„Nem voltam még kurva”

2015. március 5.
Színházszerda-­délután, félúton a Sweet Charity­-premier felé. Amikor a nehéz – könnyű és a könnyű – nehéz. De mindenképpen zenés, táncos és szórakoztató.

Könnyű, színes, szórakoztató beszélgetés; informatív, problémafölvető színházi továbbképzés; kedvcsináló az éppen aktuálisan közelgő bemutatóhoz. Ha jól csinálják, mindez együtt a Színházszerda­-délután, és a Sweet Charity­-csapat jól csinálja. Itt van a címszereplő, Nagy Cili, akinek a musicalben van „egy nagy szerelme, Oscar": ő Jámbor Nándor. A Gagarina nevű „színfolt" szerepében: Fekete Linda.

„Az lesz az érdekes benne – de nem árulom el", kezdi el srófolni a hangulatot Béres Attila (fő)rendező, aztán mielőtt elrugaszkodna, visszatér a kályhához. Hogy a Sweet Charity-­musical Fellini Cabiria éjszakái című filmje nyomán készült (Fellini pedig „egy nagyon-­nagyon híres olasz neorealista rendező"), a musical-változatot a Neil Simon-­Cy Coleman-­Dorothy Fields-trió jegyzi, 1966­-ban Bob Fosse rendezte a Broadway­ősbemutatót. Bob Fosse pedig már volt jó ómen Béres Attilának a WSSz-­ben, amikor színre vitte itt a Kabarét.

Persze nem az „abszolút amerikai revü" vonzotta a Sweet Charity­-ben sem: abba az átiratba szeretett bele, amelyet jó tíz éve Alföldi Róbert és Vörös Róbert készített, tényleg Charity személyével a középpontban. „Van egy naiv, könnyűvérű kislány, aki arról álmodik, hogy megtalálja a szerelem. És miközben egészen véletlenül férfiak ágyába kerül, hihetetlen kalandokba keveredik." De miért érdekes mindez itt és most? Mi közünk van nekünk Charity­hez? Béres Attila szerint „ebben a végtelenül gonosz és elbutult világban, ahol a hősök neve VV­vel kezdődik", üdítő összejönni „a világ legadakozóbb, legjóindulatúbb örömlányával", vagy nevezzük nevén: „egyszerű kis kurvájával, aki mindent a legnagyobb őszinteséggel, szívvel­lélekkel csinál, aki mindenkinek segít – csak neki nem segít senki". Charity jó, Charity szeretnivaló – Charity a remény. „Charity­nek olyan szeme van, hogy aki belenéz, megered a szíve." Charity maga a világhiány: az a tisztaság és elesettség, amely manapság nem nagyon tud megszólalni, amelynek a mai világban végképp nincs helye. Nem trendi. Pedig „emelje föl a kezét, akire kiírta az Isten, hogy neked sikerül. Azt írta ki, hogy küzdj". És bízva bízzál: Charity bízik, a „nyolcvanadik pofáraesés" után is.

Mennyire engedi közel a szerephez a személyest? Mennyire építkezik önmagából? Egyáltalán: hogy is van ő ezzel a Charity-­vel? A nekiszegezett rendezői kérdésre Nagy Cili bevallja, hogy kurva még nem volt – de pont azért lett színész, hogy a színpadon kipróbálhasson bármit. Viszont igen: látta mindkettőt, a Fellini­-mozit és a musical­filmet is, az előbbiben a fantasztikus Giulietta Masinát, az utóbbiban a szintén nagyszerű Shirley McLaine­t. „Annyira jók, hogy szerintem el kell lopni tőlük mindent, amit lehet." (A szombathelyi színlapon a címszereplő teljes neve mindenesetre: Charity Masina Valentine.) Cili a próbafolyamatot úgy írja le, mint amikor „a széles útból egyszer csak lesz egy csinoska ösvény, az az én szerepem. Más receptem nincs". A kuplerájban Charity más „éjszakai lepkék" társaságában szálldos. Ez már csak így működik, amióta világ a világ: „Ha teszem azt Szombathelyen lenne egy hasonló hely – ...mint ahogy persze nincsen... –, akkor ott is lennének mindenféle lányok, oroszok, ukránok stb." És ezzel Béres Attila átadja a szót Fekete Lindának. „Vajon hogyan telnek egy orosz riherongy mindennapjai?" Linda ahol tud, tájékozódik. De a szövegkönyvet orosz édesanyjával olvastatta föl először, hogy Gagarina minden megszólalása autentikus legyen. Béres Attilával a Kabaréban már dolgozott együtt, és akkor jól meg is edződött: „Alig várom, hogy mikor mar meg újra. Most már bírom, rájöttem, hogy ezt szeretem."

