Négy ember egy kanapén

Az unoka című új magyar film közönségtalálkozóval kísért bemutatóját láthatta a szombathelyi közönség a napokban. Az Oscar-díjas rendező: Deák Kristóf, s a három főszereplő: Pogány Judit, Jordán Tamás és Blahó Gergely voltak a vendégek.

A mozit a szaksajtó thriller-drámaként aposztrofálja, némi akciófilmes elemekkel dúsítva, s ez a műfaj nem feltétlenül a magyar filmek legjellemzőbb sajátja. Ráadásul ez a fajta film, amiből a világon jelenleg talán a legtöbb készül, s immár nemcsak Hollywood ontja a különböző szintű alkotásokat, hanem Európa, Távol-Kelet, India és persze a streaming szolgáltatók. Így aztán, aki valami maradandót és figyelemfelkeltőt próbál nyújtani ebben a műfajban, annak alaposan fel kell kötnie azt a bizonyos alsót. Hogy Deák Kristóf első nagyfilmes rendezése során, miért pont ehhez a témához és műfajhoz nyúlt, arra nem könnyű válaszolni. Az, hogy a Magyarországon sajnos rendkívül elterjedt úgynevezett „unokázós csalás” őt magát személyesen is érintette, s az akkor felhalmozódott düh és harag keresett magának levezető utat a film elkészítése közben, indoknak persze indok, de hogy elég jó-e az kétséges. A műfaj jellemző kellékei: a rohanás, az erőszak, az autós üldözés, a verekedés, a látványos filmes elemek, robbanások, ütközések és vér persze megjelennek a filmben nem is mindig jelzésszerűen, de mégis valahogy, s ebben most semmiféle irónia nincsen, unokázós módon. Hiszen a téma, az alapötlet, sőt a film lényegei fordulatainak nagy része az unokázós csalásban érintett nyugdíjas korosztályhoz kötődik, a film szereplői pedig magyar nyugdíjasok. Annak minden esetlenségével, szegénységével, gondolkodásmódjával. Hogy az unoka segítségével, irányításával elkapják az őket kifosztó csalót, majd leszámoljanak vele, ebben az egész ötletben van valami szürreális, és nehezen elképzelhető, miközben maga a társadalmi probléma, és a rendőrség tehetetlensége nagyon is reális. Nem beszélve arról, hogy a film igazi sztárparádét vonultat fel, az idősek szerepében olyan nagyszerű, mondhatnám ikonikus színészekkel, akik az elmúlt évtizedek magyar színházi és filmszínházi életét, művészetét meghatározták. Jordán Tamás, Pogány Judit, Hámori Ildikó, Tordai Teri, Papp János, Baranyai László, Mikó István és még sorolhatnánk, szenzációs színészek, és az unokát alakító Blahó Gergely is hozza, amit kell. És mégis. A film kicsit hosszú, kicsit lassú, kicsit erőltetett és nem kicsit kiszámítható. Nagyjából az első pillanattól kezdve az utolsóig tudjuk, hogy mi fog történni, ami pedig váratlan fordulatnak tűnik, például az óra története, az inkább külön kis etűd, mint a film szerves része, még ha a visszaszerzése akciójelenetek során át történik is. Egyszóval önmagában nézhető, a színészek miatt nagyon is szerethető filmet kapunk Az unokával, de az az akció-thrillerek irdatlan nemzetközi mezőnyében gyanúm szerint elveszik majd. Sajnos. Ha pedig Deák Kristóf más irányba indul, és a probléma társadalmi gyökerét próbálja feltárni, akkor meg lássuk be, legyen a dolog bármennyire is tragikus az érintettek számára, nem feltétlenül lépi át jellegénél fogva a nézők ingerküszöbét.

