Mire megvénülünk… - Egressy Zoltánnal búcsúzott a régi Hemo

2010. február 16.
Az író Egressyről kiderült Lévai Balázzsal együtt mindketten olyan irodalmárok, akikből, hiába vágytak rá, nem lett buszsofőr. Jordán Tamás viszont gyerekkorában inkább a villamosok ütközőjén szeretett utazni.

Valami véget ért. A szombathelyi színház első és átmeneti korszaka rövidesen lezárul: számításaink szerint hétfő este utoljára léptünk be a katonai kultur-bázisból kialakított térségbe. Így kopottasan is megszerettük, sőt már akkor kedveltük, amikor egyedül a Kamara Savaria eltökélt színházcsinálói láttak benne fantáziát. Keretes lett a szerkezet, záró-akkordként a ház vendége a szombathelyi színház emblematikus házi-szerzője volt, akivel anno a Kamara Savaria, majd a Weöres Sándor Színház is debütált: Egressy Zoltán. Ő jegyezte kilenc éve a Kamara Savaria első premierjét, a „Sóska, sültkrumpli” című darabot (Dömével, Endrődy Krisztiánnal, Bajomi Györggyel – és az akkor még rendező-asszisztens Csonka Szilvivel), aztán a Weöres Sándor színház nyitódarabját, a 9700-at is. A beszélgetés apropója a következő kötelező olvasmány megvitatása: Egressy „Most érsz mellé” című novelláskötete, amely tavaly jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában.

Novellaelemzésből Lévai csak négyötödöt kapott

Lévai Balázs elöljáróban közvélemény-kutatást tartott, hányan olvasták a kötelezőt. Az eredmény: masszív ötven százalék. „A többiek milyen mentséget tudnak felhozni?” – kérdezősködött. Lévainak a műfajról egy személyes sztori villant fel: lányát felvették egy budai elit gimnáziumba, ahol az első irodalmi feladatainak egyike egy novella elemzése volt. Gondolta, nem segít, birkózzon meg vele a gyerek. Négyest kapott, de lehetett javítani, egy otthoni elemzéssel. Az elgyengült atya feladta elveit, elhatározta, belead apait-anyait, ráadásul a téma Kosztolányi Esti Kornélja volt. Leültek, másfél órát keményen dolgoztak vele. A feladatot négyötödre értékelték. Lévai levonta a következtetést: ha hetedikes szinten négyötödre jó, akkor mit keres itt…

„Ami lesz, az tényleg Csodapalota lesz”

Ahogy megszokhattuk, Jordán Tamás az estét szolgálati közleményekkel kezdte: „Amire vágytunk, az megtörtént, holnap átadjuk az építési területet, ez a mai, ez az utolsó esemény a régi Hemo-ban. Az új megépüléséig az MMIK-ba költözünk. A nyertes kivitelező pályázatában az átalakítás befejezésének dátumaként szeptember 16-a szerepel, ha csúsznak is, októberben visszaköltözhetünk. Az első előadást januárra tervezzük.” – vázolta a terveket, majd zárójelben megjegyezte: „Nagyon a szívünkhöz nőtt ez az épület, így, ebben a formájában is, ahogy most működött, nehezen válunk meg tőle, de ami lesz, az tényleg Csodapalota lesz.”

A gimiben sztárolták: önálló estet szerveztek neki

Ahogy a tollforgatók zöme, Egressy is költőként kezdte pályafutását. Arra a kérdésre, miért versekkel indult, nem tudta a választ, csak arra, miért is hagyta abba: „Gimnazista koromban kezdődött, amikor amúgy is minden második ember verseket ír. Volt egy irodalomtanárom, neki odaadtam a verseket, volt egy iskolai újságunk, le is közölték. Ő biztatott, hogy írjak, én el is hittem, hogy ezek a versek jók. Még akkor is azt hittem, amikor megjelent az első verseskötetem, az érettségi után öt évvel. Persze nagyon szeretem, nem is szeretném megtagadni őket, de ma már objektívebben tudom értékelni őket.”

