Zenés casting

2014. szeptember 15.
Sokszor szól a magyar dal a Weöres Sándor Színházban – de szólhatna még többször. Jordán Tamás igazgató legújabb terve éppen az, hogy hamarosan zenés castingot hirdet a társulatban.

Sokszor szól a magyar dal a Weöres Sándor Színházban – de szólhatna még többször. Jordán Tamás igazgató legújabb terve éppen az, hogy hamarosan zenés castingot hirdet a társulatban, és ehhez rögtön meg is nyerte több szombathelyi előadás bölcs, tapasztalt és mindig derűs zenei vezetőjét, Döme Zsoltot.

Valójában egy új sorozat címéről van szó: olyan előadásról, amely egyszerűen mozgatható, bárhol könnyedén eljátszható, ráadásul akár fél órában, akár (mondjuk) másfél órában, igény szerint.

Jordán Tamás játékos kedve kiapadhatatlan. Most azt találta ki, hogy a Zenés castingon ő ül majd – a szigorú zsüror szerepében – az asztal mögött, az ő színe elé járulnak sorban a társulat színészei, akik a fikció szerint szeretnék a legelőnyösebb színben föltüntetni magukat, hogy sikeresen túljussanak a próbán (és nyilván azért, hogy föltétlenül bekerüljenek valamilyen nagyszabású szuperprodukcióba, de ez egyelőre mellékes részletkérdés). A lényeg az, hogy ki-ki elhozhatja erre a castingra a kedvenc (magyar) dalát – sőt: dalait. És persze ennek a szituációnak a humorát is jól ki lehet aknázni: botlani, véteni, koreografálni, más hangfekvést, más ritmust kérni.

Jordán Tamás ezen a ponton hangsúlyozza, hogy bár a Weöres Sándor Színház prózai színház, amely nem rendelkezik zenés tagozattal, azért jó hangi adottságokkal megáldott színészekben nincs hiány. Ezt az állítást a közönség is alátámaszthatja: egyetlen évadból sem hiányozhatnak a zenés előadások Szombathelyen. Amint azt jól tudjuk, egy vidéki kőszínháznak sokfélét kell játszania: működésének legfőbb szépsége – és talán nehézsége is – pont ebben rejlik. A legutóbbi szezon legnagyobb sikere éppen A dzsungel könyve-bemutató volt, tele jobbnál jobb magyar dallal, Dés László-zenével, Geszti-szövegekkel. Nagy Cili, Fekete Linda, Szabó Tibor – Csil, Ká, Balu és a többiek; ott élnek a messzi dzsungelben, és lám, mind magyarul énekel. Az érdeklődés olyan nagy Maugli története iránt, hogy A dzsungel könyve a bérletes széria kifutása után is repertoáron marad.

Ezekben a hetekben pedig készül az újabb nagyszínpadi zenés előadás: hamarosan Koltai Róberttel és csapatával énekelhetjük az Eisemann-slágert, hogy „én és a kisöcsém, fütyülünk a nőkre az idén, az idén...” Vagy azt, hogy „szerelemhez nem kell szépség, szerelemhez nem kell ész, szerelemhez nem kell semmi más, csak szerelem kell, és kész”. Vagy talán azt, hogy „A pénz beszél, viszont a kutya, a kutya az csak ugat. Az ember kidől, ha nincsen miből”. (Hát inkább ezt.) Már a társulat Fő téri évadnyitója is tele volt muzsikával. Németh Judit nemcsak az őszi szezon végén színre kerülő Parasztoperát reklámozta a „Zöld erdőben, zöld mezőben sétál egy madár...” kezdetű népdallal, hanem ráadásképpen a fehér ló hátáról Máté Péter dalát is elénekelte a felhős-borongós ég alatt: „Ez itt az én hazám”. Judit azt mondta, erre az alkalomra „valami szépet” akart – és a közönség tényleg szépet kapott, nagy tapssal hálálta meg.

Na, ha valaki, akkor Németh Judit igazán bensőséges viszonyt tart fönn a magyar – és persze nem magyar – dalokkal. Talán című önálló estjén néhányszor már fölrobbantotta a színház Krúdy Klubját (mögötte a különbejáratú színházi zenekar), és csak remélhetjük, hogy még meg is teszi néhányszor.

És természetesen ő is benne van az Én és a kisöcsém-előadásban: idegenvezetőként igyekszik tisztán látni a bonyodalmak dzsungelében. Úgyhogy, bár a magyar dal napját hivatalosan ma ünnepeljük, a Weöres Sándor Színházban dalünnep például október 3-a is: akkor tartják a nagyszínpadon az Én és a kisöcsém-bemutatót.

 

 

 

szerző: Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.