Sohase mondd, hogy túl vagy már mindenen…

2022. január 16.
A minap a dal szerzőjével, Döme Zsolttal beszélgettünk. Nagybőgősként épp Szombathelyen debütált a szimfonikusoknál, aztán számos film- és színházi dal szerzője lett. Ő az Anconai szerelmesek zenei vezetője. Imádja a színházat, akkor is, ha a munka sok feszültséggel jár.

- Indításnak itt ez a dal… gondolom sejted, miről szeretnélek kérdezni?

- "Sohase mondd"?

- Idestova harminc éve szerezted a zenéjét, Verebes István írta a szövegét, és Hernádi Judit énekelte. Sejtettétek akkoriban, hogy mekkora sláger lesz?

- Tényleg, idén november-december tájékán lesz harmincéves. Azt, hogy ekkora siker lesz egy percig sem gondoltuk. Mészáros Márta Örökség című filmjéhez komponáltuk. Akkoriban rehabilitálták Karády Katalint, a rendező az ő stílusában, a kor hangulatát idéző dalban gondolkodott. A stábbal Kőszeg mellett forgattunk, emlékszem, még határsáv volt, nem lehetett csak úgy odautazni, csoportosan vittek bennünket a helyszínre. A mozi francia-magyar koprodukcióban készült, a főszerepet Isabelle Huppert alakította, de játszott benne Perczel Zita, a harmincas-negyvenes évek legendás dívája is, aki akkoriban térhetett először haza az emigrációból. Ő már a forgatáson mondta: „Meglátja Zsolt, ebből nagyon nagy sláger lesz!” Nem hittem, 1980-at írtunk, tombolt a diszkó, Abba- és Neoton-lázban égett az ország. Egy vacsorában fogadtunk. A dal aztán eszeveszett gyorsasággal siker lett. Perczel Zitával fél évvel később, véletlenül futottam össze, az út másik oldaláról kiáltott át nekem: „Most megmondom, hol vacsorázzunk!” Jóleső érzés volt, hogy emlékezett a fogadásunkra.

Döme Zsolt fotó: Mészáros Zsolt

Döme Zsolt / Mészáros Zsolt

- Nyilván Hernádi Judit karrierjének is jót tett, hogy egy csapásra ismert színésznő lett.

- Juci régebben még tiltakozott volna, azonban már ő is elismeri, hogy így van. Érdekes sztori az is, miként lett épp ő a dal énekese. Mészáros Márta eredetileg Kovács Katinak szánta, több filmjében is együttdolgoztak már. Kati azonban nem vállalta, mert nem az ő stílusa. Közben jött a forgatás, november-december lehetett, emlékszem: ültem a filmgyár zenetermében, vettük volna fel az alapot, de nem volt színészünk, aki felénekelje. Mindenki, aki élt és mozgott, próbált. A gyártásvezetőnek villant be Hernádi neve, de éppen Juci sem ért rá, a Vígszínházban dolgozott. Délután kettőre végzett a próbával. A filmgyárból érte küldtek egy kocsit. Fél négy körül lehetett, mire beért. Mindenki idegbeteg volt, annyira elfáradtunk. Untuk az egészet, ráadásul nagyon fájt a fogam is. Eljátszottam neki a dalt, ő rögtön felénekelte. A felvétel demónak készült, amin lehetett volna később még javítani. Én csak azt láttam, Juci elsőre végigénekelte, nem kellett ismételgetni. Bent dermedt arcok fogadtak, kérdeztem magamban: Jézusom, ennyire rossz lett? A hangmérnök szólt, hogy gyertek, ezt hallgassátok meg! Elájult mindenki, olyan hang szólalt meg, hogy földbegyökerezett tőle a lábunk. Ez a csoda ott, és akkor, abban a pillanatban született meg. Soha többet nem is nyúltunk hozzá.

- Hihetetlen módon, egyik pillanatról a másikra lett országosan is ismert.

- Ennek is van egy kedves története: versenyfilm volt Cannes-ban, kiküldték hozzá a hanganyagot is Franciaországba. Közben a Magyar Rádió a szakmai bemutató előtt - a mozi beharangozója kapcsán -szintén hanganyagot kért tőlünk. Semmi más nem volt a tarsolyunkban, mint az a bizonyos demo, a többit a filmesek kivitték magukkal.

- És még ennyi idő után is mindenki ismeri, valószínűleg örökzöld sláger marad. Van receptje ennek?

- Slágereket nem lehet csak úgy, akaratlagosan írni, ahhoz valami csoda is kell. Persze a régi nagyok, Szenes Iván és Fényes Szabolcsék sem bízták a véletlenre. Ha azt akarták, hogy egy dal sikeres legyen, beültek az autóba, és Budapesten minden vendéglátóipari egységbe, ahol élő zene szólt, vittek egy kottát. Jucival akkoriban sokat ténferegtünk Budapest utcáin, csodálatos volt, a kocsmákból és presszókból, ahol élőzene vagy gépzene szólt, mindenünnen a Sohase mondd dallama szűrődött ki. Nyolcvanszor dobálták be a pénzt, nem kellett nekünk reklámozni. Olyan műsorokba hívtak be bennünket, ahová rocksztárokat volt szokás, ez a dal foglalkoztatta az embereket.

- Lett folytatása? Így hárman, Verebessel és Hernádival dolgoztatok még együtt?

- Érdekes, így sohasem, pedig nagyon jóban voltunk és vagyunk is mind a mai napig. Jucinak készítettem még egy-két nagylemezt. Most határoztuk el, hogy így hárman, a vége felé még egyszer összejövünk és csinálunk egy közös dalt.

Szombathelyen is nagybőgőzött, a szimfonikusoknál

- A komolyzenészek közül többen gyanakodva nézik ezt az alkalmazott, „könnyű” műfajt. Nem zavar ez?