A gimnáziumban az érettségi előtt szerzői estet szerveztek, csak neki, a díszterembe. Az érettségin a magyartanár az elnök fülébe súgta: „Ő nagyon jó”. Ettől viszont zavarba jött, bár a tanár segíteni akart. Lévai az érdemjegyre is rákérdezett, természetesen ötös lett, mert jó tétel húzott, Ady Endrét. Aztán az ELTE tanárképzője, magyar-történelem szak következett. Egyetlen vizsgán bukott meg, a tétel Stendhal Vörös és feketéje volt. A kérdés, amin elhasalt, úgy hangzott: „Volt katona Julien Sorel?” Egressy szerint volt. A tanár közölte: nem. Hazament és ellenőrizte a Száz híres regény-ből, amiből előzőleg is készült, kiderült, neki volt igaza, Sorel volt katona. Pótvizsgán megemlítette a tanárnak, aki egyszerűen rávágta: „Jó, akkor volt.”

Kötelező olvasmány - Egressy Zoltán fotó: wssz.hu
Kötelező olvasmány - Egressy Zoltán / wssz.hu

Elkallódott tehetségek: irodalmárok, akik nem lehettek buszsofőrök

’90-ben jelent meg első verseskötete, aztán sokáig nem foglalkozott irodalommal. Közel tíz évig újságíróként dolgozott és fordított. Gyermekkorában a legfőbb vágya az volt, hogy buszvezető lehessen, méghozzá a hetesen (ami a Ferenciek terétől a Moszkva térig jár). Lévai Balázs álma is ez volt, csak a 86-oson. Jordán Tamás kilógott a sorból: ő villamosozott, és az ütközőn utazott.

Hogyan jött a drámaírás?

Különböző újságoknál dolgozott, a napi bulvártól a negyedévente megjelenő gazdasági magazinig. A Chash Flow című gazdasági lap vezető szerkesztőjeként kötött munkaideje volt, négyig bent kellett maradnia a szerkesztőségben. „Ne kérdezd, hogy kerültem oda, nem tudom” – mondta. Egy alkalommal éppen nem volt semmi dolga, ekkor kezdte első darabját írni: kedvenc költőjéről, Reviczky Gyuláról. Az a momentum izgatta, amikor az író-kritikus utolsó nagy szerelmével, Jászai Marival összetalálkozott. Nem mindennapi sztori: az ünnepelt művésznő bement Reviczky irodájába, ahol kikérte magának a róla írt elmarasztaló kritikát. Másnap együtt teáztak, aztán egymásba szerettek. - A dialógus megírása annyira megtetszett Egressynek, hogy este kilencig abba se hagyta: „Annyira megszerettem ezt a dolgot, írással helyzeteket teremteni, figurákat jellemezni. Ez a nehézsége és szépsége is, hogy nincs lehetőség a leírásra, csak a konkrét dialógusok vannak."
A jelenet annyira sikerült, hogy később a darabban, amit azóta sokszor átdolgozott, ez a rész azóta is változatlan maradt.

Az elkészült darabbal Radnóti Zsuzsát kereste meg, mondjon véleményt: dráma ez, vagy sem. Drámának tartotta. Kapott is egy ösztöndíjat, akkor írta a Portugált.

A bal oldalsó állóhely legendája a Katonában…

Nagyon megszerette a színházat, a Katonába járt leginkább, ott is lakott a színház mellett. Majd minden estéjét ott töltötte, a Platonov című előadást vagy harmincszor látta, imádta minden pillanatát. Állójeggyel ment, mindig a baloldalon elöl keresett helyet magának. A darabban Balkay Gézának van egy jelenete, amikor a színpadon előre megy, leguggol és meggyújt egy cigit. Egy idő után minden gyújtásnál felnézett Egressyre, megismerte, és mindig odanézett. Ehhez képest felfoghatatlan csoda volt, hogy pont a Katona mutatta be az első darabját, a Portugált. Egyszer, tette hozzá, meg is nézte ugyanonnan, elölről...

