Sorsot találni – Herner Ferike és a vidék drámája

Próbaterem hétköznap délelőtt – a helyszín egy levegőtlen galéria, az MMIK egykor volt rajzterme – ahol a három közmunkás (Horváth Ákos, Orosz Robi és Szabados Misi) a városgazdálkodástól kapott felszereléssel barátkozik. A ruhadarabok túl újszerűnek ítéltetnek. Egy beavató mosás még vár rájuk – nyugtatja őket a rendező, Kelemen Zoli. Amúgy hiteles ez a ruházat – teszi hozzá az egyik színész - kiment terepre, hogy meglesse, miben dolgoznak. Szabó Tibor, a „révész”-tehenész, Papi Jóska börtöninge sem semmi, hozzá az indigókék culágerruha. Bálint Éva kosztümjéről is oldalakat írhatnék, a szűk dzsörzé-miniéért a hatvanas években megvesztek volna Koncz Zsuzsa korabeli rajongói.

 

A stáb a Weöres Sándor Színház évadbéli utolsó (bérleten kívüli) premierjére készül, Háy János profán istendrámájára, a Herner Ferike faterjára. A kortárs drámát Kelemen Zoltán állítja színpadra, az előadást megvalósulásában a Nemzeti Kulturális Alap és a színház támogatja.

A próbafolyamat pár hete indult, egy hónap van a bemutatóig, ám sűrű a program, főként, hogy a bemutató helyszínén, a Mesebolt Bábszínházban csak az utolsó napokban próbálhatnak. Ott mindössze két napjuk lesz arra, hogy technikával együtt az előadást ténylegesen beállítsák. Ezért is fontos- meséli Kelemen Zoli – hogy itt a próbateremben a műszakkal együtt (főként fejben) precízen, másodpercre pontosan mindent a helyére tegyenek.

Ősz, tavasz – a befejezetlen körforgás…

Zoli egy kis makett előtt magyarázza, milyen térbe, milyen élőképes megoldásokkal képzeli el a végső megvalósulást. Minimális lesz a díszlet: csupán egy-két kopottas szék és asztal, jelzésszerűen. A háttérben viszont élőképes külsőket vetítenek. Ezeket még tavaly novemberben vették fel. Kelemen Zoli egészséges összhangot próbál keresni a klasszikus naturalista és az expresszív előadásmód között. Valamennyi szürrealizmust is belecsempész, szimbólumokkal dolgozik, a rendőr fogasa például egy falról lekerült fakereszt lesz.

 

A pusztán realista előadásmód Háy Jánosnál elképzelhetetlen – magyarázza a rendező – maguk a dialógusok is próbára teszik a színészeket, olyannyira erősek nyelvileg, hogy minimál-színházat igényelnek. Zoli szerint ezért is fontos a verbális folyamot zenével oldani, segíteni a nézőket az áradó szavak elviselésében. (Dévényi Ádám számait Jordán Adél és Börcsök Enikő tolmácsolásában hallhatjuk.)

A próbafolyamat a véletlen folytán is illeszkedik a dramaturgiához, és a természet rendjéhez: az első felvonás egy őszi nappal veszi kezdetét (október-novemberben rögzítették a külső képeket), a második felvonásban ezt egy tavaszi nap váltja fel.

Sorstalanságból sorsra találnak

Kelemen Zolit a „Herner Ferike” már régebb óta foglalkoztatja. 2007-ben Győrben az Egyetemi Színpadon is színpadra állította: „Ott szerettem bele, azóta csiszolgattam a dramaturgiáját, majd a darabot is átjeleneteztem. Egy különleges változtatást is belecsempésztem, ami a tragédiáját kiemeli, és kétfajta katarzist is kiválthat.”
Másrészt a rendező fontosnak tartja, hogy a színház kortárs drámákon keresztül aktuális szociális és társadalmi problémákról szóljon, közhelyek nélkül. Háy darabja ugyanakkor felül is írja a kortárs magyar szociodrámákat, mivel egy erős transzcendentális vetülete van. Egyben a darab egy 21. századi népszínmű is, ám az ókori görög sorsdrámákra is hajaz. Izgalmas, hogy ezek a különböző stílusjegyek miként hatnak és vetülnek egymásra.

Zoli a darabról így mesél: „Számomra az a legizgalmasabb, mi történik akkor, ha a sorstalan emberek – akik más sorsával szembesülnek – egyszer csak önmagukra lelnek. Ez a tükörkép, saját sorsuk elviselése, fájdalmas és elviselhetetlen lehet. Olyan elementáris dolgok szabadulnak fel, amelyek beláthatatlan következménnyel bírhatnak. A darabnak ugyanakkor van egy másik vetülete is: Magyarország, Európa és a világ is itt tart. Parázsló helyzetben vagyunk, bárki eldob egy”gyufát”, annak szörnyű következménye lehet, bekövetkezhet a robbanás, ami tán tisztulást is hozhat, de az ezt megelőző pusztítás fájdalmas is lehet, ártatlan áldozatok tömegével."

 

A Háy-darabnak egyéb lényeges dimenziói is vannak: „Fontos kérdés, mi emberek mit örökítünk tovább? Értéktelenséget? Perverziót? Szeretetlenséget? Hogy is állunk Istennel, Családdal? Ha szeretetlenségben, boldogtalanságban és ki nem beszélt feszültségekben nő fel egy generáció, az mire determinálhat? Törvényszerű, hogy egyre mélyebbre sodródunk? Hogyan kapcsolódnak generációk, életek és sorsok egymásba?”
A rendező szerint bárki, aki leül a nézőtérre, lehet munkás, vagy értelmiségi - ezek közül a dimenziók közül – biztosan szembesül legalább eggyel.

A próbába is belenézünk…

A játék így csupaszon, díszletek és életképek nélkül is szívbemarkoló. Meglepő, mennyire helyén vannak már a jelenetek, szinte egy hónappal a bemutató előtt a súgónak alig akad dolga. Amúgy tényleg szívszorító történet: közmunkásról, leszakadt vidékről, kocsmalétbe süllyedt elfelejtett emberekről, nihilről és elértéktelenedésről…

Végezetül soroljuk fel, ki mindenki vesz részt a stáb-munkában: a színészek közt Horváth Ákos, Orosz Róbert, Szabados Mihály, Szabó Tibor, Endrődy Krisztián, Bálint Éva és Borbiró András. A rendezőasszisztens Juhász Ádám, a díszletes Csernai István, a kellékes Poór Éva, a jelmeztervező Varga Alexandra, a súgó Kiss Lívia, a zenei betéteket és ezek dalszövegeit Dévényi Ádám írta. Folytatás a bemutatón, május 15-én következik…