Hetedik nap - Horváth Ákos bejegyzése
Barátok közt eretnekek
Ma a bizánci kép hátterének a munkálatai zajlottak, némi felesleges zajjal, amire a Mester természetesen azonnal reagált, és az így keletkezett feszültség színészi energiává alakult az előadás leendő nézőinek legnagyobb örömére.
A barna csuhás barátok között vonuló fekete ruhás mártír tömeg (hét fő, bár ma szerda van), élményszámba menő kórusa zárta volna a napot, de az időbe még belefért, hogy a felajzott keresztes vitézek maradék csapata (Endrődy, Balogh, Budai, Horváth) megkergessék a virtuális térben menekülő hölgyeket (Csonka, Vlahovics) aztán menekülőre fogják vezérük szigorú pillantásától.
Szerémi Zoltán nagyszakállú pátriárkája vezette a népet a kijelölt úton, amiről letérni nem szabad, mert - szakszó következik -, szétesik a kép. Egyébként filmes szakszavak röpködnek az éterben, lehetne írni filmes szlengszótárt.
Persze a legjobbak azok a pillanatok, amikor valaki bakizik, olyan, mint a hasra esés, muszáj nevetni. Szerencsére, azért olyan sok baki nincs.
A nap legjobb pillanata nekem az volt, amikor megláttam Kelemen Zolit a homlokára csúszott szakállal, ami persze a képen egész másként néz ki, de elsőre jót nevettünk együtt.