Amikor megírta a Portugált nem merte odaadni a Katona főrendezőjének, Zsámbéki Gábornak, nem is gondolt ilyesmire. Radnóti Zsuzsa közvetítésének köszönhetően figyelt fel rá a színház. De felhívta a fiatal szerző figyelmét: a kritikusok nagyon nem fogják szeretni, mert nem ők találták ki. A darabról megjelent első kritika címe is sokatmondó volt: Tíz szereplő keres egy szerzőt. Mindenesetre Egressy is elismeri, nagy szerencséje volt, hogy a világ egyik legjobb színházában lehetett az első bemutatója, mert nem biztos, hogy ha egy kis színház tűzi műsorára, felfigyelnek rá.

A Portugál azóta számos premiert megért, majd minden vidéki színház műsorára tűzte, film is készült belőle, nem csak idehaza. Sok bemutatót megért külföldön is, lefordították angolra, csehre, szlovákra, lengyelre, és az osztrákok is bemutatták. Portugáliába is eljutott, az ELTE portugál tanszéke fordította, színre vitték, és kivitték. Mesélte, van egy rész, ami a portugálokról szól, a főhős beszél sok közhelyet. A magyar színpadokon ez egy komoly, csendes jelenet, ott kint óriási röhögés kísérte.

Elárulta, nem foglakozik azzal, melyik darabját hol mekkora sikerrel mutatják be: „Zavarba ejtő, pejoratív Magyarországon sikerről beszélni. Van persze, akit felkapnak, akit sokat játszanak, de van egy belső mérce is. A Portugál nagyot szólt, mert fantasztikusan jó a rendezés, jók a színészek is, a darabon túl sok minden kellett ahhoz, hogy sikeres legyen, hogy a mai napig ne lehessen jegyet kapni rá.” Egressy szerint például a Kék, kék, kék, vagy a Július sokkal erősebb darabja, mint a Portugál.

A sóska útja

Nem fordul elő, hogy ő maga keres a darabjának színházat, egyetlen esetben történt ilyen: a Sóska, sültkrumpli című darabbal. Felhívta a Budapesti Kamaraszínházat, mert valahogy azt gondolta, ott jó helye lesz. Vevők is voltak rá. Aztán párhuzamosan ment a közeli Merlinben is. Azóta ezt a drámáját is sok helyen bemutatták, Egressy szerint nagy titka: hogy háromszereplős, egy helyszínen játszódik, alacsony költségvetésből színre lehet vinni.

A darabjait külföldre nem ügynökök viszik ki, szerencse kell hozzá: a Sóskát a "Londoni magyar évadon" bemutatták be, aztán ott is megrendezték. A három színész szerepére castingot tartottak, háromszázan jelentkeztek rá. A darabbal minden rendben volt, az ottani Nemzeti Színház lefordíttatta. Az angolok is vették a lapot, csak egyet nem értettek: mit jelent az, hogy az öltözőben mállik a vakolat.

A Merlinben – ahogy kivesszük a beszélgetésből – szintén készült, ezt megelőzően a szombathelyi származású rendező, Fekete Péter jóvoltából egy angol nyelvű előadás. Ennek apropóján kérdezte Jordán Tamás a közönséget, vajon Szombathelyen hányan jönnének el angol nyelvű előadást nézni? Nem volt a válasz egyértelmű…

A fordítás kapcsán Egressy elmesélte a lengyel fordító esetét a Portugállal. A lefordított darabból film is készült, a bemutatójára meghívták a szerzőt. A nézőtéren mély csend és nagy szomorúság volt, a végén sírtak. Az eredeti darab tele van poénnal, a lengyel verzión azonban senki sem nevetett. Kiderült, hogy a 92 éves fordító egyáltalán nem értette a szlenget, ami problematikusabb szöveg volt azt egyszerűen kihagyta. „De szép film volt.”

