Öt az egyben – szobaszínház fiataloknak

2010. február 26.
Czukor Balázs új szerepre készül: rendezőként dolgozik együtt a növendékekkel egy szobaszínházi darabon, itt, a szombathelyi Bloom-házban. Beavat a részletekbe…

A kapualj sötét, telefonálni kell, hogy megtaláljam, melyik ajtón át jutok a Bloom-szobához. Bent tágas a tér, esteledik, függöny híján varázsos fények szűrődnek be a szombathelyi főtérről. Szalon méretű parkettás nagyszoba, középen franciaágy, az ablak alatt székek. Jobbra a piros ülőgarnitúrán Czukor Balázs rendezőasszisztensével, Pintér Krisztával egyeztet. Balázs új szerepre készül, a növendékekkel egy szobaszínházi darabot írnak és próbálnak, itt a Bloom-házban. Beavat a részletekbe…

Január közepén kezdték a munkát, még a Hemoban

Balázs 17 tanítvánnyal dolgozik együtt, 13-an aktívan részesei a játéknak, a többiek csak a második felvonásba, egy házibuli-jelentbe kacsolódnak be. A Bloom-ház üresen álló terében a rendező látta meg a lehetséges helyszínt egy lakásszínházi produkcióhoz. A darab a próbafolyamat során több munkacímen is futott, először Házibuli, majd Előszobák, végül Öt az egyben lett.

Az elsődleges terve az volt – fogalmaz Balázs – hogy a stúdiósok ne kész, előre megírt szerepeket kapjanak, ne konkrét szereposztáshoz igazodjanak, hanem maguk találják ki saját karakterüket, és helyüket egy általuk megírt darabban. „Az elején összeírtuk, melyek azok a dolgok, amelyek leginkább érdeklik őket. Kiválasztottuk a legizgalmasabb írásokat, abból készítettünk jeleneteket, amiket aztán feldúsítottunk, drámaivá alakítottunk. Az volt a vágyam, hogy a színinövendékek maguk alakíthassák ki a saját szerepüket. Megtapasztalhassák hogy egy szerep, míg a színészhez kerül, mennyi metóduson esik át. Adott egy író, a szövegével találkozik egy igazgató, aki választ egy rendezőt, majd leosztja a szerepeket. Mi megfordítottuk ezt a folyamatot, a növendékek lettek az elsők, ők mondják meg, miről akarnak beszélni, és ezeket igazítottuk egy színdarabhoz.”

A felnőtté válás előszobájában…

A próbafolyamat legelején még nem koncentráltak magára a darabra, csupán improvizációkat készítettek. Később a kiválasztott írások alapján öt (kettő-négy fős) csoportban elkezdték a történeteket lábra állítani. A darab ennek megfelelően öt szálon fut, amelyek a második felvonásban egy házibuliban érnek össze. „A házibuli kulcs-fontosságú helyszín, egy hely, ahol könnyebben bomlanak le a gátlások, megszűnnek a hétköznapi rutinos dolgok, jobban felszabadulnak az érzelmek”.

Tanulmányba illő kérdés, melyek azok a szituációk és karakterek, amelyeket a tanítványok dramatizálásra érdemesnek találtak: „Mindennapi élethelyzetekből indultak ki, középpontban szeret- kapcsolatokkal. Egyik fő kérdés: mit érdemes megtenni a másikért, mit nem. Találunk benne abszurdot, humoros, komikus és tragikus epizódokat egyaránt. A célközönségünk bevallottan a 20-30 éves korosztály, az ő problémájukról, ügyes-bajos dolgaikról folyik a diskurzus. Sajátos, átmeneti korszak ez, egy második kamaszkor, amikor már sok minden eldől, például az, a fiatalok milyen utat választanak, mi lesz velük a későbbiekben.”

A növendékek lakják be a teret

A fiatalok Balázs szerint úgy tudnak igazán személyesek maradni, ha kreatívan állnak a feladathoz: „Fontos volt számomra, hogy ebben a történetben mindenki ugyanolyan súllyal szerepelhessen. Persze a stúdiósok sem egyformán viszonyultak a feladathoz, van aki többet tett bele, van aki kevesebbet. Közben, ami a lényeg, egyre jobban megismerik egymást, formálódik egy jó csapatmunka, és kialakul egy egészséges versenyhelyzet is.”

A növendékek nemcsak dramaturgia feladatokat kaptak, ők bútorozzák be a teret, a jelmezeikről is ők gondoskodnak. „Azonban elsősorban a jelenetekre szeretném a hangsúlyt fektetni, nem arra, hogy milyen külsőségek között játszanak. Amit minimálisan hozzá tudunk tenni a darabhoz, persze hozzátesszük, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a fiatalok mögé tudnak-e állni annak a szerepnek, amit maguk alkottak meg.”
A tér sajátos szervező erő, a helynek lakás-atmoszférája van, ami a fiatal színészeket segítheti is a játékban. A nézők – magyarázza Balázs – középen foglalnak helyet, előzetes számításai szerint körülbelül 25-en. A legtávolabb ülő is két-három méterre lesz a történésektől.

Balázsnak egyébként nem új ez a munkamódszer, hiszen a színművészeti egyetem hallgatójaként Máté Gábor osztályában az Egy nővel hasonló módszerrel dolgoztak itt Szombathelyen, a Művészetek Házában. "Nagyon izgalmas munka volt, nem tagadom, sokat tanultam Máté Gábortól. Az osztályommal a mai napig minden évben találkozunk a Zsámbéki napokon, és hasonló szellemben létrehozunk egy előadást.”

A premierig másfél bő hét van

Nem hétköznapi feladatra vállalkoztak, hiszen nagyjából öt különálló történetet kellett kitalálniuk, összedolgozniuk. „Szeretném, ha jó előadás születne, de a legfontosabb, hogy a tanítványok minél kreatívabb módon kipróbálhassák magukat. Remélem ők is megérzik a feladat különlegességét, hiszen a színészek számára egy hagyományos kőszínházi rendszerben ritkán adatik meg, ha hogy maguk alkothassák meg saját karaktereiket.” – összegez Balázs.
A lakásszínházi munkálatokban Balázs aktív szerzőtársa Dékány Edit, aki a mozgással foglalkozik, heteken át tartott a tanítványoknak tréningeket, és segít a karakterek megformálásában is, valamit Szűcs Tamás, aki speciális hangokkal és effektekkel erősíti a jeleneteket.

szerző: szilva
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.