„Mit lehet egy tökéletes emberrel kezdeni?!”

Lévai Balázs felvezetőjéből kiderült, országszerte lenyűgözve hallgatják, amikor erről a szombathelyi kezdeményezésről mesél: hogy itt havonta kortárs irodalomról diskurálnak, és a rendezvény telt házakkal fut. Lévai erre egyetlen magyarázatot tud: „Jordán Tamás vélhetően nagyon jól csinálja a dolgát…”

A megszólított direktor felkonferálásában egy kérdéssel indított: Tudják miért nem lettem karmester? A poén, mesélte, nemrégiben a Szimfonikus Színház című produkció alatt született, amikor Mérei Tamás zeneigazgatót megkérdezte arról, szerinte miért nem lenne ő, Jordán semmiképpen karmester, azon kívül, hogy amúgy sincs hozzá tehetsége. A zeneigazgató mosolyogva kegyelmet kért. Jordán erre közölte: azért mert nem bírna háttal állni a közönségnek.

 

Majd Jordán az aznapi Népszabadság TV-s jegyzetéből idézett: „Jelentem, semmi sincs rendben; elsősorban azért nem, mert az elmúlt évek televíziós teljesítményei alapján fölfoghatatlan, hogy Lévai Balázs miért kényszerül száműzetésbe a poén! csatornára, hiszen ha valaki, hát a producer-műsorvezető-ötletgazda-újságíró betett már néhány kazettát a videónkba: a bestselleres íróinterjúival, a Lévai kislexikonnal vagy a Dob+Basszussal nem csupán a T. közvélemény, hanem a szakma elismerését is kivívta. (Külön köszönet a Kiscsillag Fishing on Orfű című klipjéért.) Hogy ebből miként következik az a mintegy természetes állapot, miszerint ez a Lévai Balázs már rég nem dolgozik az MTV-nek, és egyáltalán, sehol se látni, azt én nem tudom; én csak azt tudom, hogy ülök a tévé előtt, nézem a Dumaszínház színpadán fölvett Déjà vu című műsort, s kellemesen telik az időm.”

 

Háy János nevű szerző nagyon is létezik

Lévai zavartan rávágta: „Ez az a szituáció, ami után csak bukni lehet, ha az embert nyilvánosan szembedicsérik. Én cseppet sem érzem, hogy száműzve lennék, a képernyős szereplés a televíziós munkának csak egy szelete … hál Istennek, én más dogokat is csinálok, amiket legalább annyira élvezek, de most nem ezért vagyok itt…

Hirtelen átvezetéssel Háy Jánosra, az est vendégére terelődött a szó, akinek, mint fogalmazott, már a létezése is problematikus, hiszen legelső kötetének legelső mondata így szólt: „Háy János nevű szerző nem létezik”. Ehhez képest mégis őt köszönthettük.

Lévai hozzátette, a sors úgy hozta, hogy az elmúlt másfél-két hétben harmadik alkalommal ülnek le beszélgetni. Háy ráadásul egy helyütt azt nyilatkozta: unja már az újságírói kérdéseket, és gyakran gépiesen válaszolgat, egyszóval rutinos interjúalany.

Háy János finomította ezt, mert szerinte nyilvánvaló, hogy az ember nem tudja ötpercenként cserélgetni a gondolatait. Akkor rutinszerű egy interjú, ha a kérdésekre megfogalmazott gondolatok nem élményszerűen születnek, amikor az ember csupán elismételgeti önmagát.

