Köszöntő
Örömmel nyugtázzuk, hogy felkeresett bennünket. A Weöres Sándor Színház honlapja naponta megújuló, színes magazin. Híradással leszünk mindenről, ami esemény a színház és a város életében.
A Weöres Sándor Színház új épületeThália boldog: szombathelyi szentélye és lelkes társulata készen áll a vendégek fogadására. |
Bokrétaünnep, a szakma üdvözletévelHozsánna néked, színház: hétfőn este együtt ünnepelt a színházi szakma és a közönség a frissen átadott Weöres Sándor Színház ismét csordultig megtelt nagytermében. |
SzínházavatóA magyar kultúra napján ünnepélyesen felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színház felújított épületét - képgaléria és beszámolók az avatásáról. |
Nem szűnik a játék vonzásaHát ezt is megértük. Az ember tragédiája díszbemutatójával megnyílik Szombathely első, önálló társulattal bíró kőszínháza. Bár az évek és események sodrásában nehéz kitapintani a kezdő- és végpontokat, az embernek muszáj valahogy szakaszolnia a hömpölygő időt – a tájékozódás kedvéért. |
A Színház2010. őszén új fejezet kezdődik az Akacs Mihály utcai 7. szám alatti épület életében. Búcsút intünk a „HEMO”–nak, és átadásra kerül Szombathely új kőszínháza, a Weöres Sándor Színház épülete. |
A színház fény- és hangtechnikájaA Weöres Sándor Színház technikai hátterének kialakításakor az volt a legfontosabb szempont, hogy hosszú távon színvonalas működést biztosítsanak az eszközök: nem a mennyiség, hanem a minőség számított. A termékek világhírű cégektől származnak. |
Jordán Tamás bemutatja az épületetJordán Tamás az egykori HEMO épületét mutatja be. Megtudhatjuk többek között, hogy miként töltődnek napközben a színészek, mennyire modern a műszaki berendezés a színházteremben, és milyen extra a forgó színpad. |
A Hemo 2010-benA legújabb fejlemény: a kormány nemrégiben engedélyezte, hogy Szombathely a korábban a kőszínház építésére kapott állami pénzt a HEMO színházzá alakítására fordítsa. |
A HemoA Hemo épületét 1988. szeptember 23-án adták át hivatalosan. A helyi laktanyához tartozott, 2000-től az ország helyőrségi klubjait tömörítő Honvédelmi Minisztérium Kulturális Szolgáltató Kht-hoz került. |
Szombathely színházaA város színháztörténete a közönség és a színházcsinálók közös históriája, s ez már sok évszázaddal ezelőtt elkezdődött... |



