Nem beleszürkülni a tömegbe
A korábbi Színházszerda átalakult, az új évadban a színészek blogjára épül. Január 23-án Mertz Tibort kérdezte Fekete Linda.
Mertz Tibor a főiskola elvégzése után pályáját a József Attila Színházban kezdte, majd 1986-tól a szolnoki Szigligeti Színház tagja Schwajda György irányítása alatt, egészen távozásáig. Ez az időszak meghatározó volt számára, hiszen Schwajda megteremtette színészei számára az anyagi feltételeket, hogy csak a színházra tudjanak koncentrálni. Például egy bukaresti vendégszereplés után a társulat nem tudott volna vonattal hazajönni a nagy havazás miatt. Erre különrepülőt intézett színészei számára, amellyel közvetlenül a szolnoki repülőtéren szállhattak le... Ez a költséges húzás aztán az igazgatói székébe került.
Egyszer komoly ötven ezer forintos nagyságú ruhapénzt osztott ki a színészeknek (a '90-es évek elején az nagy pénznek számított). Két fiatal kolléganőjétől az öltözőjükből ellopták a frissen felvett összegeket. Nagy ijedtség, sírás, gyorsan eljutott a hír az igazgatóhoz. Aki aztán útszéli hangnemben, iszonyatosan leteremtette őket. „Hogy lehetnek ilyen felelőtlenek, miért nem vigyáztak rá jobban." Aztán a letolás végén már halkabban mondta: „Menjetek, vegyétek fel újra!"
Egy alkalommal a Rákóczi tér című darab előadásán három szabadnapos, „szolgálaton kívüli" színész civilben, mintegy statisztaként besétált a színpadra, előadás közben. Ez főbenjáró bűnnek számított. A darab utcalányai egyből felélénkültek az új impulzustól, egyből bedobták magukat. Az előadás sokkal jobban sikerült az átlagosnál. Persze Schwajda fülébe jutott a dolog, és magához rendelte a bűnösöket raportra. Nagyon durván leteremtette őket. Ilyet nem lehet csinálni az ő színházában. Mit képzelnek?! A renitensek már kirúgásukra számítottak a kemény szavak hallatán. Aztán már normál hangnemben hozzátette: „Hallottam jól sikerült az előadás, felvehetitek érte a gázsitokat."
Az ilyen és hasonló esetek miatt rajongtak érte a színészei. A Weöres Sándor Színház mai társulatából Vlahovics Edit és Szerémi Zoltán volt még részese ennek a csapatnak.
Mertz Tibor a blogjában írja: „A Jászai-díjam átvételekor egyik díjazott részéről sem nagyon ültek hozzátartozók a kialakított nézőtéren. Gyuri ott ült kézen fogva feleségével, Judittal. Meghatódtam, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ő az én színházi apám."
Garas Dezső is nagy hatással volt rá, vele igazán önfeledten tudott játszani. Viszont Dezső mindig valami csibészségen törte a fejét, kapott is érte sokszor Törőcsik Maritól. A Száz év magányban Mertz Tibor játszotta Garas Dezső és Törőcsik Mari fiát. Dezső gyakran viccelt közös jelenetükben, de Tibort nem lehetett megnevettetni. Egy szellemes váratlan fordulattal egyszer mégis sikerült neki: egyik előadás előtt megígérte: „Most nem fogok rosszalkodni." A kritikus jelenetben odasúgta nekik, halkan, hogy csak ők hallják: „Most nem fogok." Erre a színpadon kirobbant Tiborból a nevetés.
Igazi színházi anekdotázásnak lehettünk részesei, a beszélgetés most tényleg a blogról szólt.
Vonatkozó cikk:
Tell Vilmos és Walterka a Cafe Frei-ben
Kiss Mari fut, úszik és játszik
Szerémi Zoltán rendezőként is bemutatozik
Huszonkét ember negyvennégy lábbal