 

Most lehet elcseszni a dolgot…

A szerző, bármilyen meglepő, néhány hete lett ötvenéves. „Mennyire viselt meg?” – faggatta Lévai. Nagyon – jött a válasz. Nehezen birkózott meg a ténnyel, egy esszében ki is írta magából: „maga a szám nem is viselt meg, nem vagyok a számmisztika híve… de az biztos, hogy e körül az életkor körül, radikálisan megváltozik minden az ember életében. A legtöbb dolgot már megcsinálta, amit tudott. Felnőttek a gyerekek, nagyvonalakban elteltek azok a munkaévek is, amik a legaktívabb időszakot jelentették… Ilyenkor az ember illuzórikusan ragaszkodik a fiatalságához, önmagát visszaredukálja tíz évvel fiatalabbra, holott az élete át kellene hogy forduljon abba a szakaszba, amely mégis csak a lezáró harmada az életnek…

Háy szerint most lépett a második kamaszkorba: „Lezárult egy folyamat, újra az életünkről döntéseket kell hoznunk, milyen irányba megyünk: alkoholisták leszünk, új családot indítunk, munkamániások leszünk, gyűjtjük a pénzt, nőket hajkurászunk, vagy férfiakat, szétcsesszük a családunkat, vagy egybetartjuk, folytatjuk azt a munkát, amit csináltunk, vagy csak rutinból elvagyunk…”

 

Háy szerint míg kamaszkorban életre szóló döntéseket kell meghoznunk, addig ötvenévesen olyanokat, amiket már nehéz korrigálni: „Most lehet igazán elcseszni a dolgot…”

Jordán Tamás is elmesélte, ő hogyan viszonyult az „ötvenes” évfordulóhoz. Ő „viszonylag jól éltem meg… 93-ban jól ment a Merlin Színházban, tele voltam energiával és nem is érdekelt.” A negyvenedik viszont annál inkább megrázta, „Kaposváron én abba belehaltam, kétségbeestem – biztos majd a hetven fog megrázni”.

 

Elképzelt jövő igézetében élünk, ahelyett, hogy élveznénk a jelent

A keresztény-zsidó kultúrkör – fejtette ki Háy –a jövő igézetében él, hisz valamiféle fejlődésben, egy teleológiai cél lebeg előtte, a megváltás ígérete. Ezzel ellentétben Háy szerint a jelenben kell keresni a jót: „mindig aktualitásban kell megélni azt, hogy valami érvényes és értékes.”

Háy János nem hisz a fejlődésben sem, csak a változásban. Ezt annak kapcsán fejtette ki, amikor szóba került, nemrégiben gyűjteményes kötetbe rendezte verseit. Az összeállításakor ragaszkodott ahhoz, hogy a régebbi „amatőr korszakából” való versei is úgy szerepeljenek, ahogy annak idején azok megszülettek. Szabó Lőrinc például első verseskötetét utólag teljesen átírta – ő nem akarta saját múltját.

Háy: „Nem hiszem, hogy az 1976-ban írt verseim fejletlenebbek lettek volna, mint amiket most írok. A kötetet próbáltam emberségesen összerakni, nem fölülbírálni, hogy én milyen voltam. Ha átírtam volna őket: saját régi gondolkodásom mészárolnám le.”

Az amatőrség és a szakmai profizmus kettősségéről így vélekedett: „Az ösztönösség az amatőrségből jövő igazi energia, ellenben az amatőrségben nincs technikai tudás… A kérdés az, amikor az ember elveszti a személyiségfejlődés amatőr korszakát, profi felnőtt lesz, áthoz-e valami szabadságot, világos látásmódot, őszinteséget abba a felnőtt-létbe? A profizmus ellenére megmarad-e benne az originalitás… Azt, hogy nem követjük az elődök bevett paneljeit, az irodalmi konszenzusokra azt mondjuk, nem kell, más kell, egy új felépítmény, új módon kell megszólalni, mert ha nem új módon szólalunk meg, akkor az olvasónak hogy tudjuk a világot újszerűen megmutatni? Akkor csak az tudjuk ismételni amit a régiek csináltak.”

 

Lévai erre megjegyezte: „A megnyugvást soha nem találó lázadó művész szerepe is rá tud égni valakire. Ettől nem félsz?”

