Sírós Mephisto

2014. június 10.
Döbbent csönd és sűrű szipogás váltotta egymást a Nemzeti dokumentumfilm premierjén a WSSz-ben: Salamon András rendező a Mephisto-előadás próbafolyamatába ágyazva örökítette meg a Nemzeti Színház ötéves Alföldi-korszakának végét.

Tűpontos kordokumentum és távlatos műalkotás, arról, hogy – Jordán Tamás megfogalmazásában – „művészet és politika között kibékíthetetlen az ellentét”. Az áprilisi bemutató óta mintegy tízezren látták a Nemzeti-filmet, amelynek premierje telt házat vonz a WSSz Márkus Emília Termében. A zsebkendőkereső szipogásban nyilván közrejátszik – erősítve a kultúrafogyasztók körét fölmérő statisztikákat –, hogy nagy százalékban nők ülnek a nézőtéren.

A Nemzeti dokumentumfilm szereplői között föltűnik a szombathelyi színigazgató, Jordán Tamás is, aki 2008-ban úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a Nemzeti élén, inkább vadonatúj színházat alapít a vasi megyeszékhelyen. Az utolsó hónapokban a leköszönő igazgató, Jordán Tamás és a beköszönő igazgató, Alföldi Róbert szorosan együttműködött. A Nemzeti Színház története összefonódik a WSSz történetével; egészen addig, hogy a Nemzetiből Alföldivel együtt – és önként – távozó színésznő, Bánfalvi Eszter ma már a szombathelyi társulatot erősíti, jövőre pedig a WSSz-ben dolgozik együtt „régi igazgatójával”. A felfokozottságot jelzi, hogy a nézők soraiból valaki meg is köszöni – a földszinti nagyszínpadon éppen a Zűrzavaros éjszakát játszó – Bánfalvi Eszter szombathelyi jelenlétét.

Ez már a vetítést követő beszélgetés. Tényleg az. A kérdező – a házigazda Jordán Tamás – és a válaszadó – a filmrendező Salamon András – szerepe gyakran fölcserélődik. Salamon András 2013-ban arra számított, hogy későn kapcsolt, de nem: ő volt az első, aki fölkereste Alföldit a filmes dokumentálás ötletével. Bár rendszeres színházbajáró, korábban semmiféle szakmai viszonya nem volt a színházhoz. Ez a viszony alapjaiban változott meg: a Nemzetiben megtapasztalt munkamorál, fegyelem és összjáték tette szenvedélyessé. A 80 százalékban egyszemélyes forgatás idején az volt számára a legfontosabb, hogy láthatatlan maradjon: hogy ne zavarja a színészeket, miközben „az arcukba nyomja a kamerát”. Kb. fél négyzetméternyi hely, többnyire az ügyelő speciális nézőpontjából. A filmben Törőcsik Mari a „leitmotív”: a szabadság és minőség zsinórmértéke (biztonságot adó tőkesúly). A hatás elementáris. A Mephisto minden mondata üt. Nincs „aktualizálás”, csak aktualitás van. „Én csak egy színész vagyok”, mondja Stohl András-Hendrik Höfgen, miközben Höfgen a hatalom közelségének mámorában éppen színészi-művészi arcát veszíti el.

Többszörösen érzékeny hetek voltak ezek: zajlott a Mephisto évadvégi próbaidőszaka – miközben egy félreeső irodában az Alföldit váltó Vidnyánszky Attila már megkezdte a szerződtetési tárgyalásokat. Salamon András bekopogott hozzá, nem akart szerepelni a filmben. Viszont – amint az köztudott – azt kérte Alfölditől, hogy búcsúzóban ne rendezze meg a Mephistót.

 

Részlet a filmből:

 

szerző: Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.