ennyi idő távlatából is elismeri, a könyv aktualitása az elmúlt években csak nőt. Tubica cézár, a diktátor figurája – magyarázza – azonban nem dekódolható csupán a szélsőjobbra, a galamb-vezér a veszélyes dilettáns archetípusa: „Olyan ember, aki tényleg elhiszi magáról, hogy valaki. Aki rendre nagyobb mennyiségű gondolatot és mondatot próbál átpréselni saját kapacitásán, mint ami reálisan kifér. Ebből származnak a nyelvi karambolok, a nagy gondolati katyvaszok. Ennyiben minden diktátor egyforma. A hetvenes években egy osztrák humorista elővette a Mein Kampfot, és nem tett mást, nem parodizálta, csak egy az egyben felolvasta. Kiderült, ha leveszem a szövegről a rárakódott mázat, micsoda orbitális baromság. Helyzetbe hozva viszont kontinenseket életét tudja felborítani."

Jordán Tamás találó, boros hasonlattal összegzi Parti Nagy regényét: Ez egy hordó, amibe rettenetesen jó ital van…de egyszerre sokat nem lehet belőle fogyasztani, mert akkor nem lehet élvezni az ízét." Parti Nagy erre megjegyzi, az irodalom fontos kritériuma, hogy első olvasatra ne legyen minden ízében kiélvezhető.

„Ha egyben elolvasnám, másnapos lennék …” – vágja rá a direktor. Lévai még elmeséltet egy Petri Györggyel és vele megesett tatai marhapörkölt főzést, ami orbitális részegségbe fulladt, aztán komótosan összepakolunk. Sorban állunk egy aláírásért, kötetekkel a kézben…

A kötelező olvasmány sorozat januárban folytatódik, a szerző és az olvasmány még ismeretlen…

szerző: szilva
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.