ugrás a tartalomra

Szlovéniai vendégszereplés májusban

2019. április 19.
A Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című előadása a Nova Gorica-i Szlovén Nemzeti Színházban látható május 5-én az Európai Színházi Konvenció egy sikeres pályázatának eredményeképpen.

Az Európai Színházi Konvenció (ETC) minden évben pályázatot ír ki tagszínházai számára előadásaik cseréjére, kifejezetten azzal a céllal, hogy a színházak és társulatok bemutatkozhassanak Európa színpadain. A Weöres Sándor Színház pályázatát az ETC elfogadta. Marko Bratuš, a szintén az ETC tagjaként működő Nova Gorica-i Szlovén Nemzeti Színház művészeti vezetője, szombathelyi látogatása alkalmával, angol nyelvű feliratozással, megtekintette A salemi boszorkányok című előadásunkat és érdemesnek találta arra, hogy az ETC együttműködés keretében meghívja azt Nova Gorica-ba.

Az előadást 2019. május 5-én láthatja a szlovén közönség, színtársulatunk izgatottan készül a vendégszereplésre. A meghívás a kölcsönösség elvén alapul, így a következő színházi évadban, előreláthatólag októberben, a nova gorica-i társulat Peter Kušter című előadásával vendégszerepel Szombathelyen.

Az előadás utaztatásának költségeit részben az ETC állja, másrészt az Nemzeti Kulturális Alap hasonló pályázatán elnyert összegből finanszírozzuk.

A előadás vendégjátéka az Európai Színházi Konvenció (ETC) ENGAGE program keretein belül valósul meg. Az „ENGAGE- a modern színház elfogadtatása a közönséggel” program az Európai Unió Kreatív Európa Program társfinanszírozásában jött létre.