Szólít a drámapedagógus (1.)

A Szólít a szörny ifjúsági előadásait követően drámapedagógiai foglalkozás várja az ifjú nézőket, amelyeket két kitűnő szakember, Németh Gyöngyi és Németh Andrea vezet. Velük beszélgettünk a módszerről, és a tapasztalatokról. A beszélgetést két részre bontva közöljük, először Németh Gyöngyi gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal.

- Úgy terveztem, hogy a Szólít a szörny ifjúsági előadásainak végén minden alkalommal megrendezett drámapedagógiai foglalkozás egyikére beülök, s utána kérek Önöktől egy interjút. Önök azonban, finoman fogalmazva, elutasítottak. Miért?

- Nem magunk miatt, nem a nézők miatt, nem Ön miatt, inkább a gyerekek védelmében. Amikor feldolgozzuk közösen velük a darabban tapasztaltakat, akkor a gyerekek hadd maradjanak meg a saját kis közegükben, kizárólag azért, hogy könnyebben megnyilvánuljanak, őszintébben megnyíljanak. Jobban mernek beszélni, mintha azt érzékelik, hogy néhány „idegen” a hátuk mögött ül, és figyeli őket. Ráadásul ilyen esetben elkezdenének szerepelni, viselkedni, megfelelni.

- Ki az, aki ilyenkor bent tartózkodhat?

- Az őket kísérő pedagógus, aki a legjobb esetben nyilván ismeri őket, aztán én vagy Andrea, attól függ, melyikünk vezeti éppen a foglalkozást.

- A színészek sem?

- Velük lehet, hogy tennénk majd egy kivételt, amikor egy arra alkalmas nézői csapat érkezik, hogy megmutassuk, elsősorban a színészeknek, mi zajlik egy ilyen foglalkozáson, mert azért nekik fontos lenne ezt tudniuk.

- Régen voltak fiatalokkal, fiataloknak szóló, problémafeldolgozó televíziós műsorok, akár Popper Péterrel is, ahol véleményt mondtak a résztvevők, beszélgettek egymással. Így képzeljük el ezeket a foglalkozásokat is?

- Nem annyira beszélgetés ez, és főleg nem a darabot beszéljük meg. Nem arról van szó, hogy értelmezzük, mit láttunk, messze nem ez a lényeg. Inkább, amit a darab felvet problémát, és ami a gyerekekben is dolgozik, vagy ne adj isten, van a csoportban olyan kis társuk, aki nemrég veszítette el közeli hozzátartozóját, akkor a főszereplő fiú, Connor történetén keresztül, közvetett módon és nem konkrétan, drámajátékokkal, gyakorlatokkal megpróbáljuk rávezetni a gyerekeket, hogy hogyan kellene kezelni egy ilyen helyzetet. A szituációt magát természetesen a darabból vesszük, visszanyúlunk az eredeti előadáshoz, de az elején mindenki elég mély érzelmi állapotban érkezik, nem beszélnek, nagyon nehéz megszólaltatni őket. Ezért úgynevezett néma gyakorlatokkal kezdünk, érzelmekkel dolgozunk. Ezeket leírjuk előre, és ezeket „rakosgatni kell” ide- oda egy felületen. Például, hogy milyen érzelmek munkálkodnak Connor fejében a darab folyamán. Ahogy a gyerek beleéli magát Connor szerepébe, valahol ő maga is megjelenik, egy kicsit megmutatja saját magát is és a gyakorlatok hatására aztán egyre többet beszélünk. Beszélünk már a végén arról is, hogy mit jelent az elengedés, ha valaki eltávozik közülünk, akkor mit lehet tenni, mit mondjunk, mit nem mondjunk, hogyan kezeljük ezt a helyzetet?

- Az eddigi foglalkozások során a gyerekekről alkotott képe megegyezik azzal, amilyen kép él Önben erről a korosztályról? Vagy érik meglepetések néha?

