Az Ájlávjú sikerre ítéltetett

A Weöres Sándor Színház idei évadának nyitó előadása az Ájlávjú című off-Broadway musical, amely igazi zenés élményt ígér a közönségnek, és komoly kihívást jelent a szereplőknek. Még a bemutató előtt beszélgettünk a darab rendezőjével, Harangi Máriával.

- Az Ájlávjú a világon az egyik leghosszabb ideje futó off-Broadway musical. Mit is jelent pontosan az, hogy off-Broadway?

- Az off-Broadway elsősorban színházméretet jelent. A Broadway nagy musicalszínházai ötszáz férőhelynél nagyobb nézőtérrel és nagyszínpaddal rendelkeznek. Ezen kívül léteznek az úgynevezett off-Broadway színházak, amelyek száz és ötszáz fő között tudnak nézőket befogadni. Tulajdonképpen ilyen a Weöres Sándor Színház is, és a legtöbb magyar vidéki színház, kisebb kőszínházaink. Van még az off off-Broadway méret is, ami száz fő alatti férőhelyet, vagyis stúdióméretet jelent. Ezen túl, ami talán izgalmasabb és lényegibb szempont: az off-Broadway musical egyfajta kísérletezést képvisel, egyfajta eltérést a hagyományostól. Én szélesvásznúnak nevezem a nagy stábot mozgató, nagy képekben működtetett musicaleket. Ezekhez képest kisebb lélegzetű, kamara jellegű, nem feltétlenül a nagy hatásokra építő, hanem kísérletező kedvvel keresgélő, nemritkán avantgard törekvéseket képviselő darabokról van szó az off-Broadway musicalek esetében. Ezekben az esetekben mindig az a kérdés, hogy mit lehet a műfajon újítani, hogyan lehet egy kicsit emberközelibbé, természetesebbé tenni? Ennek a folyamatnak sok olyan látványos eredménye volt és van, ami aztán végül helyet kapott a Broadway keretei között is, vagyis offBroadway sikerekből Broadway-előadások születtek

- Ez történt az Ájlávjúval is?

- Nem, az Ájlávjú nem érvényesül akkora méretben. Nem jelent ez minőségi különbséget, hanem egyszerűen a darabnak nem tenne jót, ha például az Operettszínház, vagy a Madách nagyszínpadán játszanák. Kamara méretű stáb, négy színész, három zenész játssza, akik olyan fajta intimitást jelenítenek meg, amit nem lehet nagyszínpad méretűre duzzasztani. Nincs is értelme, mivel így csak eltávolítanánk a nézőtől az ábrázolt problémákat, konfliktusokat, s ebbe a folyamatba végül „belehalna” a darab.

- A kísérleti jelleg a darab felépítésében, vagy a zenéjében jelenik meg?

- A zenei rész szerintem kevésbé kísérletező. Olyan szempontból talán mégis, hogy kis apparátus, összesen három hangszer, egy zongora, egy hegedű és egy nagybőgő játssza végig. Ez egy ritkábban alkalmazott megoldás a musical világában. Közben viszont a zenei stílusokkal folyamatosan játszik, jelenetről jelenetre. A rocky-tól a tangón át a blues-ig, a gospel, a country, a folkrock - számos jól ismert és népszerű amerikai zenei stílus jelenik meg a dalokban, de nem kísérletező jelleggel, hanem pontosan felidézve ezeket. Talán szerkezetében tekinthető inkább kísérletezőnek a darab, bár a revü tulajdonképpen nagyon régi műfaj. Nem egy összefüggő történetet látunk, hanem külön jeleneteket, amelyeknek valamilyen közös tematikus alapja van ugyan, de egymástól mégis függetlenek. Szkeccsek, kis villanások, pár pillanat alatt felépülő szituációk, villámgyorsan elinduló dalok, három perc, és már vége is van - és jön a következő. Van íve persze az estének, mivel folyamatosan ugyanarról beszélünk, ugyanazt a témát járjuk körül. Ugyanaz a négy szereplő különböző szerepekben, egyik jelenetből és jelmezből a másikba zuhanva, virtuóz játékkal visz végig hatvan egynehány karaktert.

- Nyilván az énektudás és a színészi játék egyenrangú ebben az esetben.

- Elválaszthatatlan a kettő egymástól. A musical esetében mindig elvárás a játszani, énekelni, táncolni tudó színész, egyszerre, egy „csomagban”. Antal D. Csabával még nem dolgoztam korábban, itt ismertem meg, Nagy Cilivel dogoztam régebben zenés darabban Budaörsön, Az anconai szerelmesek-ben. Bakonyi Boglárkával és Hajdú Péter Istvánnal még színművészetis hallgató korukban a Margitszigeti Szabadtéri Színpad produkciója, a Bonnie és Clyde musical volt emlékezetes közös munkánk. Nagy öröm számomra, hogy ők négyen mindent megoldanak kiváló képességeikre, szakmai tudásukra és nem utolsó sorban a személyiségükre alapozva az előadás során – nem is átlagos színvonalon.

- Magyarországon többször is játszották az Ájlávjút, Ön is többször rendezte.

- Igen, szeretik a színházak ezt a darabot elővenni – az elmúlt évadban Pécsen mutatta be a Harmadik Színház. A Madách Színházban volt az ősbemutató, amit egyik mesterem, Ács János rendezett. Én a Centrál Színházban rendeztem először, aztán pár évvel később a Centrál kis színpadára került át az előadás új díszletbe, új koreográfiákkal, intimebb közegbe. Ez a mostani a harmadik Ájlávjú rendezésem.

