Sóvárgunk, gyötrődünk, keresünk…
„A Mi osztályunk a Márkus Emília teremben megy esténként, a Nagyszínpadon a Nyolc nő készül a pénteki bemutatóra, néhányan meg a Cafe Frei-ben RögtönÖzönködnek: ez a színház!" - olvasható a szombathelyi teátrum csütörtöki Facebook-bejegyzésében. Ám ez nem minden! A színházi előadások és kávéházi programok mellé ugyanis kiállítás is dukál. Nem is akármilyen!
Az aulában gyülekezve sokan már a premier előadásra várnak. A színpadra hamarosan nyolc nő lép. Férfiak nélkül. A kiállítás azonban egyensúlyt teremt. Nyolc nő és nyolc férfi alkotásai láthatók a teátrum előterében, melyek arról beszélnek, hogyan is látják ők - nők és férfiak - önmagukat és egymást: a nő a férfit, a férfi a nőt, a nő a nőt, s a férfi a férfit.
A nyolcas a szómágia szakértői szerint különleges szám. Ha állva nézzük, homokóra. Az idő múlásának jelképe. Ha viszont elfektetjük, végtelen. Az időtlenség szimbóluma. A művészet pedig éppen e kettőnek a találkozása. A szerelem is ilyen. A lassan szivárgó idő ellenére mégis az időtlenség, az állandóság érzetét kelti. Az örök úton megérkezés érzetét. („Kabinunknak a szűk kis ablakán, / ki nézeget, már nem elinduló, / csak az örök úton megérkező." Kelemen Zoltán: Szeretni végleg)
Tizenhat művész, mindannyian elindultak már az örök úton. Vannak köztük jó néhányan, akik meg is érkeztek. S talán vannak olyanok is, akik még ott poroszkálnak, vágyakozva és gyötrődve.
Jó házigazdaként a kiállító művészeket és vendégeiket Jordán Tamás színházigazgató köszöntötte. A kiállítást Barták Balázs irodalomtudós, egyetemi tanár Platón ihlette gondolatai, és Móri Csaba táncművész az Ando Drom, a Kalyi Jag és Pál István "Szalonna" autentikus zenéi által ihletett tánca nyitotta meg.
Platón szerint egykor az ember háromnemű volt. Volt nő és volt férfi, de harmadikul létezett a kettő elegye is, az Androgyn (hímnő). A férfiak a Naptól, a nők a Földtől, a hímnők a Holdtól származtak. Gömbölyűek voltak, négy kézzel, négy combbal, s közös kobakjukon két arc ült. Iszonyú erősek és felfuvalkodottak voltak; még az eget is megostromolták, hogy leigázzák az isteneket. Zeusz és istenei tanácsot ültek, hisz valamit tenniük kellett az emberek betyárkodása ellen. Persze anélkül, hogy áldozataikat, tiszteletajándékaikat elveszítenék. Zeusz végül kettévágta az embereket, Apollón pedig szerszámaival megformálta belőlük mai alakjukat. Az emberi természet ily módon kettéhasíttatott. Nem véletlen tehát, hogy ki-ki sóvárgott a másik fele után.
Így van ez ma is. Sóvárgunk, gyötrődünk, keresünk. Ki-ki a másik felét. A férfi a nőt. A nő a férfit. Ők azok, akik hímnőből hasadtak ketté. Nő a nőt. Ők eredendően is nők voltak. S férfi a férfit, hiszen ők férfiból lettek magányosak.
Hogy is van ez? Vannak férfiszerető nők és nőszerető férfiak. S bizony akadnak közöttünk nőszerető nők és férfiszerető férfiak is. A platóni filozófia szerint azonban egy valami mindannyiunkban közös. Az, hogy keresünk.
Mert mindannyian egy egész ember fele vagyunk, önmagunkban csupán torzók. Teljességünk megbomlott. S ha szerencsénk van, „összebotlunk egy-felünkkel". A szerelem az emberi természet orvosa, mely visszavarázsolja az embereket hajdani állapotukba; a kettőből újra eggyé forraszt.
Nyolc nő, nyolc férfi, nyolc művészeti ág. S tizenhat művész: Boráros Milada (dramaturg), Boráros Szilárd (bábtervező), Enyedi Zsuzsanna (grafikusművész), Kamper Lajos (grafikusművész), Kaczmarski Ágnes (fotóművész, filmes), Tóth Gergely (filmes), Sebők Éva (képzőművész), Oroszy Csaba (képzőművész), Surányi Nóra (képzőművész), Bonyhádi Károly (grafikusművész, fotós), Szabó T. Anna (költő, műfordító), Kelemen Zoltán (színművész, költő), Tóth Krisztina (író, költő), Egressy Zoltán (író, költő), Veres Éva (ötvösművész) és Veres Gábor (szobrász).
A kiállítás március 3-ig várja a Weöres Sándor Színház aulájában az érdeklődőket; mindazokat, akik már megtalálták, s mindazokat, akik még keresik másik felüket.