Háy erre azt válaszolta, ő sohasem lázadt. Ha valaki fenntartja magának a jogot, hogy folyamatosan rákérdezzen dolgokra, még nem tekinthető polgárpukkasztónak és forradalmárnak: „nem lehet másképp művésznek lenni, ha nem vagy reflektív, ha hagyod, hogy a praxisod működjön, amit megtanultál, akkor neked véget ért. Újra és újra meg kell teremtened magadban a világ újszerűségét, hogy általad, belőled új művek születhessenek.”

 

Legelső szava a „vetőmag” volt

A „Bogyósgyümölcskertész fia” kapcsán megtudtuk, először a novellákat összekapcsoló közös nyelvezet teremtődött meg. Megtanulta mitől működik, lesz vicces, játékos. Huszonhat novella született ebben a stílusban, egy elkallódott, így szerepel 25.

Bár bármikor hitelesen tudná képviselni a nyelvezet mögötti világot, több ilyen stílusú novella megírására nem készül: „Nem a dizájt képviselem, nekem világot kell felmutatnom. A műalkotásban a világ egészében tárul fel.”

A Gézagyerek című dráma keletkezéstörténetéről megtudtuk, a gyerek karakterét legjobb barátjának fiáról mintázta, a dráma egy novellából született, és egy ösztöndíj serkentette: „vidéki, egyszerű családból származom, ha valamiért pénzt kapok, azt a munkát el kell végezni.” Ennek kapcsán kerül elő, érzékeltetve a családi hátteret: a legelső szava nem holmi autó, hanem a „vetőmag” volt.

A drámaírásról és a színházról: „Nem érdekelt a színház, nagyon féltem a színészektől, mert alapvetően szorongó alkat voltam, és úgy gondoltam, hogy a színészek meg nem ilyenek. … A színház közösségi műfaj, én magányos alkotó vagyok.” Örömmel elmegy bemutatókra, a próbákra beszélgetni, de nem tud közösen dolgozni, nem ötletekből ír, hanem bölcseleti alapból - létalapból, sorsokból, de semmi esetre sem a sorsok hozzák az ötleteket.

 

Esztétikai ars poétikája: nem szeretne tudatos szerző lenni

Nincsenek a fejében előre gyártott panelek: „ha előre tudnám, akkor nem írnám meg. Amikor írunk valamit, az írás során fejtjük fel a világot. Sohasem regényeket olvasunk - hanem témát, nyelvet, okosságot. A műben valójában azt a hihetetlen energiát és kedvet érezzük meg, amivel a szerző fel akarta tárni a világot, ez az alkotó kedv vezet bennünket végig… Persze ez nem azt jelenti, hogy gőzöm sincs arról, mit fogok írni.”

Háy esztétika szakon végezett, erről így nyilatkozott: „szeretem a gondolatokat, de a gyakorlatban ez csak keveset segített. Semmit sem lehet elméleti úton elérni, egyetlen egy irányadó van abban, hogy mit ír az ember, hogyha szinkronban legyen saját történéseivel.”

A Senák című darabról – amellyel a Nemzeti Színház drámaíró pályázatán is nyert – mesélte: az erőszakos tsz-esítés időszakában született. Gyerekkorának alapélménye volt: „ezek a mi lovaink, de nem nálunk laknak, hanem a tsz-ben”. Gyerekfejjel nem értette, hogy is van ez. A Senákban ezt akarta kiírni magából. Ennek kapcsán megjegyezte, a modern társadalmak sem szabadabbak: „rákényszerítenek, hogy feladjad viszonylagos szabadságod. Vegyél fel tízmilliós hitelt, egy életre adósítsd el magad. Nem mersz visszaszólni a főnöködnek, mert akkor miből fizeted a hitelt? Minden társadalomnak az a célja, hogy rabszolgává tegye az embereket, hogy onnantól kezdve nyugodtan bánhasson velük…”

Szerzőként soha sem akart szereplői felett ítélkezni, próbáljuk csak leélni úgy az életünket, ahogy a „gyerek”, nem könnyű: „Én is ugyanolyan esendő vagyok, mint azok, akikről írok… Mit lehet egy tökéletes emberrel kezdeni? Olyan társadalomban élünk, amelyben azonban mindenki az ellenkezőjét akarja bebizonyítani… de az emberi kommunikáció ezeken az esendőségeken keresztül zajlik.