A szombathelyi bemutatón az a furcsa helyzet állt elő, hogy a film vetítését követő találkozó az alkotókkal érdekesebb és szórakoztatóbb volt, mint maga a film. Négy rendkívül szimpatikus, jó humorú, tehetséges ember ült egy széles bőrkanapén a vetítővászon előtt. Sztoriztak, adták egymás alá a szót, a poént, érdekes kulisszatitkokkal szórakoztatták a közönséget. Ráadásul szemmel láthatóan nagyra értékelik, szeretik, elismerik egymást, és jól is érzik magukat egymás társaságában. Az egy Blahó Gergelyt leszámítva fontosnak tartották azt is megemlíteni, hogy jeles szombathelyi kötődéseik vannak. Jordán Tamáséit aligha kell részleteznünk, Deák Kristóf édesanyja, az egykori szép karriert befutó énekesnő, Ács Enikő szombathelyi születésű és a Kanizsaiban érettségizett, Pogány Judit pedig fiatal segédszínészként, levelező tagozaton, egy ideig népművelő-könyvtár szakos hallgatója volt a szombathelyi főiskolának. A beszélgetésből tudhattuk meg a színészválogatás, a castingolás rejtelmeit, hogy Blahó többször el sem ment, majd Párizsból tért haza egy utolsó beszélgetésre a rendezővel. Hogy Pogány Judit volt az egyetlen, akinek nem kellett castingolnia, Jordánnak viszont igen. Blahó Gergely érzékletesen mesélte el a verekedős jelenet forgatását, annak minden „szépségét” és szó szerinti kínját, amikor az imitált rúgás elérte az legérzékenyebb testrészét, és ez a szó szerint tökéletes jelenet maradt benn a filmben. A filmet egyébként az első Covid-hullám idején forgatták negyvenkét nap alatt, ami meglehetősen megnehezítette a film készítőinek dolgát, nem is annyira technikai, mint inkább mentális értelemben. Jordán Tamás elmondta, kétszer látta eddig a filmet, most harmadszor, és minden alkalommal ugyanolyan erős hatással volt rá. Különösen fontosnak érezte, hogy itt Szombathelyen, abban a közegben, ahol életének meghatározó részét töltötte, lássa, hogy az emberek hogyan fogadják a filmet, hogyan reagálnak a történetre. S örömmel látja, hogy az alkotók szemmel láthatóan elérték a céljukat.

Deák Kristófot többen is a színészvezetésről kérdezték különös tekintettel a neves, idősebb színészek irányítására. A rendező kifejezetten számított a színészek véleményére, javaslataira, megoldásaira, elmesélte, hogy Jordán hogyan változtatott meg mondatokat, amelyektől karakteresebb és ütősebb lett a jelenet (pl. az infúzióba kóla helyett, sör és pálinka), hogy Pogány Juditot nem is instruálta valójában, amikor a folyosón meglátja őt, és az üldözött bűnözőt, aki egyébként az unokája, a főhős. Ugyanakkor Pogány Judit mosolyogva, nem kevés iróniával mondta el, hogy a művelődési házban játszódó jelenetben bizony a rendező minden színésznek szigorúan megmondta, hogy egy lépést tehet balra, vagy éppen jobbra, hová álljon, milyen mozdulattal tegye fel a maszkot. Deák szerint az egy másik történet, hiszen ehhez a jelenethez szabályos koreográfiát dolgozott ki a rendező, társforgatókönyvíró felesége, és a látványtervező. Ehhez pedig kellett a szigorúság.

Blahó Gergely szerint óriási megtiszteltetést volt ilyen színésznagyságokkal együtt dolgozni, tanulni tőlük, ellesni, ahogy fogalmazott: „ellopni” fogásokat, megoldásokat. Deák szerint Blahó akkor érkezett meg igazán a filmbe, amikor a második forgatási napon az addig szelíd tekintetű unoka berúgta az ajtót, és rárontott Pogány Juditra, aki saját elmondása szerint szinte megijedt Blahótól. Az más kérdés, hogy ez a jelenet végül nem került be a filmbe, kivágták. A sztorizós beszélgetést Jordán Tamás zárta azzal a történettel, amelyet saját elmondása szerint már sokan hallhattak tőle: „Színházi előadás után a rendező azt kérdezi nézőtéren ülő barátjától, na, milyen volt? A barát azt válaszolja, voltak helyek, ahol nagyon jó volt a darab, és voltak helyek, ahol nem annyira. Én ilyen helyen ültem.”

Mi olyan helyen ültünk, ahonnan a film is, és a beszélgetés is jó volt.