A színészi játék kiterjesztése a térben

Kolozsi Angéla bábszínész, az idei évadtól a Mesebolt Bábszínház társulatának tagja. A két színház közötti együttműködés keretében mutatták be az évad elején a Szólít a szörny című darabot, amely bábtechnikára épül, s Kolozsi Angéla az előadás egyik meghatározó szereplője. Vele beszélgettünk.

Kolozsi Angéla bábszínész, az idei évadtól a Mesebolt Bábszínház társulatának tagja. A két színház közötti együttműködés keretében mutatták be az évad elején a Szólít a szörny című darabot, amely bábtechnikára épül, s Kolozsi Angéla az előadás egyik meghatározó szereplője. Vele beszélgettünk.

- Nagyon gazdag és változatos életpályával rendelkezik. Bábszínész, dramaturg, rendező, gyerekkönyv író, az idei évadtól a Mesebolt Bábszínház társulatának tagja, a Weöres Színház egyik fontos darabjának szereplője. Szombathely teljesen új állomás az életében?

- Egyáltalán nem. Úgy alakult, hogy vendégként többször volt alkalmam különböző szerepkörökben közreműködni a Mesebolt Bábszínház előadásaiban. Volt, hogy bábszínészként hívtak meg, és bérletet játszhattam a társulattal; volt, hogy független produkcióval lehettem vendég; volt, hogy szövegkönyveket írtam a Bábszínháznak, egyszer rendeztem is. Most társulati tagként elsősorban bábszínész vagyok itt.

- Szinte azonnal megtalálta egy különleges és jelentős feladat, és produkció, a Szólít a szörny. Egy olyan előadás, amelybe belép a bábtechnika, részben kifejezetten az ifjúságnak szól, de részben a felnőtteknek. Összetett feladat, miközben egy korábbi sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy Önnek azon túl, hogy játszik, fontos feladata az is, hogy instruálja, segítse a főszereplő Major Eriket.

- Segítettem, igen: a próbafolyamat ideje alatt. De azt nagyon fontos aláhúznom, hogy Kovács Bálint kollégám legalább annyit segítette Eriket - vagy ugyanígy mondhatom Lukács Gábort, hisz neki Szörnyként sok közös jelenete van a főszereplő Conorral; vagy Gyurkovics Zsófiát, aki untermannként a legtöbbet mozgatott Erikkel. Ez a gyorstalpaló bábos kurzus valójában egy meseboltos társulati összmunka volt. Én elmondtam Eriknek az alapokat, de hát mondjuk az alapokat elmondani, kis túlzással, fél óra. Nem attól nehéz ez a műfaj, hogy nem egyszerűek az alapjai, hanem attól, hogy egy adott bábtechnikát minimum fél éven át kell gyakorolnunk, hogy valóban vérünkké váljanak az olyan technikai alapvetések, mint például a bábmagasság tartása, vagy a báb tekintetének irányítása akkor is, ha nekünk mozgatóként esetleg teljesen máshová kell figyelnünk. Eriknek azért volt nehéz dolga, mert bár az alapvetések egyszerűek, a mozgatási automatizmus eléréséhez sok-sok félév gyakorlás kell - neki ehhez képest volt öt hete, miközben - nem mellesleg -, még a szerepét is fel kellett építenie. Mindezt bámulatosan megoldotta. Több visszajelzést is kaptunk más bábosoktól, milyen jól csinálja: hogy milyen szépen mozgat. Miközben nagyot játszik. A bábmozgatáshoz nem mindenkinek van érzéke. Lehet a mozgatást hosszan tanulni, el lehet sajátítani az alapvető technikai elemeket - de ez a bizonyos érzék, az élettelen anyag megelevenítésének képessége nem feltétlenül sajátja minden végzett bábszínésznek. Erikben viszont megvan.

- Erik is utalt arra, hogy amikor a kezébe veszi a bábot, óhatatlanul elkezd rá figyelni, és ez néha gondot okoz. Túl lehet lépni ezen az automatizmuson?

- Inkább azt mondanám, hogy az előadás alakulása közben, a próbafolyamat során kristályosodik ki, mikor, hol a hangsúly: amikor az ember maximálisan a bábra figyel, akkor a báb kerül előtérbe, és van olyan is, amikor mindketten hangsúlyosak: a színész és a báb is. A harmadik lehetőség, amikor a bábmozgató élőszínpadi színészként hangsúlyos, a báb pedig (szélsőséges esetben) tárgyiasul. Ez a három alapvetés létezik mindenekelőtt. A rendezőnk, Vidovszky György ezeken az alapvetéseken következetesen vezette végig a társulatot: a próbák során világossá vált, hogy mikor, hogy kell használnia a bábot Eriknek, s hogy nekünk mikor, hogyan kell léteznünk ebben a kontextusban. Gyuri eleve egy általa írt szövegkönyvvel érkezett, amiből világosan látszott, hogy neki már van egy nagyon erős mozi a fejében. Képileg a kezdetektől pontról pontra tudta az előadást: hogy mikor milyen akciók lesznek - aztán jött a gyakorlati megvalósítás, a részletek kidolgozása, amihez már mi, színészek is nagyon kellettünk. Én azt éreztem, hogy várt is tőlünk megoldásokat, ajánlatokat – és válogatott is az általunk felkínált javaslatok között. Volt olyan felvetés is, amire az egyik nap azt mondta, hogy ez nagyon jó, a következő nap pedig, hogy mégsem illeszkedik bele az általa elképzelt koncepcióba. Praktikusan, egyfajta játékmesteri módon működtünk mi, bábosok - a sok apró részletből pedig végül összeállt a Gyuri fejében megképződött nagy egész. Így született meg ez az előadás.

