Pacal és western: gyilkos kombó
Cserna-Szabó András Szentesen született, tizennyolc évet töltött ott, és, hogy ezt - saját állítása szerint - feldolgozza, novellákat kezdett írni. 2013-ban megjelent a Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regénye, de novellistának tartja magát. Szerinte ez az egyetlen műfaj, amellyel a tökéletességre lehet törekedni, a próza csúcsa, a hibátlanra csiszolt gyémánt. Őt látta vendégül Jordán Tamás és Lévai Balázs hétfőn a Stúdiószínpadon.
Cserna-Szabó András 1998 és 2002 között a Magyar Konyha című folyóiratnál dolgozott: egy kártyapartin nyerte meg a munkát, előtte csupán paprikás krumpli főzéssel tudott remekelni. Itt került szoros kapcsolatba a gasztronómiával, számos esszét, ételkritikát jegyez, gasztrokrimiket, macskajaj-könyveket, receptes gyűjteményt is készített.
Jó egy éven át egy barát házaspárral közös evésre, filmnézésre jöttek össze esténként. Általában pacalt főztek - akkoriban kutatta a jellegzetes magyar eledel eredetét, így nem volt kérdés, hogy a mozizáshoz is ez kerüljön az asztalra. Minden alkalommal western jelentette a moziélményt. Hosszúsága, ráérőssége, filozófiája tökéletesen passzol a magyar identitáshoz. Egy jó evés után egy háromórás cowboy-film megnézése félálomban éppen azt a ritmust tudja adni, ami megfelel az emésztéshez.
- Kicsit Tarr Béla-effektus, egy alig húszperces lovagló jelenet alatt több témát meg lehet beszélni. Régebben egy-egy Tarr Béla-filmen kitakarítottam, kimostam, bőven belefért. A western is hasonló élmény. - csinált kedvet a műfajhoz Cserna-Szabó amelyhez Lévai Balázs csak ennyit tett hozzá: - Pacal és western: gyilkos kombó.
Szó esett a Hagyomány és evolúció elnevezésű országos szakácsversenyről. Cserna-Szabó szerint meg kell újítani, európaibbá tenni a magyar konyhát, de szükséges egy trambulin, amelyről elugrunk. És itt jön képbe ismét a pacal, a kolozsvári töltött káposzta, a kelkáposzta főzelék, a szalontüdő, a szegedi halászlé.
A beszélgetésen kiderült, hogy amit a novellista gyerekként utált - opera és horgászás - ma már élete része. Kamaszként gyűlölt a szüleivel az Operába menni, mert két számmal kisebb cipőben szorongott, nem értette, mit lehet szeretni az áriákban. Ma már rendszeresen jár, imádja, lehunyt szemmel hallgatja az előadásokat, mert így élvezetesebb számára. Huszonévesen rajongott a metál zenéért, de nem merte felvállalni.
- Az ember egy idei szégyelli, hogy ezen nőtt fel. Aztán jön egy pillanat, amikor rájön, hogy minek? - tette fel a kérdést magának Cserna-Szabó, aki nem zárja ki, hogy nemsokára a pecázást is kipróbálja.
Vonatkozó cikk:
Bereményit a gyűlöletszerelem érdekelte