Mondd mennyit ér a szó? És a hang? – Megrendelésre született művek a porondon

2010. május 13.
Negyven perc zene és negyven perc próza – vegyesre keverve, zenei és irodalmi anekdotákkal fűszerezve: ez volt a Szimfonikus Színház, amelynek premierje szerda este zajlott.

Fél tíz táján a Bartók Terem előtt – siettünk volna haza a csípős estében. Egy középkorú hölgy a biciklizárral bajlódott. Ismeretlenül ránk köszönt, majd felkérés nélkül kommentálta az estét: „Ugye érdemes volt eljönni, nem tudom lesz-e folytatás, én biztos itt leszek, hát ez a Németh Juci istenien szaval, és ezek a gyönyörű zenék, jaaaaajistenem…”
A Szimfonikus Színház első felvonását szerda este vastaps kísérte, és – ahogy a fenti szófolyam is bizonyítja – nem csak a nézőtéren, de a parkolóban is volt még hatása.

Mert tényleg nem mindennapi a kezdeményezés, hogy egy város zenekara és színtársulata egymást segítve egy merőben újfajta közös produkcióval rukkoljon elő. Ehhez alázat, empátia, a másik művészete iránti nyitottság kell. Szombathely zenészei és színészei jól vizsgáztak. Amúgy a két együttes, a Weöres Sándor Színház és a Savaria Szimfonikus Zenekar még ősszel határozta el, hogy közös programokkal lepi meg a közönséget, és útjára indít egy változó tematikájú sorozatot. A két társulat nem először lépett közös porondra. Az együttműködés kezdetei a decemberi kakaókoncertekre vezethetők vissza, amelyek akkor még elsősorban gyermekeknek szóltak.

A mostani elképzelés lényege is ismert: közös gondolati egységre hangolva, egy adott témát körbejárva, színes komolyzenei és irodalomtörténeti csemegékkel fűszerezve, negyven perc zene és negyven perc költészet váltsa egymást. A társulatok első felvonásként olyan műveket válogattak ki, amelyek megrendelésre íródtak. Merthogy, fogalmazott felvezetőjében Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikusok direktora: ”Azok a mindenki által ismert zseniális művek, a nem kevésbé zseniális szerzőktől, bizony gyakran elég prózai okokból születtek. Nem az állt mögötte, hogy kifejezni vágyás és az ihletettség okán az alkotó nem bírta magába tartani, hanem különféle alkalmakra, vagy anyagi tartozás fejében jöttek létre.”

A költőknél sem mindig rózsásabb a helyzet, avatott be az alkotás rejtelmeibe Jordán Tamás, mert gyakorta ők sem az ihlet hatására szülték meg műveiket, hanem pénzért, megrendelésre, olykor parancsra, vagy emlékkönyvbe készültek. A verseket egyébként – utalt rá a direktor - Ferencz Győző költő szedte csokorba.
Jordán Tamás az este tematikájához illeszkedve a Dajka Margitról szóló anekdotáját is elmesélte: a színinövendékek a híres színésznőt egy tévéjáték felvételén csodálták. Félve kérdezték meg tőle: hogyan lehet ilyen teljesítményt nyújtani? Dajka Margit így válaszolt „Gyerekek ez úgy néz ki, hogy felkérnek egy tv-játékra, megkapom a szövegkönyvet, gondosan elolvasom, beszélgetek a rendezővel, megtudom kik a kollégák, felkészülök a sminkre, részt veszek a ruhapróbákon… Jön a felvétel, becsukom a szemem, és rettenetes erősen a gázsimra gondolok.”

A felvezetés zárásaként Jordán Tamás még megkérte Méreit, szerinte mi a legnyomósabb érv, amiért ő sohasem lenne karmester? Mérei passzolt, mire Jordán elárulta: mert nem bírná ki, hogy egész este háttal kell állnia a közönségnek:)

A verses és zenés blokkok tematikusan, többnyire az időrendnek is megfelelve követték egymást, stílusban is összecsengtek. Minden vers és zenekari darab előtt Mérei vagy Jordán rövid ismertetőt tartott arról, kinek a megrendelésére, miért is született az adott szerzemény. A verses blokkokban (Balassi, Csokonai, Petőfi, Arany, Vörösmarty, Ady, Kosztolányi, Radnóti, József Attila) Jordán Tamás, Németh Judit, Szerémi Zoltán, Trokán Péter és Vlahovics Edit szavalt. A szimfonikusok, az ír Robert Houlihan vezényletével Händel Messiásának nyitányát, Brahms Akadémiai ünnepi nyitányát adták elő, mellette Mozart Varázsfuvolájából, valamint Dohnányi Szimfonikus perceiből muzsikálták.

Az est utolsó harmadában a közönséget mindkét együttes egy-egy szombathelyi vonatkozású csemegével is megörvendeztette. Hallhattunk verset Faludi Ferenctől, aki Szily János püspököt köszöntötte, és részleteket Weöres Sándor Rongyszőnyegéből. A zenekar pedig egy olyan kortárs művel is meglepett bennünket, amely közel harminc éve íródott, a megrendelő maga a zenekar volt, és az ünnepi alkalom: Szántó Piroska a Szombathelyi Képtárnak adományozta képeit. A zeneszerző pedig – a szintén szombathelyi származású - Rózsa Pál volt.

szerző: szilva
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.