Pucér fenékkel a fekete zongorán – A Katona Ivanovján

Ha valaki képes azt állítani, hogy Csehov idejétmúlt, hogy unalmas vagy humortalan, az jelentkezzen: befizetem a Katona József Színház Ivanovjára. Tegnap este Szombathelyen megint láthattuk: jó társulat, jó rendezésben bármikor a legmodernebb szerzővé avanzsálja Csehovot. Erről árulkodott a szűnni nem akaró vastaps is. Miénk az öröm, hogy itt is láthattuk a világot megjárt előadást, és benne Ivanovként Szombathely szülöttét (az egykori Ferrumos) Fekete Ernőt.

Hit és lelkesedés nélkül meg mire megy az ember?

Ivanov amúgy meglehetősen idegesítő figura, kedélybeteg, nyavalygós, ezen túl antidepresszánst nem képes találni magának: nem tud verselni, és az alkoholba sem bír belefeledkezni. Az önutálat, a mindenkit kizsigerelő szenvedés az egyedüli, amiben otthonosan érzi magát. Belecsömörlött az életbe. Amúgy a környezete sem szívderítő, nincs kegyelem, mindenki közönyös, és hajtja rendületlenül a maga mókuskerekét. Senkit sem érdekel valójában a másik, csak a pletyka és a rosszindulat marad. Az élet, vele a hit és a jóság ebből a kórteremszagú világból nagyon messzire költözött.

Az emberélet felén – úgy harmincöt táján - legyen szó Csehovról, Ivanovról vagy Dante-ról törvényszerű, hogy egyszer csak gödörben találja magát az ember. Ezt hívja a pszichológia midlife- krízisnek. Ivanov a modern Hamlet, és a még modernebb Dante: "Isteninek" éppen nem mondható színjátékában ő is sötét erdőben bolyong, nem akar felnőni, de megöregedni sem bír…

Ascher Tamás rendezése ki mer zökkenteni Csehovból is

A színpadon szerethető alakok, parádés szereposztás: a kényszeresen mindenkit szórakoztatni vágyó pojáca Borkin (Nagy Ervin), a tüdőbajos, előttünk megöregedő és kiégő Tóth Ildikó, és ott van a tündöklő egzotikum, Szása, az egyedüli, akiben még él valami tűz (Jordán Adél). A Katona társulatában amúgy nincs kis szerep: mellékesként nem mellékesen ott van a Bán János alakította Koszih, az előttünk lerészegedő fapofa pincér, Vajdai Vilmos, a butuska özvegy képében Szirtes Ági. Ascher Tamás mer idősebb színészeknek is remek karakterszerepeket osztani, Pelsőczy Rékának pedig egy puszta mondatot adni, mert ő abban is jó. Lebegyev (Bezerédi Zoltán) a legkedvesebb alkoholista, Sabelszkij gróf (Máté Gábor) pedig a legjámborabb embergyűlölő, akit valaha színpadon láttam. És a sor még korántsem teljes.

Ascher Tamás rendezése mer kizökkenteni magából Csehovból is: meghökkentő a zenei kavalkád, és a díszletek és jelmezek szimbolikus, posztmodern keszekuszasága.