- Mennyiben más ez most, mint az előzőek?

- Teljesen más. Van persze számos olyan megoldás az előző rendezéseimben, ami jól bevált annak idején. Ezek itt is visszaköszönnek. Viszont más a díszlet, más a jelmez, Pető Beatrix egészen újszerű és egyben korszerű jelmezkoncepcióval lepett meg - miközben a díszlettervező, aki egyébként a férjem, ugyanaz: Romvári Gergely. Ő tervezte az első centrálos előadás díszletét is, most viszont azt kértem, hogy találjunk ki valami teljesen újat. A koreográfus, Cortès Sebastian is munkatársam volt az első előadás születésekor, és ő is örömmel gondolkozott velem újra a jól ismert darabon. Nyilván az a tény, hogy négy másik színész játszik a színpadon, eleve nagyon sok különbséget eredményez. Ugyanazokat a karaktereket kell megformálniuk, de a személyiségük sokat változtat a figurákon, egyéníti őket. És hát az ember tizenöt évvel ezelőtt sok mindenről mást gondolt, máshol tartott az életben. Érzem magamon, hogy mennyi minden hangolódott át bennem pusztán csak attól, hogy ennyi év eltelt. Akkor még nem volt például gyerekem, most már van három kislányom. Sok-sok jelenetet másként látok most ennek fényében…

- Sikerre ítéltetett a darab és az előadás?

- Az Ájlávjú eddig minden előadásban és rendezésben siker volt világszerte, bízom benne, hogy most is az lesz. Ez egy professzionális színvonalon megírt darab, a műfajról nagyon komoly szakértelemmel bíró szerzők munkája, akik patikamérlegen mérik a zenei hatást és virtuózan alkalmazzák a poéntechnikát. A téma pedig megunhatatlan, ráadásul eredeti-egyéni módon, sok humorral és emberszeretettel, jó ízléssel és lírai érzékkel közelítenek hozzá.

- Milyen korosztályoknak ajánlja?

- Pont az előbb kérdezték meg tőlem, hogy van-e karikája ennek az előadásnak? Egyértelműen nem gyerekelőadás, de tizenkét éves kor fölött gondolkodás nélkül bárkinek ajánlom. Ennek az előadásnak a varázsa az, hogy bárki ül be a nézőtérre, nagyon gyorsan arra a felismerésre jut, hogy az egész róla szól. A sok-sok megjelenő karakter elsősorban férfiak és nők, akik szeretik vagy elhagyják egymást, akik veszekednek, akiknek gyerekeik születnek, akik elválnak vagy eleve szinglik maradnak, miközben eltelik az élet. Tiszta, felismerhető és mélyen emberi minden szituáció, és olyan szépen lehet saját magunkon nevetni, olyan szépen lehet megkönnyezni bizonyos pillanatokat… A magunkra ismerés adja tehát a darab és az előadás katarzisát.

- A musicalek, ahogy Ön mondja általában szélesvásznúak, teátrálisak, nem ritkán meseszerűek. Az Ájlávjú nem az.

- Emlékszem a Madách-os előadásra: nagyon szerették a nézők, remek színészek játszották, de rengeteget dolgoztak azon – szerencsére sikerrel -, hogy hogyan lehet az előadást nagyszínpadi méretben élővé, emberközelivé varázsolni. Itt Szombathelyen - vagy anno a Centrál kisszínpadán is - azt szeretem a legjobban, hogy látom a pár méterre tőlem játszó színész szemét, közvetlenül érzékelem a jelenlétét.

- Közel a bemutató. Elégedett a próbafolyamattal?

- Igen, bár van a technikai készenlétünknek némi lemaradása, most azt érzem, hogy elégedett vagyok. Ha nem is az utolsó pillanatra fog a vetítés összeállni, de valamikor az utolsó napokban. Nem nehéz most türelmesnek lennem. A videók a látványt mindenképpen emelik majd, tartalmilag is hozzátesznek az előadáshoz. Fontos, hogy ez is pontos legyen, hogy zenére történjen, hogy a látvány teljességét szolgálja, ne vigye el a figyelmet olyankor, amikor nem kellene. Nagyon komolyan kell az előadás ezen szeletén is dolgoznunk. Picit csúszunk vele, mert csúszott a díszlet, de ilyesmi előfordul, és egyáltalán nincs katasztrófa helyzet. Pont ott tartunk, ahol most kell. A próbafolyamat pedig páratlanul derűs és gördülékeny, ugyanakkor tartalmas volt – így érdemes élni és dolgozni, ahogy az elmúlt pár hét során a Weöres Sándor Színházban lehetett.

- Szombathely után milyen feladat várja?

- Megyek vissza Budaörsre, a családomhoz, és a következő munka már a munkahelyemen vár, az Operaházban. Egy János vitéz-ke előadást fogok rendezni. Petőfi és Kacsóh Pongrác János vitézéből készül, s az az érdekessége, hogy énekkaros és balettos gyerekek lesznek a munka-, illetve játszótársaim. A mesélő felnőtt operaénekes, Andrássy Frigyes mellett csupa gyerek lesz a színpadon, és természetesen gyerekeknek is készül az előadás. Nem kis kihívás, erre készülök most.

Ájlávjű - bBemutató: 2021. október 1.; 19.00 óra; Nagyszínpad