Együttműködés és annak fontossága

Az ünnepélyes aláírást követően Mándli Péter irodájában oldott, kötetlen hangulatban beszélgettünk színházról, a szombathelyi színházzal való kapcsolatról. Az ügyvezető igazgató úr azt mondja, egészen fiatalon, még iskolás évei alatt támadt fel érdeklődése a színház iránt, kis túlzással talán szerelemnek is lehet nevezni. Aztán töredelmesen bevallja, hogy ez a szerelem nem feltétlenül a szombathelyi, középiskolás diákévekhez kapcsolódik, sőt. Felidézi azt az ominózus Cseresznyéskert előadást, amelyet az MMIK, vagy az MSH színpadán láthatott vendégművészek előadásában a közönség, és bizony komoly botrány keveredett belőle. A diákközönség, a színészek, szervezők, a pedagógusok és a korabeli sajtó megítélése szerint finoman fogalmazva sem egészen úgy viselkedett az előadás alatt, ahogy kellett volna. Sokáig folyt aztán kultúr- és politikai körökben arról a vita, hogy ifjúságunk ilyetén való viselkedése kinek is a felelőssége valójában.

Az igazi, színházhoz kapcsolódó szerelem aztán Budapesten, egyetemi évei alatt érte utol Mándli Pétert. Voltaképpen a szokásos módon, kiváló színházak és előadások sorában vadászgattak az egyetemisták, a barátok, hogy hol, mit lehet megnézni, hol lehet olcsó jegyet kapni, zsöllyét, ülőszéket, netán állóhelyet. Ebben az időszakban nézi végig a klasszikusokat és a klasszikus, máig legendás előadásokat, s az ott szerzett élmény egy életre elkötelezi a színház ügyének. Azt mondja, a feszített vizsgatempó, a sok feladat, tanulás mellett a színház volt, mai, divatos kifejezéssel élve a stressz oldás, a megkönnyebbülés, a szórakozás, a kikapcsolódás.

Őszintén bevallja, hogy elsősorban a vidám, szórakoztató darabokat kereste, ami nem jelentette azt, hogy a komoly, drámai előadásokat nem nézte meg, és nem élvezte bennük a nagyszerű színészi játékot. Nevetve idézi Hofi Géza egyik elhíresült mondását: Kultúrát akartok? Szenvedjetek! Akkor is zavarta, kicsit ma is zavarja, hogy a szórakoztató darabokat sokan és sokszor nem tekintik kultúrának, holott valójában nem a szándék, hanem a megvalósítás dönti el, hogy a végeredmény hová is sorolható valójában. Az idei évadban a Weöres Sándor Színházban már látta az Ájlávjút és a Pornót. Mindkettő nagyon tetszett neki, pedig meglehetősen eltérő karakterű és jellegű előadásokról van szó. Az Ájlávjú szórakoztató darab, s noha nem feltétlenül kedveli a musicalt, nagyon élvezte és jól érezte magát. A Pornó pedig olyan mélységeket villant fel diktatúráról, politikáról, elnyomásról, ami örök tanulságot jelent mindenkinek. Nem szégyelli, hogy jelentős budapesti színházi élményei között máig emlékszik, hogy láthatta a vasi Kabost Nyertes Zsuzsával a Vidám Színpadon, és ez is nagyon fontos színházi élmény maradt az életében.

Az egyetem befejezése után nem volt kétséges, hogy vissza akar térni Szombathelyre, ide kötötte minden, a saját és leendő felesége családja is, itt akart letelepedni. Azonnal érezte, hogy mennyire hiányzik számára egy állandó kőszínház és az ezzel együtt járó rendszeres színházba járás. Elmentek természetesen az MMIK-ba vagy az MSH-ba bizonyos darabokra, de az értelemszerűen nem ugyanaz, mint amikor egy város életében szervesül egy színházi intézményrendszer.

Ugyanakkor a színházalapítás körüli viharokat, vitákat nem nagyon követte figyelemmel, sőt az első évadban nem is volt bérletük. De a második évadtól kezdve viszont megszakítás nélkül már minden évben. Emlékei szerint Az ember tragédiája volt az első darab, amit a színházban láttak, ami persze értelemszerűen nem egy vidám darab, viszont a magyar drámairodalom egyik legveretesebb, nívósabb alkotása. Lenyűgözte az a fajta kísérletezés, ami a darab megvalósítása mögött meghúzódott, a videó, zöld boxban felvett jelenetek, amelyek összekapcsolódtak a valódi színészi játékkal.

Egészen biztos abban, hogy Jordán Tamásnak múlhatatlan érdemei voltak és vannak a szombathelyi színház létrejöttében, nemcsak a benne rejlő szervező erő miatt, hanem azért is, hogy a későbbiek során nagyon sok olyan színész, rendező érkezett Szombathelyre, akik Jordán színházában akartak játszani, szerepelni, megmutatni magukat. De Mándli Péter hangsúlyozza, hogy ahogy már említette, megítélése szerint a nézők elsősorban kikapcsolódni, szórakozni szeretnének, és bizony voltak olyan előadások, darabok, ahol az öncélú művészet talán túlzásba került, elveszett a varázs, maradt inkább a gyötrelem. Mándli Péter nagyot sóhajt, és azt mondja, nehéz ezt a gondolatsort bizony egzakt módon megfogalmazni.

Azt mondja, ha vár valamit most az igazgatóváltástól, Tibortól, akkor éppen ezt, egy kis könnyedséget, egy kis lazítást. Az Ájlávjú pontosan az az irány, amely számára, mint néző számára sok lehetőséget ígér. A kísérletező, eleve drámaibb darabokat ő inkább bérleten kívüli előadásként mutatná be, pontosan azért, hogy lehetőséget adjon a nézőknek a választásra. A bérletes darabok közé pedig beépítené azokat a klasszikus, és egyben könnyedebb darabokat, amelyek a nézőt kiragadják a hétköznapokból, felüdítik, adnak számára lehetőséget, hogy az amúgy sem könnyű hétköznapokat, ha csak egy előadás erejéig, de feledhessék.

Mint mondja, a színház és a BPW kapcsolata nagyon régre nyúlik vissza, még az előző ügyvezető, Brumbauer József fektette le az alapokat. Ő tagja volt annak a társadalmi szenátusnak is, ami segítette a színház működését. Általában három évre szóló szerződést írnak alá, ahogy az most is történt, aminek keretében egy meghatározott összeggel támogatják a Holdbéli csónakos-díj átadását, amit Mándli Péternek már negyedik alkalommal van módja személyesen megtenni. Ilyenkor, azt mondja, belelát egy kicsit a színház belső működésébe is, ami nagy örömére szolgál. Nagyon fontos számára, de a cég számára is ez az együttműködés, amit természetesen egyeztetnek az aláírást megelőzően a német tulajdonosokkal is, akik maximálisan támogatják ezt, elfogadva és elismerve, hogy egy ilyen színházra a városnak szüksége van. A díj átadása mellett harminc bérletet is vásárolnak, korábban tízet, de a megnövekedett igény miatt megemelték harmincra. Ezeket a bérleteket nem a cég vezetése, hanem a szakszervezet kezeli, előfordul, hogy bizonyos esetekben a benyújtott igények miatt akár sorsolniuk is kell, hogy kié legyen az adott előadásra a jegy.

Az együttműködés Mándli Péter szerint természetesen folytatódni fog, részükről ennek semmi akadálya, s ahogy a BPW-Hungária Kft, úgy reméli a Weöres Sándor Színház is elégedett mindezzel.

Ráadás magazin