Jámbor Nándor lesz „az első látásra kedves, visszahúzódó kis könyvelő", Oscar, akinek „a legszebb dolog az életében, hogy találkozik Charity­vel". De Oscarnak titka van. De akkor valami történik. Hogy mi, azt most nem mondhatja el. Inkább arról beszél, hogy igyekszik felnőni a feladathoz: „Szeretnék jó partnere lenni a Cilinek." Nándor a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatójaként gyakorlati idejét tölti a Weöres Sándor Színházban, négy osztálytársával együtt. A társulat befogadta őket, ők meg rendre helytállnak. Frissítés és tapasztalatszerzés, felelősség és szolidaritás: a társulat egy nagy család, de tényleg. (És nincs ez mindenhol így.)

Kicsit még elmorfondíroznak azon, hogy a zenés műfaj egyáltalán nem könnyű műfaj, sőt. Béres Attila igazán tudja: évekig ő volt a Budapesti Operettszínház főrendezője, de máshol is rengeteg „zenéset" rendezett. Tavaly például a Háry Jánost vitte színre a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Napóleon szerepében Gérarde Depardieu­vel, aki az első próbalátogatás után rájött, hogy ebben a produkcióban bizony neki is nyújtania kell valamit. Mert a jó magyar (zenés) színház keresett és elismert termék külföldön; nem úgy, mint mondjuk a foci. És ha már VV-­hősök, és ha már Depardieu. Itt a nagy különbség: Depardieu­ről mostanában sok mindent lehet hallani és mondani, de az biztos, hogy ő nem azért lett híres, mert „Putyin barátja", hanem azért lett „Putyin barátja", mert nagy színész. Ő a címszereplő Andrzej Wajda Danton-­filmjében – és pont. (Plusz Asterix és Obelix – mint két nagyot mondó francia Háry János. Ez a párhuzam volt a rendezői csali a szegedi meghíváshoz.)

A zenés meg a prózai előadások között viszont Béres Attila számára nincs lényegi különbség: őt elsősorban mindig az emberi történet érdekli. Az önmagáért való siker hajszolásától óv: azt mondja, ha a színházban pusztán a taps meg a nevetés a cél (hozzá az eszköz megbotlás és gatyaletolás), akkor abból a végén valami szomorú dolog sül ki rendszerint. Egy előadásnak mindenekelőtt igaznak kell lennie – ha zenés, ha prózai. Aztán jöhet a siker is. Szurkolunk, Charity.

 

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Hamlet a függönyön innen

A pokol mélységes bugyraiban

Minden Freiben dől el – Sziszi és Zoli

Tragédia ­big mac a kávézóban

Már csak Sziszi tudja elrontani

Parasztopera a boncasztalon

Nem cipel dinnyét a vállán

Négy szerdai szelíd teremtés

Elmebetegek randevúja

Az első szerelmes Színházszerda

Nagyon kellett a pofon!

Balsaja kraszna és az orosz húsvét

Zűrzavaros Színházszerda

Fluxuskondenzátor a baromfikeltetőben?

A dzsungel mélyén Atlantisz

„Marika néni hülye”

Öt perc nevetés, két perc sírás

Aktuális bombarobbanás

Matematikus, focista, színész, rendező

Mágnás Miska Czukor Balázs olvasatában

A WC világnapja Sziszi és Zoli módra

„Nem látott még radiátort?”

Rúdtáncos hastáncosok repedő fürdőruhában

Egy rendező Svejk városából

Kőszívű ember és az improvizáló belső ellenőr

szerző: Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.