Színészfeleségek beszélgettek

2013. február 7.
Színészfeleségek beszélgettek színész férjekről többek között a Színházszerda legutóbbi összejövetelén a szokásos helyszínen, a Cafe Frei-ben. Bálint Éva kérdezte Lévai Tímeát.

Bálint Éva - Szabó Tibor hitvese – kisfiával – a kétéves Szabó Bálint Ákossal - és kislányával - a majdnem hat hónapos Szabó Dorka Pannával - jelenleg otthon babázik. Szerdán kolléganőjét, Lévai Tímeát - Poppre Ádám feleségét - interjúvolta meg a kávézóban. Timiék zenélést terveztek, de egy sajnálatos baleset miatt - Ádámot megharapta egy kutya - ezúttal ez elmaradt, bár a beszélgetés végén Timi elénekelte azt a népdalt, amelyet nővére esküvőjén a templomban adott elő.

Szó esett a saját esküvőjükről, megismerkedésükről. Timi még gimnazistaként játszott egy alternatív társulatban, épp Gorkij: Éjjeli menedékhely című darabját próbálták, amikor először találkozott Ádámmal, akinek akkoriban hosszú haja volt. Ez nem tetszett Timinek. Viszont a második próbára már rövid hajjal érkezett Ádám, ez okot adott arra, hogy finoman, humorosan "kóstolgassák" egymást. Este a barátokkal beültek egy pub-ba, ahol kuponos játékot játszottak: különböző feladatokat írtak fel cetlire, mindenki húzott, és adott pillanatban elővette a papírkát. A nap végén Ádám hazavitte Timit, útközben tankoltak, és míg a fiú bent fizetett, Timi lemosta a szélvédőjét. Ádám felmutatta a saját kuponját, amelyen a "nagy ölelés" szerepelt. Timinek nem tetszett annyira, hogy a mosásért cserébe még ő ad ölelést, de teljesítette a feladatot, mert akkor már tudta, hogy ezzel nem ér véget a történet, hiszen az ő kuponjára a "csókolj meg!" mondat került. Így kezdődött közös életük, amelyet aztán tavaly esküvővel erősítettek meg.

Timi nem volt klasszikus menyasszony, de formabontó sem, a jelmezes megoldás nem hiányzott neki, hiszen a színházban ez az igénye rendre teljesül: hagyományos fehér ruhát viselt a szertartáson.

- Nem a hétköznapok változtak meg azóta, de megerősítés, hogy házasok vagyunk, mert azt érzem: mellettem biztosan van valaki, aki nem egy hónapig, egy évig lesz ott, hanem életem végéig, hiszen együtt szeretnénk megöregedni. Ez erőt, biztonságot ad.


Timinek, ahogy korábban egyik blog bejegyzésében is írta, hobbija a kávézás. Szeret hazautazni a szüleihez, ha telítődik időnként a színházzal egy-egy nagy munka után, jó érzés szülőhelyén kimenni kutyázni a szabadba. - Ilyenkor nem azon gondolkodom, hogy azt a bizonyos monológot hogyan mondom el, hanem például a gyönyörű naplementére koncentrálok. Nyár végén meg már vágyom rá, hogy jöhessek vissza.

Ádámmal közösen zenélnek, énekelnek, ők írják a dalokat, a szövegeket is. Broken-Moon Duo a nevük.

 

 

 

 

 

Vonatkozó cikkek:

Hipochonder, és imádja a kakukkfüvet

Mertz Tibor nem csak játszani, esni is tud

Sztorik a mesterekről

Tell Vilmos és Walterka a Cafe Frei-ben

Piros sapka, piros orr

Valami varázs

"Fogjam le a B-major 7-est!"

A zenében nincs muszáj

Kiss Mari fut, úszik és játszik

A Bárkában súgott is

Jani egy napja videón

Minden jó, ahogy van

Szerémi Zoltán rendezőként is bemutatozik

Huszonkét ember negyvennégy lábbal

 

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.