"Nekem ez játék, fantasztikus űrutazás…"

Nyolc évvel ezelőtt az Irokéz Padláson, a "Sóska, sültkrumpli" próbáján találkoztunk először. „Krisztián mint Eperjes-hasonmás, helyesebben egy helyi Szamóca-reinkarnáció. Abszolút kezdő.... helyi vállalkozó.” – írtam róla akkoriban. Manapság valahogy eszembe se jutna leszamócázni. Krisztián emblematikus figurája a szombathelyi színházalapítás újkori történetének. Nélküle elképzelhetetlen lett volna a Kamara Savaria. Mindenes volt: ha kellett rendezőasszisztensnek állt, játszott, pénzt osztott, sofőrködött, díszletbeszerző körútra indult, és mellesleg estéről estére közönséget szervezett. Idéntől színészként a társulat tagja: még kóstolgatja új szerepét.

- Gondoltad volna, amikor 2000-ben megalapítottátok a Szombathelyi Színházbarátok Egyesületét, hogy kilenc évvel később a városnak saját színháza lesz?

- Inkább hittünk benne, hiszen ez volt a célunk. Az külön öröm, hogy részese lehetek ennek a nagyszerű kezdetnek. „"Büszkeséggel dagadom"”, hogy jó színháza van Szombathelynek, amely még nagyon sokra hivatott.

- Kamara Savaria Nem volt egyszerű vállalás a semmiből elindulni, közönséget szervezni…

- Köszönet Pavelnak és a városnak.
2006-ban, amikor a Kamara Savariát megnyitottuk, úgy éreztük, mi már célba értünk. Működésünk három éve alatt, minimál költségvetésből, több mint száz előadást és kilenc új bemutatót produkáltunk. Nem rendelkeztünk állandó társulattal. Az előadásokat projektszerűen, vendégművészek közreműködésével hoztuk létre. Ez volt a könnyebbik része. Közönséget toborozni viszont… Induláskor vért izzadtunk, hisz hétről hétre kellet behozni 80-100 embert egy olyan városban ahol nem volt színház. A harmadik évben aztán eltűntek ezek a gondok. Jöttek a nézők, mert jó előadások születtek.

- Éveken át nemcsak vezető, hanem színész, kellékes, díszletes, gyakorlatilag mindenes voltál. A Weöres Sándor Színház megalakulásával ez most véget ért. Nem hiányzik még a Kamara?

- Dehogynem… De elmúlt.

- Itt a társulatnál is végzel majd hasonló szervezőmunkát?

- Nem, de ez most remélem változni fog. Vannak ötletek.

- Hogy érzed magad új „szerepedben”?

- Most már egyre jobban. Az elején nagyokat pislogtam. Minden foglalkoztatott csak a feladatom nem. Meg is lett az „eredménye”. Premierre aztán összerántottam magam, és most már nagyon élvezem.

-A legutóbbi Kamara Savariás évadban színészként sem láthattunk, kimaradtál a Czukor showból is…

- A próbák Busapesten voltak, én pedig nem tudtam akkor elszakadni a Kamarától. Pedig az eredeti tervek szerint én játszottam volna Imre Bélát.

- A Hemo-t mint színházi teret is ti laktátok be először.

- Miután az épületből kiköltözött a katonaság, a város felajánlotta a Hemo-t, nekünk pedig jó jött. Bár nagyon kevés igényünknek felelt meg. A kamaraterem alacsony és zárt, nem volt szellőzése és még sorolhatnám.
Idénre terveztük, hogy némileg átalakítjuk az aulát is, szerettünk volna egy dobogót felállítani, és ott egy babzsákos elterülős kávézós helyet kialakítani. De sokkal jobb dolog történt…

„Tagjai voltunk egy szombathelyi parodista csoportnak, a Toxinnak…”

- Döme (Dömötör Tamás, a színház főrendezője) és a színház nálad párhuzamos történet. Mindkettőtök kulcsfigurája a szombathelyi színkázcsinálásnak. Hogy kezdődött a barátság?

- Középiskolás korunkban mindketten tagjai voltunk egy szombathelyi parodista csoportnak, a Toxinnak. A városban a középiskolák között minden évben hagyományosan rendeztek egy versenyt, ez volt a Trishow. Ez a vetélkedő több részből állt, egyrészt ügyességi feladatokból, másrészt az est zárásaként, saját produkciókkal is fel kellett lépni, ennek lett a folytatása a Toxin: Kelemen Zoli, Golyó (Horváth Zoltán, a Nyugat Rádió vezetője), Dobos Laci, Döme és Mecsekfalvi Géza. Én már csak a végén csöppentem bele, az arany korszakból kimaradtam.

