Jámbor Nándor

1992. november 27-én születtem a németországi Fürstenfeldbruckban. Gyermekkorom legnagyobb részét Orosházán töltöttem, ott jártam általános iskolába is. 2011-ben érettségiztem a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán. Még ebben az évben felvételt nyertem Kocsis Pál színművész osztályába. Másodévesen, egy produkció erejéig betekintést nyertem a Benkó Bence és Fábián Péter vezette K2 színház munkájába. Első ízben 2014 nyarán találkoztam a szombathelyi közönséggel, akkor Réthly Attila hívására érkeztem. A nyári munka rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagított, nem csoda, hogy mindezek után vágytam vissza Szombathelyre. Osztálytársaimmal a Nemzeti Színház egyik bemutatójában játszottunk, tavasszal pedig Jordán Tamás meghívására érkeztünk Szombathelyre a Három nővér című vizsgaelőadásunkkal. A sikeres szereplést követően az a megtiszteltetés ért ötünket, hogy a Weöres Sándor Színházban tölthettük szakmai gyakorlatunkat. A diploma megszerzése óta nagy-nagy örömömre a társulat tagjaként folytathatom a munkát.

Weöres Sándor Színház

Egy bizonyítás körvonalai (Hal)

Sztárcsinálók (Néró)

Vőlegény (Zoli)

Tartuffe (Damis)

Ivanov (Jegoruska)

Mágnás Miska (Baracs István)

Ahogy tetszik (Silvius)

Mandragóra (Makkos Kálmán)

A mi osztályunk (4. JAKOB KAC (1919-1941) 22)

A padlás (Herceg)

Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása (Lucentio)

Vitéz Mihály (Báthory Zsigmond)

Sweet Charity (Oscar Lindquist)

Félúton a fórum felé (Fregoli)

Olasz szalmakalap (Bobin)

A hülyéje (Victor)

 

Nemzeti Színház

Galambos Péter-Kovács-Cohner Róbert: Boldogságlabirintus

 

Kaposvári Egyetem

William Shakespeare: Rómeó és Júlia (Rómeó, Páris)

Jeles András: A nap már lement (Nizsinszkij)

A három nővér (Tusenbach)

Lassuló zuhanás (Jónás Tamás megzenésített versei, zenei vezető: Rozs Tamás)

Támogatók