Egressy egy dolgot nehezen visel, ha kabarétréfa-szerűen rendezik meg a darabjait, most is fut egy olyan Portugál előadás, amelyet a közönség nagyon szeret, de ő nem bírja. (A győri nagyon jó – teszi hozzá) „ A kortárs drámaíró megmondhatja ezt egy színháznak?" – kérdezte Lévai. „Kortárs drámaírótól függ… "- válaszolta. Egy bemutató után lehet lelkendezni, és udvariasan gratulálni. Abban aztán mindannyian egyetértettek: a színészek, rendezők egyből érzik. Arra az esetre, tette hozzá Lévai, ha valami nem tetszik, van egy jó mondata: „Barátom, ez minden idők egyik előadása volt…” A milyen volt kérdésre Jordán Tamás is tudott egy frappánsat: "Nézd, voltak helyek ahol érdekes volt, voltak helyek ahol unalmas, én speciel ott ültem, ahol unalmas volt.”

Lévai szerint előadás után rögtön, abban a felfokozott tudatállapotban, amelyben a színészek vannak, még nem szabad kritikusat mondani, csak később, egy kocsmában egy sör mellett.

Egressyt ma már nem zavarja ha húznak a szövegéből, de az első színre vitelkor a Katonában Lukács Andorral összevesztek amiatt, hogy pont azokat a részeket húzta ki a rendező, amiket ő fontosnak tartott: „Akkor még nem tudtam, hogy a húzás megbocsátható dolog. Én most már csak azt nem szeretem, ha beleírnak, de a lényeg nem is ez. A jó előadásnak a szöveg csak egy alkotó része, ugyanúgy, mint a zene és színészek. Ha jó kezekbe kerül úgyis jó darab születik, ha nem, akkor mindegy a szöveg is…”

„Ugyanaz az előadás működik Szombathelyen de nem működik Győrben? Vannak sajátos közönségek?” – kérdezte Lévai, amire Jordán Tamás így válaszolt: „Feltétlenül, Pesten is minden színháznak megvan a maga profilja.” Egressy hozzátette: a Portugál például a Katonában nagyon jó helyen van. Ráadásul, mivel kitűnő színészek tolmácsolják a darabot, sokkal erősebb a kontraszt. A 9700 pedig annyira szombathelyi darab, hogy furcsa is lenne Győrbe bemutatni, pláne Zalaegerszegen. Kötelező olvasmány - Egressy Zoltán fotó: wssz.hu

Kötelező olvasmány - Egressy Zoltán / wssz.hu

A novellaírás lélektana

A beszélgetés utolsó fél óráját a novelláskötetnek szentelték. A kötet születéséről Egressy így mesélt: őt és három magyar írót meghívtak Kínába, Békés Pált, Spiró Györgyöt és Tóth Krisztinát. Békés Pál és Tóth Krisztina akkoriban tervezték, hogy összeállítanak egy (később Hasítás címmel megjelent) rock-antológiát. Kiválasztottak 20 írót, akit felkértek egy-egy zenével kapcsolatos novella megírására. Kínában, egy szálloda 34. emeletén kérdezte meg Békés Pál Egressyt, nincs-e kedve szerepelni az antológiában „Nem tudom, hogy kell novellát írni” - válaszolta, és ennyiben maradtak. Amikor hazajött Kínából, mégis csak belevágott, izgatta a feladat. „Annyira megszerettem aztán ezt a műfajt, hogy azonnal írtam még egyet, aztán még egyet, így lett 17 .”
A kiadója most arra kapacitálja, írjon regényt: „Nem tudom, hogy kell regényt írni, de motoszkál bennem. Nem készítek ötéves terveket, majd meglátjuk mi lesz. Minden mindig formát keres: mostanában írok verseket is, vannak érzések, motívumok, amiket nem lehet egy színdarabba beleírni.”