- Az előadás előtt leültetetik a fiatalokat és elmondják nekik, hogy ez a bábszínház, nem az a bábszínház.

- De hát mi is a bábszínház? A legtöbb ember a gyerekkori bábos élményeire emlékszik: a paravános-kesztyűs bábjátékra. Viszont, aki ma rendszeresen jár bábszínházba, az egyrészt tudja, hogy a bábszínház nem kötődik életkorhoz: nem kizárólag a gyerekek műfaja. A bábszínház egy színházi forma. Összművészeti. Jelenleg még rétegműfaj Magyarországon, de tőlünk nem is olyan messze, például Lengyelországban vagy Csehországban a felnőttek is rendszeresen járnak bábszínházba, miközben a bábművészek generációról generációra adják át a stafétabotot egymásnak. Ott van a tévedés a műfajunkkal kapcsolatban, hogy az évtizedek óta bábszínházban nem járt átlagembernek a negyven-ötven évvel ezelőtti bábszínház jut az eszébe: a cukiskodó, paravánon rohangáló kisrókák és kisnyuszik - miközben valójában ez egy összművészeti forma, a színháznak egy speciális, hallatlanul izgalmas ága, ahol a színészi játék mellett a képzőművészeti elemek legalább annyira hangsúlyosak, és (optimális esetben) koncepcionálisan szervesülnek a darabbal, kifejezői a tartalomnak. Az előadásunk, a benne szereplő különféle bábtechnikákkal, talán kuriózumnak hat, de nem az: Conor életének szereplői más és más technikájú bábfigurákként jelennek meg, de ennek tartalmi, jelentésbeli okai vannak. Ehhez valamelyest ismerni kell, hogy a bábszínházban milyen típusú bábtechnikák vannak: van az alsó mozgatású (például a kesztyűs vagy a pálcás báb), a hátsó mozgatású (mint amilyen a japán bunraku technika – ilyen Conor figurája is), a felső mozgatású báb (ilyen a marionett); létezik belső mozgatású báb (például az óriásbáb), van tárgyjáték, árnyjáték… A bábszínház egy technikailag nagyon gazdag kifejezési forma. És akkor még nem is beszéltünk a képzőművészeti megvalósításról; hogy milyen tervezőt kap az adott előadás, milyen rendezői koncepciót; hogy tartalom és forma feleltethető meg egymással, és ez vizuálisan hogyan jelenik meg. Bármiféle bábtechnika használata a színésznek, a színészi játéknak egyfajta „megnyújtása”, kiterjesztése a térben.

- A mostani előadásban minden a helyén van? Hogyan érzi?

- Nem tudok erre teljes biztonsággal válaszolni, mert bábszínészként egy csavar vagyok a gépezetben. Nem látom kívülről. Annyit tudok, hogy hol a helyem ebben a gépezetben, és úgy érzem, hogy tudatában vagyok, mind a technikai, mind a színészi utamnak, miközben az egész előadás mechanizmusa nagyon bonyolult. Bonyolult és nehéz, amit Gyuri felépített körénk, illetve belőlünk. És nehéz előadásról előadásra újra végigmenni ezen az úton. Nehéz eljátszani ezt a Nagyit: tízpercenként bemegyek néhány percre a színpadra, a köztes időkben sok háttérmunkát végzek, miközben figyelem, hogy épp hol tart az előadás, hol tart érzelmileg Erik, és bár nekem nem kell olyan tartományokat bejárnom, mint neki, vagy az anyát játszó Varga Borinak - lelkileg még így is meglehetősen megvisel. És akkor ez csak a színésztechnikai része a produkciónak, miközben ott vannak a bábok is. A műfaj technikai jellege miatt mindig esetleges, vannak napok, amikor a báb nem áll annyira kézre - de ezen is át lehet, át is kell lépni, a legnagyobb zűröket is meg kell oldani. De, hogy a kérdésére is válaszoljak: azt sejtem, hogy igen, ebben az előadásban minden a helyén van.

- A Mesebolt Bábszínház és a Weöres Színház további együttműködéséből látszik már valami?

- Erről az igazgatóinkat kellene megkérdezni – bár azt tudjuk, hogy erős bennük a szándék a folytatásra. De sajnos még mindig egy világjárvány kellős közepén működünk... Mindenesetre nagyszerű, hogy van szándék, és nagyszerű, hogy ez az előadás megszületett: úgy érzem, színész-bábszínészi viszonylatban is sokat tudtunk adni egymásnak. A Mesebolt Bábszínháznak nagyon jó társulata van: szeretnivaló, tettre és munkára kész, tehetséges csapat. Novemberben hatvan előadást játszottunk a Királyok Könyve sorozatunk előadásaiból. Tantermekbe mentünk játszani, ötödik-hatodik osztályosoknak. Nagyon élveztem, mert ez egy hús-vér kapcsolat a gyerekekkel: azonnali visszajelzésekkel, igazi beszélgetésekkel. Januártól Bartal Kiss Ritával próbálok: A földimalac, aki semmiben nem volt biztos című előadást februárban játsszuk majd bérletben. Az évad utolsó hónapjaiban egy kétszemélyes előadást fogunk színpadra állítani Lukács Gáborral, a kortárs finn író, Timo Parvela Miú és Vau történeteiből – ennek júniusban lesz a bemutatója. Most az időm jelentős részét Szombathelyen töltöm, de játszani, rendezni még vissza-vissza kell mennem a fővárosba. Összességében nagyon jól érzem magam.

szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.