- Dömével egy középiskolába is jártatok…

- Igen, Döme kereskedelmit, én vendéglátóiparit végeztem. Bár ő velem ellentétben profi szakács.

- Pedig láttalak a városi tv-n lazanyát készíteni, profi benyomását keltetted…

- Főzni azért tudok, és nagyon szeretek.

- És Kelemen Zolival?

- Ő felettünk járt, viszont Hujber Ferivel osztálytársak voltunk.

- „Rosszkor és rossz helyre születtem - mesélted valamikor 2001-ben - ezért nem lettem színész.” Mit gondolsz most erről? Gyerekkorodban sem akartál?

- Még általános iskolában, ahol minden színjátszós sztoriban benne voltam. Versmondás, énekkar stb. Aztán másfelé terelődtem. Persze, ha lett volna színház Szombathelyen, biztos minden másképpen alakult volna. Annyira érdekelt a téma, hogy a könyvtárban is utánajártam, végigolvastam az összes színházalapítási kísérletről szóló anyagot. Elsősorban nagyon nagy épületekről és nagyon sok pénzről szóltak. Működésről, tartalomról, gondolatról szinte semmi.

- 2001-ben a "Sóska, sültkrumpliban" Művészként a semmiből robbantál be… elég visszajelzést kaphattál arról, hogy ezt neked érdemes folytatnod. Akkor sem érezted úgy, hogy irány a színművészeti?

- Nem, mert akkor egészen más dolgok foglalkoztattak. Azt azonban fontosnak tartottam, hogy sok jó előadás létrehozásához megteremtsük a feltételeket.

- Hosszabb időre kimozdultál már Szombathelyről?

- Volt, hogy egy évig Hollandiába jártam suliban, egy nagyobb panzióban franciául és flamandul tanultuk a szakmát.

- Vannak szerepálmaid, színészi ambícióid?

- Nincsen különösebb célom. Persze biztos ziccer lehet Neil Simon vagy Shakespeare komédiát játszani. Véresen komoly játék ez nekem, és örülök, hogy benne lehetek, de tényleg nincs bennem különösebb önmegvalósítási vágy. Amikor Jordán Tamás közölte, hogy a színháznál elsősorban színészként számít rám, kicsit meglepődtem, de ilyen lehetőséget nem szabadott kihagyni. Pláne ennyi nagyágyú között. Minden elfogultság nélkül a társulat egytől egyig profi, felkészült művészekből áll.

És egy majdnem bekövetkezett tragédiáról, amikor Dömének kiszakadt a pólója…

- Neked szombathelyiként egészen más itt a városban játszani. Milyen visszajelzéseket kapsz?

- Szerencsére általában pozitívokat. A többi meg nem nagyon érdekel már.

- Nekem roppant szimpatikus volt, hogy kezdetben a színészkedés mellett még pincérkedtél. Egyik este neked tapsoltunk a Sóskában, másnap meg te szolgáltál ki minket a Pannóniában.

- Ebből éltem. Színészetből megélni annyi esélyem lett volna Szombathelyen, mint bálnavadászatból.

- A Szombathelyi Színházbarátok Egyesülete működik még?

- Igen, maradt még pénzünk is… Most azt tervezzük, hogy átalakítjuk az egyesületet ugyanis a nagyszínház indulásával megszűnt a funkciónk. Bővítjük a tevékenységünket és megpróbáljuk alternatív produkciókkal segíteni a színház működését.

- A 9700-ban Szabó M Bertalant alakítod. Milyen szerepben láthatunk még?

- A Cseresznyéskertben játszom Szimeonov-Piscsiket.

- Vannak rajongóid Szombathelyen?

- Akadnak szerencsére.

Búcsúzóul Krisztián még sztorizgat, majdnem bukás előadásokról, Kamara Savariás időkről, necces helyzetekről és nem színpadi színészi alakításokról. Aztán mellékesen elmeséli, miként mentette meg legutóbb Döme életét: A 9700 próbáin a nagyszínpadon mindig nyitva hagyták a zenekari árkot. Azért is, hogy azzal a térrel ne számoljunk. A luk szélére léceket fúrtak, hogyha belebotlasz, biztosan essél is bele. Döme egy próbán, háttal a nézőtérnek, magyarázni kezdett, közben ment és ment hátrafelé. Döme megbotlott, és zuhanni kezdett lefelé. Én az utolsó pillanatban megfogtam a pólóját és elugrottam vele. Dráma volt, a színpadon a csajok sikoltoztak. Dömének kiszakadt a pólója, de ennyivel megúszta…”