Az orrunknál fogva

Ki ne emlékezne az első szerelem illatára, vagy hogy fel tudjuk idézni anyánk puha nyakából azt a tiszta édeskés párálló szagot. A frissességet, a fájdalmat, a betegséget és a halált is kiszagoljuk. Mit árul el minderről a pannonhalmi Illatmúzeum?

AZ ORRUNKNÁL FOGVA

 

Ki ne emlékezne az első szerelem illatára, vagy hogyan is van, hogy fel tudjuk idézni anyánk puha nyakából azt a tiszta édeskés párálló szagot. A langymeleg test biztonságos érintését, a frissességet, a fájdalmat a betegséget és a halált is kiszagoljuk. És igen, a párunkét is, megmagyarázhatatlan erő köthet össze két embert akár a valódi megismerés legkisebb részecskéje nélkül is, egyszerűen csak annak köszönhetően, hogy megérint a szaga, az illata, amely a testének nyirkos hajlatából száll felénk.

Gabriel García Márquez tudta ezt, a Száz év magányban Pilar Ternera hónaljából áradó füstszag, ami beivódott José Arcadio bőrébe, és ezért ő egész éjjel a nőt kereste, hogy örökké vele lehessen, vagy a Szerelem a kolera idején című regényben a keserűmandulaszag, amely a boldogtalan szerelem illatával azonosítható, nem is beszélve Proust madeleine süteményéről, amely meg édes illatával számtalan emléket ébreszt a regény hősében. Az illatok nem csapnak be minket. Tudnunk kell olvasni a szagélményeinkből.

Pannonhalmán csupán néhány hónapja nyitották meg az illatmúzeumot, amely nem kisebb feladatot vállalt magára, mint azt, hogy szakmai szempontok alapján foglalja össze szagélményeink tudományos magyarázatát. Teszi ezt a múzeum mégis úgy, hogy ne okoskodásnak tűnjék a tájékoztatás, hanem egy olyan érzéki élménynek, amelyet legalább annyira mélyen rögzítünk az emlékeinkben, mint anyánk illatát. A bencések ősi arborétumán átsétálva rengeteg szagélmény éri a látogatót, aztán megpihenhetünk a teaházban, kóstolhatunk levendulaszörpöt és bodzás limonádét, a levendula egyébként is alapélménye a településnek és az apátságnak egyaránt.

A múzeumban vezetéssel sétálunk a tárlók között. Nem akármilyen élményben van része annak, aki beleszagolhat a frissen szüretelt zsálya, citromfű, vagy borsmenta halomba. A létesítményt Zólyomi Zsolt ötlete alapján hívták életre, aki régóta szeretett volna egy olyan helyet, ahol méltó körülmények között mutathatják meg az illatok csodálatos világát. Az "Orrként" ismert parfümőr Márton testvérrel együtt találta ki, hogyan lehet megismertetni az érdeklődőkkel az alap illatjegyeket. Nem gondolunk gyakran a fej és a szívjegyekre, fogalmunk sincs, hogyan képzeljük el a fás, vagy a citrusos kipárolgást. Azt hisszük, tudjuk, mi az ámbra, milyen hatással van ránk a tömjén és az is tudni véljük szeretjük a szantál és a pézsma illatát. Gyakran használjuk kellemetlen kölnire asszociálva a pacsuli szót. De vajon tudjuk-e melyik illat honnan származik? Elképzelhető, hogy vannak, akik tudják, nálam azért volt zavar az erőben. Az orr az egyik legősibb érzékszervünk, még nem látunk, nem hallunk, de a szaglás képessége már bennünk van, a tudósok szerint több ezer illatot vagyunk képesek megkülönböztetni.

Az emeleti helyiségben egy 19. századi parfümőr asztalát rendezték be pipetták, kémcsövek, mérleg és mikroszkóp is helyet kapott. Csillogó mesebeli titokzatos tárgy ez: egy parfümorgona, így hívják. Isteni látványt nyújt, hosszú percekig pihentetjük szemünket ezen a fénylő tiszta csodán. A tárlókban a rozmaring, az ámbra, a rózsa, a pacsuli és a pézsma felfedezésének története is elolvasható, sőt, rendelkezésünkre áll a szagélmény egy mély sóhajtásra. A legkülönlegesebb talán az ámbra, amely a cetek bélfalának védelmére kiválasztott viaszos állagú anyag. De legalább ilyen érdekes a mirha, amely meg egy szomáliai balzsamfa, ennek illóolaját használják a parfümőrök. A különleges információk sorát gyarapítja az a fal, amelyre csupa érdekességet írtak fel. Nevezetesen, hogy hány kilogramm rózsaszirom szükséges egy liter rózsaolajhoz. Mind rosszul tippeltünk. Négyezer kilóra senki, de senki nem számított, ez egymillió hatszázezer virágot jelent. Őrizzük hát a legszebb emlékeinket! A hideg havas esték illatát, a vaníliás süteményét, az első szerelmes éjszaka édeskés iszamós páráját, a fájdalom és veszteség kipárolgását. Merjük felismerni, ha valami nem jó nekünk, ha egy szag vagy illat irritál, taszít és teher számunkra. Legyünk bátrak, az orrunk nem csap be minket! Talán az egyetlen szervünk, amely zsigeri információkat képes olvasni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a vörös pulzáló nagy szívünk dönt, de dőljünk hátra, és fogadjuk el az évszázados tapasztalatra alapozott tudást. Az orr a mi szívünk. Szeressük hát, és higgyünk neki!

szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.