Sodrás és flow

Közel három hónapon át tart(ott) nyitva a Szombathelyi Képtárban a VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé. Ott jártunkkor, igaz hétköznap délután, rajtunk kívül sehol egy lélek, tájékoztató anyag, katalógus, szórólap egy darab sem, túl sok információval a recepciós sem tud szolgálni. Előzetes propagálás, médiavisszhang alig. Pedig maga a kiállítás lenyűgöző, bámulatosan gazdag, ötletteli, koncepciózusan berendezett, látványos és még sorolhatnánk a pozitív jelzőket. Ehhez képest, gyanítom, méltatlanul kevesen látták a Triennálé anyagát. Jó lenne, ha tévednék. Annak, aki végleg lemaradt, vagy le fog maradni, ajánlok egy weboldalt: https://textileartstriennialhungary.com/. Itt minden információ megtalálható, a kiállítók, a díjazottak, az általam hiába keresett katalógus, sőt 3D virtuális túra a tárlatról. Az élmény azonban a helyszínen az igazi. Hiszen a textil, illetve a változatos alapanyagok, huzalok, fakéreg, szilikon és így tovább, igazán tapintva, belélegezve, térben körbejárva mutatják meg valódi textúrájukat, szerkezetüket, színeiket, teljes szépségüket. Egy textil térplasztikát, de akár csak egy falikárpitot, felöltöztetett próbababát testközelbe lehet igazán elemezni, értékelni, a virtuális világban, még ha 3D is, csak pótlék minden.

Tizenhét országból érkeztek alkotások a kiállításra, az országosan meghirdetett fal- és tértextil kategóriában 72 mű szerepel a kiállításon, a textildizájnban 36, nemzetközi kategóriában 92 miniatűrtextilt, 13 zászlót és a 32 szalagot tekinthetnek meg a tárlat látogatói. A zsűri tagja, dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a Triennálé megnyitóján elismeréssel szólt a városról és múzeumáról, amely immár több mint fél évszázada ad otthont a textilművészeti biennáléknak, majd triennáléknak, átívelve az időközben változó társadalmi és politikai berendezkedést. Czebula Anna, a Képtár igazgatója pedig arról beszélt, hogy nagy örömükre szolgált, hogy az idei Triennálén a fal- és tértextil kategóriára az előző évekhez képest is kimagaslóan sok művel pályáztak az alkotók, holott a koronavírus-járvány miatt a külföldi kiállító országok száma kevesebb, mint a fele a megszokottnak. Úgy fogalmazott: a triennálé témakiírásának megfelelően jelen van a "sodrás és sodródás". Amikor két évvel ezelőtt a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért kuratórium tagjai megfogalmazták a sodrást, mint hívószót, még senki sem gondolt arra, hogy mennyire aktuális lesz. Hozzátette: a különféle kísérleti textilmegoldások mellett nagy számban megtalálhatók a kiállításon a hagyományos technikákkal készült alkotások is. A miniatűrtextilek, szalagok és zászlók az előző évekhez hasonlóan most is technikai és anyaghasználati megkötés nélkül készülhettek, így a hagyományos textilek mellett megjelenik a PVC, a gipsz, a nylon, a műbél, a karton, a fotó és a szilikon is.

A Triennálé címe, Sodrás, amibe a Flow szó is bele van szőve a plakátokon (SFLOWDRÁS) valóban jelképes és találó. Nem központi, de azért fontos helyen van az a térplasztika, amely a koronavírust van hivatva megjeleníteni. Ezt elhagyva, a kiállítótérbe belépve viszont elfog bennünket a lassú áradás, sodrás és a flow életérzés. Ebben a térben, a kiállított művek között valóban eláraszt bennünket egyfajta nyugalom, nem pusztán az esztétikum dolgozik, hanem valamiféle titokzatos varázslat. Egyszerűen jó érzés sétálgatni a termekben, nehezen megfogalmazható, sőt konkrétan nem is megfogalmazható módon. Talán nincsenek meg erre a megfelelő szavak, de nincs is szükség rájuk, a látvány magáért beszél. S ami ritka egy kiállításon, főleg olyanon, amelyen ennyi eltérő szemléletű, technikájú, mondanivalójú művész állít ki, a magukban is fegyelemre méltó alkotások egységbe rendeződnek, magasabb minőséggé emelkednek. Nyilván a kiállítás rendezői ebben fontos szerepet játszanak, de azt azért nehéz elképzelni, hogy a művészek egymástól térben és szemléletben távol létrehoztak tudatosan olyan alkotásokat, amelyek egymásra rímelnek, egymást erősítik, szinte egymást idézik. Mindez a véletlen számlájára írható, ha pedig nincsenek véletlenek, márpedig állítólag nincsenek, akkor valóban a sodrás és a flow (és a kor lenyomata) dolgozik alkotóban, nézőben egyaránt.

Évekkel, évtizeddel ezelőtt én személy szerint azt gondoltam, hogy a műfaj halott, vagy legalábbis haldoklik és elsüllyed az érdektelenségben, a közhelyszerűségben és az erőltetettségben, de most másként látom a dolgot. Egy kiállítás, amelynek kiállított művei között egyszerűen jó lenni, nem lehet halott. Teljesen függetlenül attól, hogy a járvány hanyadik hulláma söpör éppen végig rajtunk.