- Ez a néhány alkalom még kevés, ha kétszer ennyi lenne, akkor, már okosabbak lennénk talán. Most még eléggé egyforma, de nagyon pozitív a gyerekek reakciója. A gyerekek ezt a témát egyébként könnyebben kezelik érdekes módon, mint a felnőttek. A felnőtteket mélyebben érinti ez az egész, nekik több ilyen irányú tapasztalatuk van, jobban átélik az elvesztést. Szerencsére olyan osztály még nem érkezett előadásra, amelyben erősen érintett kisgyerek lett volna. Ez egy külön probléma, ha lesz ilyen, őt majd egészen másként kell kezelni.

- Fogják tudni előre, ha lesz ilyen?

- Igen, minden esetben beszélünk a pedagógussal, aki hozza őket, illetve neki elmondjuk, hogy miről van szó. Ismeri annyira a csoportot, hogy feltételezzük, tud beszélgetni velük, vagy valami módon tudja kezelni a dolgot. Ha inkább úgy látja, hogy árt a foglalkozás, mint használ, akkor el is mehet, de erre még nem volt példa, ez csak egy lehetőség. Hozzáteszem, a honlapon most már van egy oktatási segédanyag, amit bárki megnézhet a Szólít a szörny színlapja alatt, egy megnyitható pdf- formátum, amit nagyon ajánlunk a tanároknak, hogy mielőtt hozzák a gyerekeket csinálják végig. Ezek a gyakorlatok szándékosan nem az előadásról szólnak, de ezt a hangulatot készítik elő, ezek olyan gyakorlatok, amelyben a gyerekek megnyilvánulhatnak, beszélhetnek.

- Volt már hasonló kísérlet a színház történetében?

- Volt igen, még a covidos időszak előtt ment a Haragossziget, annak is volt ugyanilyen feldolgozása. Manapság már elvárás országosan is, ha egy ifjúsági előadás megy, ami elég erős problémákat feszeget, akkor azt nem árt kibeszélni. A Szólít … előtt egyébként van egy előkészítő foglalkozása, is nem csak utána beszélgetünk a gyerekekkel, hanem előtte is például arról, hogy ez egy bábelőadás. Van persze tapasztalatuk, hatéves korukban láttak bábszínházat s azt hiszik, hogy valamilyen bábozásra jönnek. Az elején helyre kell tennünk, hogy ez nem ugyanaz.

- Hogyan fogadják, hogy részt kell venniük egy beszélgetésen? Vagányak, pimaszabbak, mint a korábbi korosztályok. Vagy nem kell részt venniük, elmehetnek?

- Elmehetnének, de soha senki nem akar elmenni. Ez általában igaz minden olyan ifjúsági előadásra, ami jól sikerült darab, és őket is érinti.

- A színészek, rendezők mennyire fogadják el ezt a helyzetet?

- Egy kicsit a színésznek drámapedagógusnak is kell lennie. Ez nem egyszerű, főleg, hogy van olyan előadás is, (a miénk nem ilyen), amelyben a színész időnként kilép a szerepéből és drámatanárként szól a gyerekhez, majd visszalép a szerepbe mint színész és folytatja. Nem könnyű, mert ez rátermettség kérdése is. Van színész, aki ezt nagyon élvezi, van, akitől ez távol áll.

- Lesz folytatás?

- Remélem. Igazgatónk, Szabó Tibor ebből rendszert szeretne csinálni. Ennek van előzménye is még Jordán Tamás idejében elkezdtük az úgynevezett színházi nevelési hetet például. Az évadra még egy konkrétum, amit januárban tudunk majd elkezdeni, egy úgynevezett osztályterem színház. Az Antigonéból készül egy érdekes feldolgozás, és azt elvisszük az iskolákba. Az elsődleges cél persze, hogy bejöjjenek a színházba, de ha a színészek odamennek az ő közegükbe, az is nagyon érdekesen tud működni. Mi még ilyet nem csináltunk, részünkről ez egy egyfajta újdonság lesz, de főleg Budapesten ez nagyon működik.