- Nem, mert azok szerintem nem okos emberek. Nincs könnyű vagy komoly műfaj, csak jó vagy rossz zene és muzsikus van. A könnyű műfaj időnként sokkal nehezebb, mint a „komolynak” gondolt. Zeneszerzőként mindig bennem volt, nem akarok a fióknak dolgozni, megírni és arra várni, hogy valaki valahol egyszer bemutassa. Mindig is sokkal jobban érdekelt az „alkalmazott zene”, az hogy felkér valaki, aki aztán elmondja, mit szeretne, és én ehhez alkalmazkodva megpróbálok a legjobbat nyújtani. Fontos szabály, hogy nem szabad legyőzni a fim történetét, vagy a színdarabot. A színháznál például az a jó, ha észre sem veszik, milyen zene szól, csak azt érzik, hogy a hangulata valamiért nagyon jó.

„Mindenkivel szeretek dolgozni”

- Mi a munkamódszered? Előre, otthon kitalálod a dalokat?

- Ha megkapom a megbízást, utána elolvasom a kapott példányt, de nem foglalkozom vele túl sokat, mert tudom, a próbafolyamat során úgyis átalakítják. Imádok már az olvasópróbákra is beülni, aztán az egész próbafolyamatot figyelemmel kísérem. Nem szeretek otthon, a szobában ülve fel alá járkálni és várni az ihletet.

„Ilyet még nem láttam, ehhez a darabhoz egyáltalán voltak kották!”

- Szombathelyre mi szél hozott?

- Béres Attilával két éve már dolgoztam együtt, de nem volt nagy munka. Egyszer megszólalt a telefonom, Attila volt, San Franciscóból hívott, épp operát rendezett, Megkérdezte: mit szólnék hozzám, ha közösen megcsinálnánk Szombathelyen a Chicagót. Mondtam persze, de nem vettem komolyan. Eltelt két hónap, Attila megint hívott, ezúttal Szentpétervárról, épp operettet rendezett. Elmondta, kicsit változott a helyzet, nem Chicagóhoz, hanem Anconaihoz hívna. Mondom oké, de továbbra sem foglalkoztam vele. Pár hét megint eltelt, megszólalt a telefon: holnap tudunk találkozni? - kérdezte. Meglepett, mert ugyan láttam az Anconait, de fogalmam sem volt, miről szól…

- Mennyi szabadságot engedsz a zenészeknek?

- Keveset, főként most főpróba-hét alatt nagyon kötött a rendszer, azt kell játszani, ami a kottában szerepel. Fantasztikus csapat verbuválódott itt össze, egytől-egyig kiváló zenészek. Megérdemlik, hogy név szerint is megemlítsük őket: Hotzi Ferenc, Császár János, Mérei János, Sabáli László, Csikós Miklós, Müller Péter, Völgyi Attila, Kutrovits Tamás, Kovács Attila, Lipi Tamás, Vörös Emil, Vasas József. Amúgy remek Jordán Tamás társulata, én istenien érzem magam Szombathelyen.

Döme Zsolt fotó: Mészáros Zsolt

Döme Zsolt / Mészáros Zsolt

- Zenei vezetőként, így a főpróbahéten még van feladatod? Gondolom kész az egész…

- Igen, de most az a fontos, hogy minél tökéletesebben összeálljon, minél ütősebben szólaljon meg. Ilyenkor már tudok apróságokra is figyelni. Másrészt én nem is bírnám ki, hogy ne legyek itt, mert a darab most fog igazán megszületni. Minél jobban haladunk a vége felé, annál jobban megnyílik a színész számára a világ, és nekünk egyre jobban bezáródik. Aztán, amikor a színésznek felgördül a függöny, nekünk, akik lent ülünk - zenei vezetők, koreográfusok, a rendezőt is beleértve – legördül.

„Akárhol vagyok, megtalálom magamnak a jót”

- Most szabadúszó vagy.

- Világéletemben mindig. Igaz legutóbb hat évig a székesfehérvári színház zenei vezetője voltam, de akkor sem akartam közalkalmazott lenni. Soha, még az átkosban sem.

- Milyen további munkák várnak rád az évadban?

- Veszprémben, Guelmino Sándor rendezésében Arthur Miller Pillantás a hídról című darabjának leszek zeneszerzője. Aztán Dunaújvárosba utazom, ahol Szurdi Miklós rendezésében Tennesse Williams Az ifjúság édes madara című darabját állítjuk színpadra. Ezt követően pedig a Karinthy Színházban dolgozom majd. Egyébként akárhol vagyok, megtalálom magamnak a jót. Mindig a jót keresem, sosem a rosszat. És tényleg imádom a színházat, számomra olyan megnyugtató dolog, még ha a munka sok feszültséggel és idegeskedéssel is jár. Amúgy hűséges típus vagyok, ahová egyszer elszegődöm, ott addig maradok, ameddig jó mindkettőnknek. Ez így van a munkában, és így van a szerelemben is.

- Egy Döme Zsolt CD-t mikor hallgathatunk, saját dalokból?

- Megvan, megcsináltam, de senki sem tudja. Egy darabot azonban egyszer szeretnék tényleg írni, olyat, ami nem az amerikai musical hagyományaira épít.

„A sport a legfontosabb az életemben, ez abszolút kikapcsol”

- Többször említetett a focit…

- A sport a legfontosabb az életemben, ez abszolút kikapcsol. Amióta vannak sportcsatornánk én mindent nézek és imádok, ami foci.

- Te is rúgtad a bőrt?

- Komolyan nem, csak ahogy minden srác. Már lusta vagyok, hogy magam is sportoljak, pókerezni viszont nagyon szeretek.

szerző: szilva
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.