Mint a kék ég a szárnyas-betéten… - Nő-füzér Csákányi Esztertől

Kint csúszós-nyálkás este, a WSSZ-aulában csalogató otthonosság-érzés. Sok az ismerős, mosolygós pillantások innen-onnan, összeverődünk jó páran, épp elegen ahhoz, hogy tökéletesnek gondoljuk az estét. A színpadon a „SzépRóza-monológok”, hét sors – kacagtatóan szomorkás, realisztikus én-történetek, abszurdba hajló mondatfüzérek – Parti Nagy Lajos tollából, Csákányi Eszterre szabva, Anger Zsolt (rendező) vezényletével.

Ez színház, nem színdarab

Hét asszonyi sors, hét abszurd ballada nőkről, akiknek azon kívül, hogy mindannyiukon átgyalogol az élet, sok közük nincs egymáshoz. Ennyi: nőből formálták őket, egy sokszínű csokorba. Lappang mindenkiben egy dráma, egy olyan monológ, amit valahol valakinek érdemes elmondani. Csákányi bravúros átváltozó-művész, egyik karakterből könnyedén bújik a másikba (maga az átváltozás is a színfalak mögött zajlik): egyszerre tud szerény lenni, mint Csók Adorjánné kézimunka-előrajzoló, vagy kiélt, bukott angyal, mint az a bizonyos villamos-vezetőnő, máskor hosszú tincsei alól kacéran pislogó énekes, fiúsan kemény fényképész, Amerikába férjhez ment bordalköltő, és strucc-ufókba bonyolódó fürdő-alkalmazott. Segítenek a parókák és a sokatmondó tiritarka női hacukák, de másként csillog a szem, mások a gesztusok, a hang is beleolvad az új és újabb női én-be. A hetedik monológ maga a színfalak mögötti Csákányi Róza (a hetedik te magad légy), egy színésznő öltözés közben, spontánnak tűnő önreflexiókkal tarkítva. Leghangsúlyosabb díszletelem a színpad a színpadon, egy keret, amibe, amiből a színész szabadon ki-be gyalogolhat, a csoda, az átváltozás terepe, a mesterséges fényképpel élethűvé varázsolt, színenként változó háttérrel.

Egy nyelv egy ember (avagy nyelvében él a nő)

Parti Nagyban Csákányi Eszter tökéletes alkotótársra talált, a szerző túlzás nélkül zseni. Szavai nyelvi bonbonok, minden mondata lelemény, a szócsavarásokon túl mindegyik valamely közös tapasztalásunk sűrítménye, mondatfüzérei atmoszférát teremtenek. Hétköznapi és abszurd, a tragédia és komédia nála elválaszthatatlanul egybeolvad: olyan maga a szerző is, „mint a kék ég a szárnyasbetéten”…