Ezek a novellák kísérletek

A novelláskötetben – mondta el Lévai- sok a monológszerű történet, azonban a beszélő mindig más, hol nő, hol férfi, máskor a holdfény. Egy idő után már nem is fontos, ki a beszélő. Egressy hozzátette: miközben a novellákat írta, azt figyelte meg, hogy minél tárgyilagosabb a narráció, annál személyesebb a történet. Szereti, ha a történetben egyenesen célra lehet tartani, ha feszes a szerkezet. Novellái „érzelmesek és zaklatottak” lettek. A kötete telis-tele van szerelemmel, esővel és holdfénnyel, félresikerült kapcsolatokkal. A hiányról és fájdalomról szólnak.
Lévai szerint egy dolog biztos: viszonylag kevés szereplő marad életben. Erre mesélte el Egressy, egy közeli barátja, miután elolvasta a kötetet, aggódva mondta: „Nincsenek jól a szereplőid…”

Eredetileg több cím-ötlet is volt, ismerőseivel szavaztatta meg, mi lenne a legjobb. Végül a második helyezett mellett döntött, így lett a „Talán pont ma” helyett „Most érsz mellé”. Lévainak is akad egy ötlete: „Mindenen múlhat minden”, de megjegyezte, neki folyton ez a cím ugrik be: „Mire megvénülünk”

Lévai kritikai megjegyzéssel is élt, szerinte a novelláskötetet érdemesebb lett volna, ha rögtön a 13. novellával kezdi, ebben ugyanis használati utasítást kapunk a könyv egészéhez. Egressy is bevallotta, nehéz volt a sorrendről döntenie, de nem akarta ezt a kulcsnovellát olcsón, az elején elsütni.

Jordán Tamás most is mérte, mennyi idő alatt lehet elolvasni a kötetet: ezek „egy perces oldalak”, így neki három és fél óráig tartott. A színházigazgató még megjegyezte, ha nem ismerné Egressyt, a kötet után azt gondolná, ezt egy rettenetesen magányos ember írta, aki nagyon szeretne nő lenni…

Van egy novella – jegyezte meg Egressy – ami a férfiszerelemről szól. Csupán játék volt, de egy közeli barát az olvasása után nagyon érdekesen nézett rá. Maga is meglepődött rajta, mennyien azonosítják a szereplőivel.

Kötelező olvasmány - Egressy Zoltán fotó: wssz.hu
Kötelező olvasmány - Egressy Zoltán / wssz.hu

Neki nincs stimuláló illata

Kosztolányi sok illatot tartott az asztalán - mesélte Lévai. Egressynek nincs stimuláló szere, legfeljebb írás után iszik egy kis alkoholt, zenét sem hallgat, legalábbis nem jellemzően. Általában egy leülésre születik egy novella, persze különböző lelki állapotban. Számára az írás mindig játék.
A kötet óta írt még 2-3 novellát, de „nincs bennem az az érzelmi felfokozottság, mint a kötet születésekor”.

A novellák amúgy nehezebben eladhatók, mint a regények, gondolhatjuk – elmélkedett Lévai – ha az ember kiad egy rakás pénzt, akkor nem szétszabdalt történeteket akar, nem azt, hogy folyton megakasszák. Pedig, gondolhatnánk, kevés az idő az olvasásra, egy-egy novellára jobban jutna idő. Jordán Tamás megjegyezte: a színház közönsége sem szereti a három egyfelvonásost. A színház igazgatója felvetette: mivel a magyar novellairodalom páratlan kincs, tervezik, hogy az új színházi tévéstúdióban dramatizálnak majd novellákat, akár Egressy bevonásával is.

Egressy titkos élte

Amit a legkevésbé gondoltunk: a drámaíró zenei múltját. Éveken át a Sztriptíz nevű zenekar dobosa és vokalistája volt. A csúcson hagyták abba, amikor százezer ember előtt, Charlie előzenekaraként kellett játszaniuk: „Akkor hirtelen megrettentünk, túl komollyá vált…” Pedig anno az ő előzenekaruk volt még a Kispál és a borz is. Nemrég egy borozóban szólította le egy férfi, aki szerette volna, ha születésnapjára újra összeállna a Sztriptíz.

Búcsúzóul Lévai még felajánlotta, társulhatna ő is, szívesen basszusgitározna, elmesélte, amikor ő a főiskolai zenekarával, a Müzli Killerssel… – és valahol itt ért véget hivatalosan az est. Folytatás egy másik kötelező olvasmányon…

szerző: szilva
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.