Együttműködés és annak fontossága

Az ünnepélyes aláírást követően Mándli Péter irodájában oldott, kötetlen hangulatban beszélgettünk színházról, a szombathelyi színházzal való kapcsolatról. Az ügyvezető igazgató úr azt mondja, egészen fiatalon, még iskolás évei alatt támadt fel érdeklődése a színház iránt, kis túlzással talán szerelemnek is lehet nevezni. Aztán töredelmesen bevallja, hogy ez a szerelem nem feltétlenül a szombathelyi, középiskolás diákévekhez kapcsolódik, sőt. Felidézi azt az ominózus Cseresznyéskert előadást, amelyet az MMIK, vagy az MSH színpadán láthatott vendégművészek előadásában a közönség, és bizony komoly botrány keveredett belőle. A diákközönség, a színészek, szervezők, a pedagógusok és a korabeli sajtó megítélése szerint finoman fogalmazva sem egészen úgy viselkedett az előadás alatt, ahogy kellett volna. Sokáig folyt aztán kultúr- és politikai körökben arról a vita, hogy ifjúságunk ilyetén való viselkedése kinek is a felelőssége valójában.

Az igazi, színházhoz kapcsolódó szerelem aztán Budapesten, egyetemi évei alatt érte utol Mándli Pétert. Voltaképpen a szokásos módon, kiváló színházak és előadások sorában vadászgattak az egyetemisták, a barátok, hogy hol, mit lehet megnézni, hol lehet olcsó jegyet kapni, zsöllyét, ülőszéket, netán állóhelyet. Ebben az időszakban nézi végig a klasszikusokat és a klasszikus, máig legendás előadásokat, s az ott szerzett élmény egy életre elkötelezi a színház ügyének. Azt mondja, a feszített vizsgatempó, a sok feladat, tanulás mellett a színház volt, mai, divatos kifejezéssel élve a stressz oldás, a megkönnyebbülés, a szórakozás, a kikapcsolódás.