Brad Pitt karácsonyra!

2022. január 26.
Say, it’s Carol Singer! Ez a mondat áll a táblán, amit Mark emel a magasba, amikor Juliet megjelenik az ajtóban, hogy Helló. Mondd, hogy betlehemesek! És Keira Knightley: mondja. A válla mögött kiálltja be a szobába a férjének. Majd kezdetét veszi a világ egyik legszebb szerelmi vallomása, nagy kartonlapon elbeszélve.

Say, it’s Carol Singer! Ez a mondat áll a táblán, amit Mark emel a magasba, amikor Juliet megjelenik az ajtóban, hogy Helló. Mondd, hogy betlehemesek! És Keira Knightley: mondja. A válla mögött kiálltja be a szobába a férjének. Majd kezdetét veszi a világ egyik legszebb szerelmi vallomása, nagy kartonlapon elbeszélve. Fekete filccel, ormótlan nagy betűkkel kiabálva a világba, hogy Mark szereti Julie-e. Nyilván mindnyájan rájöttek, hogy az Igazából szerelem jól ismert képsorairól beszélek, és talán nincs is olvasóink közt egyetlenegy sem, aki ezt a filmet legalább egyszer ne látta volna. Nos, én láttam. Nem egyszer, de ezeregyszer, és mindig megnézem karácsonykor újra meg újra.

Szinte mindenki magára ismerhet, hiszen oly sokféle élethelyzetet mutat meg a film. Van benne túlsúlyos szingli, magányos író, portugál pincérnő, kiöregedett rocksztár, özvegy apuka. Ja, hogy egyik sem passzol hozzánk, várjanak csak, tudom még fokozni: megcsalt feleség, reménytelenül szerelmes kissrác, önfeláldozó testvér, kalandvágyó ifjú titán … Ó, igen, igen, tényleg: van benne táncoló miniszterelnök is, Hugh Grant zseniális alakításában. És ha már Hugh Grant, ajánlanám a téli szünetre a Notting Hillt, ezredjére is. Hogy nem igazán karácsony tematikájú? Igaz, de csodás barátokról és még csodásabb szerelemről szól. Ahogy kék ruhácskájában áll a könyvesbolt bejáratánál Julia Roberts és azt mondja: Én is csak egy lány vagyok, aki itt áll egy fiú előtt és arra kéri, hogy szeresse őt, az szívszorító. Ilyenkor biztosan sokan nyúlnak a zsebkendő után. A szélesmosolyú Julia flip-flopjában szomorúan az utcára lép, de mire Hugh Grant kettőt pislog rózsaszín vasalt ingjében, már megyünk is tovább a karácsony nyomában, hiszen a nagy szívtipró sem hagy minket karácsonyi film nélkül. Laposra veri őt ugyanis egy másik csodás színész, az örök Mark Darcy szerepében: Colin Firth. A Bridget Jones-filmek közül ugyanis nemcsak egyben jelenik meg a karácsony témája. Nagy kedvencem az a jelenet, amikor Darcy azt mondja Bridgetnek: Nyugi, (ti: a barátai) téged akarnak látni, és nem egy narancsparfét cukorkehelyben… Az első fogás ugyanis kék leves, narancspuding a desszert, a főfogás pedig: hát nem kapribogyómártás… hanem, ahogy Darcy mondja: zöld trutyi. Nevetünk, nevetünk Jones bénázásain, megtudjuk, hogy szerencsétlen sokat eszik, még többet iszik, szívja a cigit megállás nélkül… de Mark Darcynak pont így jó, ahogy van. Azt mondja a lépcső előtt, mielőtt Bridget a taxiba szállna: Bár nem állnak tőled távol a nevetségesség elemei, anyád elég érdekes, és mi tagadás, megdöbbentően rossz szónok vagy, és hajlamos vagy benyögni bármit, ami eszedbe jut, tekintet nélkül a következményekre… Tudom, amikor a currys csirke fölött találkoztunk, megbocsáthatatlanul bunkó voltam és rénszarvasos pulcsi volt rajtam, amit előző nap anyámtól kaptam, de az a helyzet, azt akarom mondani, össze-vissza makogva, hogy azért minden látszat ellenére nagyon is kedvellek. Nagyon tetszel nekem, úgy ahogy vagy!

Talán az ilyen és ehhez hasonló mondatokért nézzük folyamatosan újra és újra évről-évre a karácsonyi filmeket. Aztán itt van a másik nagy kedvenc az Édesek és mostohák, amely azon túl, hogy mérhetetlenül szomorú, mégis ebben a filmben láttam a legeslegszebb lánykérést. Ahogy Ed Harris Julia Roberts ujjára köti a fonalat, hogy aztán gyengéden rácsúsztassa a jegygyűrűt, na annál aligha van romantikusabb a filmtörténetben. Igen, tudom, most biztosan várják a Reszkessetek, betörők! első, második és harmadik részét, a Dennis, a komiszt, a Télaput, a maga hatszázakárhány részével és igen, van még egy csomó szirupos, sírós, nevetős, klasszikus sztori, de ilyenkor ne foglalkozzunk azzal, ki mit mondd! Nézzük újra szeretteinkkel ugyanazokat a filmeket! Nagyanyámmal a Sissit el nem unnánk, aztán ott van még a Muzsika hangja, anyámmal ilyenkor néztem mindig a Waterloo Bridge-t, meg az Elfújta a szél című hihetetlenül divatjamúlt opuszt. De imádtam! Közben fénylett a karácsonyfa, majszoltuk a bejglit, nagyapám visszacsomagolta a fára kötözött szaloncukor sztaniolját, lenyelte az elcsent ragacsos cukrot, és az ujját a szájára tapasztotta, hogy pszt, maminak ne szólj! Ilyenkor valójában mindegy is, mi megy a tévében. Mi harsogva röhögünk, vacsora után kigomboljuk a nadrágot, és kilépünk az asztal alatt a magassarkúból. Éjjel pedig, muszáj újranéznünk a Szenvedélyek viharábant ezredszer is! Ilyenkor újra előkerül a telefon, és lecseteljük a barátnőnkkel, hogy lánykorunkban Anthony Hopkins volt a befutó, és hogy lehet az, hogy csak most tűnt fel mindkettőnknek, hogy ez a Brad Pitt milyen helyes! Félálomban még látom, ahogy ellovagol, aztán meg vissza. Arra gondolok, hogy biztosan kinyitnám a karámot, hogy becsörtessen az egész ménes. Másnap aztán megnézem újra a régi DVD-ről, magyar szinkronnal. Az eredetivel. És igen, megint elmorzsolok egy könnycseppet, amikor azt írja Susannahnak, hogy menjen máshoz. Jól esik újra felhívni a barátnőmet, hogy vajon mi mit csinálnánk? Várnánk? Hogy belovagoljon a ménes? Pontosan tudom, hogy ő azt mondaná: Te? Hát te biztosan! Hát erre jók a karácsonyi filmek. Meg azok is, amelyek meg nem karácsonyiak. Hogy összebújjunk, lazítsunk a szorításon, felemeljük a telefont, hangosan idézzük a jól ismert mondatokat az ünnepi asztalnál. Együtt.

szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.