ugrás a tartalomra

Tizedik nap - Horváth Ákos bejegyzése

2010. december 15.
Először is tisztázzuk a fogalmat, hogy mi is az a pótforgatás. Az időhiány miatt elmaradt jelenetek felvétele. Most nem egy adott szín munkálatai folytak, hanem az eddigi színekből kimaradt jelenetek pótlása.

Pótforgatás

Először is tisztázzuk a fogalmat, hogy mi is az a pótforgatás. Az időhiány miatt elmaradt jelenetek felvétele. Most nem egy adott szín munkálatai folytak, hanem az eddigi színekből kimaradt jelenetek pótlása. Például: Péter apostol, aki nem más mint Trokán Péter, nagy monológjának a felvétele, amiről akkor sem tudnék írni, ha ott lettem volna, mert titokban rögzített eseményről van szó. A végeredményt azonban mindannyian látni fogjuk. Vagy a rabszolgák felszabadításának pillanata, amit mindenki, aki részt vett benne, máshogy jelenített meg. A három fityulás főnővér hajcsár is megmutatta a boldogság rájuk eső pillanatát csak egy kicsit máshogy, mert ők elvesztették stabil állásukat és hát az sem lehetetlen, hogy a felszabadult rabszolgák agyon verik őket kérdezés nélkül. De ennek megmutatására majd külön filmet forgatunk, CSI:CAIRO (A három fityulás nővér hajcsár és a rabszolgák) címmel.

És pár szó az operatőrökről, Kaczmarski Ági és Wolf Feri, akik egész nap állnak a gép mögött, teljesítve a különböző irányból érkező instrukciókat, nem fáradnak. Nagyon jól bírják mind a ketten. Le a kalappal előttük.

Most irány London! Let’s go to London!

szerző: Horváth Ákos