Szombathely szülötte: Márkus Emília

Márkus Emília, a Nemzeti Színháznak a századforduló idején Jászai Mari mellett legünnepeltebb drámai művésznője, Szombathelyen, 1860. szeptember 10-én született. Márkus Józsefnek, Budapest főpolgármesterének húga, a Színitanoda elvégzése után 1877-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek 1928-ban örökös és tiszteleti tagja lett. 1921-ben Greguss-díjat kapott. 1882-ben Pulszky Károlynak, az Országos Képtár igazgatójának, majd annak halála után Párdány Oszkárnak lett a felesége. 

Márkus Emília

Ő volt Paulay Ede színtársulatának egyik erőssége. Széles skálájú művész, aki minden szerepet egyforma átéléssel játszott. Sikereihez hozzájárult sokáig megőrzött szépsége, hangja, beszédművészete és hajkoronája, amelyért fénykorában „szőke csodának” becézték. Ő volt a szecesszió nőideálja. Parfümje – Krúdy Gyula szerint – „dühös hímoroszlánokat ejtett csapdába.” Egész életében kacérkodott mindenkivel, díszletmunkástól miniszterig, villanyszerelőtől a nagyváradi püspökig. Imádták a férfiak, szerelmesek voltak belé, ostromolták, a kezét olyan híres emberek kérték meg, mint Jókai Mór és Csiky Gergely. 
Márkus Emília tehetsége egyformán érvényesült a klasszikus drámákban és a francia társadalmi színművekben. Játszotta az ókori tragédiák lírai szerepeit, és nagy hatással alakította modern drámák hősnőit is. Igazi területe azonban a századvégi francia színmű volt, de szerepet alakított az 1901-ben forgatott „Tánc” című első magyar némafilmben is. 1932-ben történt nyugdíjazása után még tíz éven át sok szerepben láthatták a Nemzetiben. Az utolsó premierje 1942. augusztus 15-én Zilahy Lajos: „A házasságszédelgő” című színdarabja volt. Életének kilencvenedik évében, Budapesten hunyt el.