ugrás a tartalomra

Parasztopera Fesztivál

2015. március 5.
Izgalmas fesztivált rendezünk a budai teátrumban. Április végén bajuszt öltünk, felszereljük bérelt szekerünket pántlikákkal és muskátlikkal, kitoljuk a Margit körútra és vendégül látunk öt kiemelten fontos Parasztopera előadást.

Meghívtuk a budapesti Operettszínházat, a miskolci Nemzetit, valamint a szombathelyi Weöres Sándor Színházat és egy határon túlit is, a Temesvári Csiky Gergely Színház Társulatát.

Természetesen a Fesztivál része lesz – egyébként az Átrium repertoárján lévő előadás - az eredeti Parasztopera, amelyet a szerző csapata, Pintér Béla és Társulata mutatott be 2002-ben.

És hogy miért rendezünk 2015-ben Parasztopera Fesztivált a fővárosban? Csak.

Miskolcon az Évad Szerzője program keretében foglalkoztak a darabbal. „Rusznyák Gábor rendező a mába helyezte a történetet, ebben leginkább a vidéki valóságra ráérző, azt talán kicsit kifigurázó Bozóki Mara jelmeztervező volt segítségére. Meg néhány elcsépelt, de itt jól ható, a jelenkort sulykoló fogás, mint például a kamerázás az esküvőjelenetben." /7óra7.hu/
A szombathelyi előadásban, ahogy Ölbei Lívia fogalmaz az Ellenfényben, „Mohácsi János (harmadik) Parasztopera-rendezése látványvilágában úgy teremt egészen konkrét „történelmi" kontextust a történethez, hogy a rituális időtlenség felé is megnyitja az előadást: itt és most barokk perspektívába helyezi a perspektívátlanságot."

A Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójának növendékei Földes Tamás rendezésében vizsgaelőadásként hozták létre a produkciót, olyan sikerrel, hogy 2013 januárjától repertoárjukra tűzték.
Az egyetlen, határon túlról érkező előadást a színészként és rendezőként is ismert Szikszai Rémusz rendezte, aki szerint Pintér Béla Parasztoperájának lényege nagyon is ősi. A sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi. Egy múltbeli tett a sorsod alakítójává válik.
Április 27-én a fesztivált egy szimpózium koncerttel nyitjuk, ahol Mohácsi János, Pintér Béla, Rusznyák Gábor és Szikszai Rémusz rendezők boncolgatják a művet és előadásaikat, miközben Darvas Benedek, Kovács Márton és barátai szólnak közbe a maguk zenés módján.

PROGRAM:

04. 27. hétfő 19 óra: Megnyitó - Koncert szimpóziummal
04. 28. kedd 19 óra: Miskolci Nemzeti Színház
04. 30. csütörtök 19 óra: Budapesti Operettszínház
05. 02. szombat 19 óra: Weöres Sándor Színház
05. 03. vasárnap 19 óra: Pintér Béla és Társulata
05. 04. hétfő 19 óra: Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

 

 

Vonatkozó cikk:

Parasztopera Fesztivál

szerző: Átrium Film-Színház