Négy drámája is hasonló nyelvezettel íródott, a stílus – mögötte ez a világ – a kisujjában van. Ha Amerikában élne, gyárthatna belőle még kétszázat, de kérdezi: rutinból minek.

Számára most a legfőbb kérdés: „Lesz-e új tapasztalás?... Lehet, négysoros érthetetlen verseket fogok írni misztikus stílusban…:) Szeánszokon olvassa majd fel őket, csak bio-kajákat fog enni, - Lévai szerint egyenesen fénnyel táplálkozik majd.

Háy szerint minden műalkotás egy teremtett világ, amely meghív bennünket egy játékra. Vannak játékszabályok: „Én mint író beleteszem a tapasztalataimat, és meghívom az olvasót, hogy a saját tapasztalataival – fogadja el, hogy játékban vagyunk.”

 

Háy János a beszélgetés idején még nem látta a szombathelyi Herner Ferike-rendezést, de Lévai Balázs nem állta meg, hogy meg ne tudakolja, mit fog mondani akkor, ha történetesen nem tetszik. Nincsenek panelmondatai, válaszolta. De elmesélte Spiró György intelmét: „Jancsikám, mindenkinek gratulálni kell, fel kell venni a honoráriumot, aztán hazamenni, és otthon hangosan azt mondani, a k…anyátok...”

Jordán Tamás erre a régi kaposvári történetet mesélt el: Eörsi „Kihallgatás” című drámáját próbálták, Mohácsi rendezésében. Birkóztak a szöveggel, Mohácsi a próbák során rendre idegesen kérdezte: „Miért nincs itt az Eörsi!? Itt kéne lennie, ez a jelenet sem jó, ezt is át kéne írni!” Jordán megkérdezte: „Tudjátok miért katasztrófa, hogy nincs itt az Eörsi? Mert ez alatt is ír”.

 

Középiskolában hadilábon állt a magyartanárnőjével

Gimnáziumban a magyartanárnője meg volt arról győződve, hogy egy menthetetlenül tehetségtelen, és alapvetően gonosz gyerek, és hogy ezt bebizonyítsa, nagyon rossz jegyeket adott magyarból. „Vidékiként bekerültem egy óbudai gimnáziumba, és mint kollégista. Nem ismertem azt a nyelvet, ahogy Budapest beszél, én egy másik nyelvet beszéltem. Ez nem tájszólást jelentett… a gimnáziumi tantestület úgy viszonyult a vidékiekhez, örüljenek, hogy Pesten tanulhatnak, legyenek ők a jó kisfiúk … én viszont azért jöttem Budapestre, hogy szabad avantgarde művész legyek, popzenész akartam lenni, én azt hittem, nekem is járnak azok a szabadságjogok, mint a nyolc éve odajáró osztálytársaimnak- hát nem jártak.”

A sérelem olyannyira erősen megmaradt benne, hogy éveken át rémálmaiban is a magyartanárnő kísértett. Ahhoz hogy később merjen írni- belső öntudatának megerősödésére volt szüksége. Azért választotta aztán az orosz szakot, mert ebben az elit óbudai gimnáziumban egyedül az orosztanárnője volt vele emberséges, figyelt fel rá.

 

Híres tábortűz gitáros is

Az est hátralévő részében nem mindennapi attrakció várt ránk, Háy János egy szál gitárral kezében kis ízelítőt mutatott be az „Original Lager” zenekar egyik legnagyobb slágeréből. Amúgy a kérészéletű zenekart Háy ’81-ben alapította, azonban néhány demo-felvételt követően feloszlottak.