Vasban vas: mese készül a WS Színházban

Ha igaz, hogy a közönség-utánpótlás kinevelését mielőbb el kell kezdeni, akkor a hamarosan 4. születésnapját ünneplő Weöres Sándor Színházban éppen itt van az ideje a Hetvenhét című Zalán Tibor-mese színrevitelének. Jordán Tamás azt tartja: "A színház felelőssége, hogy milyen lesz a jövő közönsége."

Úgyhogy ezúttal nemcsak igazgatóként, hanem rendezőként, sőt: szereplőként is (ő lesz a király és az erdő szelleme egy személyben) "fergeteges közös játékot ígér": október végi bemutatóval; "az izgalomtól piros fülű, tágra nyílt szemű" gyerekekkel. Van mire alapoznia: a budapesti Merlin Színházban a 90-es évek végén már színre vitte a Hetvenhetet, amely - a klasszikus mesekoreográfia és a valódi interakció működtetésével - magával ragadta a gyerekeket.

Az se véletlen, hogy a szombathelyi olvasópróbán - a leendő bemutató helyszínén, a Márkus Emília-teremben - "a színház paradoxona" is szóba kerül: nevezetesen, hogy a szöveg csak egy az előadás összetevői közül. Mert bár Huzella Péter (annak a régi előadásnak is részese) hús-vér valójában, az elmaradhatatlan gitárral, élőben játssza-énekli el a történethez írt dalait (a próba előtt Jordán Tamás meg is kérdezi, hogy ugye, magával hozta a gitárját); mindent mást egyelőre csak a képzeletünk beindításával idézhetünk magunk elé. Hogy például milyen az, amikor a Hetvenhét-előadásra gyülekező kis közönséget - kb. egy órával a kezdés előtt - játékra-éneklésre hívja maga a Hoppmester, vagyis Huzella Péter. Sok más mellett ebben a fölvezető egy órában dől el, hogy ki melyik erdőlakó (Medve, Oroszlán, Nyuszi, Róka) bőrébe bújik, mire a mese megkezdődik. Hogy mi minden történik még, ne is áruljuk el. Mindenesetre abban a pillanatban, amikor kinyílik a Márkus Emília-terem ajtaja, és a Hoppmester engedélyt ad a belépésre, minden bizonnyal felajzott, boldog várakozásban lévő gyerekhad özönli el a nézőteret; ahol aztán további csodálatos események mennek végbe. (Elöljáróban legyen elég annyi, hogy bizonyos látomások-varázslatok megvalósításához jól jön majd a plazmatévé.)

És van itt még valami: ha egy mesejáték a Hetvenhét címet viseli, az ember rögtön elkezd gyanakodni, hogy a választás nem a véletlen műve. Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című gyűjteménye generációkat szolgált ki (e sorok írójának egy 1974-es kiadás van meg, Szántó Piroska illusztrációival; a Móra Kiadó legutóbb 2010-ben jelentette meg a kötetet). A gyanú nem ok nélküli: Zalán Tibor a gyűjteményben olvasható Győző című történetet "modernizálta" ; bár a (varázs)mese úgyis attól az, ami, hogy a nevezetes elemek (próbatétel, vándorút, segítők, akadályozók, jutalom, stb.) mind megvannak benne. Hogy legyen kinek szurkolni. Lesz; ráadásul feltűnik három lány is: Aranyvirág, Ezüstvirág, Vasvirág. A premieren kiderül, melyikükből válik királyné. (Segítségképpen: Boldizsár királyfi szeret a szívével elbeszélgetni. "Na, brumm." )