Negyedik forgatási nap - Horváth Ákos bejegyzése
Gladiátorok
Az olvasópróbán egy rövid pillanatig úgy tűnt, hogy Bajomi barátom szereposztási javaslata, miszerint Kálmánchelyi és Kelemen Zoli legyenek a gladiátorok, valósággá válik, de Tamás a bevált harcosaihoz fordult, ne vádoljuk ezért konzervativizmussal. :)
A 9700-ban már harcoló Czapkus és Akus újra az Arénában! “Ave, Caesar morituri te salutant!” - ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy reggel 9-től az idők végezetéig küzdöttünk. Meglehetősen sok vérrel és verejtékkel, ami nem filmgyári, hanem saját volt. Már a verejték. Gyöngyösi Tamás állította be a vívást nagy precizitással és szakértelemmel. Tulajdonképpen olyan volt, mintha a 301 című filmet forgatnánk, csak ránk kevesebb virtuális izmot rajzolnak. Egyébként utána olvastam a gladiátorok jó húsban voltak, a kutatók szerint inkább kövérek, mintsem izmosak voltak.
A küzdelmek mellett Bodor Johanna koreografálta a győztes gladiátort ünneplő hetérák vérpezsdítő táncát. A győztes kilétét nem árulom el.
- Meg kell halnod még egyszer! - közölte Horgas Ádám rendező, vágó stb. a vesztes harcossal.
- Már nem tudok többször - jött a válasz.
- Pedig muszáj lesz, mert addig nem megyünk haza, amíg rendesen meg nem haltál.