ugrás a tartalomra
A színházról
Sajtószemle
Galéria
Online jegyvásárlás
Online szabadbérlet vásárlás
Online ajándékkártya vásárlás
Támogatóink
Hangár
Pleyel, Haydn, Mendelssohn – bécsi hangulat Kőszegen
A hányatott sorsú kőszegi Zsinagóga végre méltó helyére került, a Kraft-program keretében, a kőszegi iASK irányításával gyönyörűen felújították, kiállítás nyílt a falai között és kulturális rendezvényeknek ad helyet, úgy, hogy szakrális jellege nem veszített semmit a felújítás során. Legutóbb az Osztrák-Magyar Haydn Filharmonia kamaraegyüttese adott koncertet falai között.
Orgonaművész a Notre-Dame-ból – hangverseny a Székesegyházban
A Martinus Orgonafesztivál első programja szeptember 13-án, kedden este fél nyolckor Tabajdi Ádám orgonaművész hangversenye lesz. A Vas megyéhez is kötődő neves, nemzetközi hírű művész német és francia darabokat, illetve áriratokat ad majd elő. A szombathelyi Székesegyház orgonáján játszani régi álma volt. A hangszerről, a darabokról, a zene fontosságáról beszélgettünk az orgonaművésszel.
Egy utcagyerek a Derkovitsról
Németh László Péter. Hatalmas hangja van. Ha a színpadon énekelni kezd, forgószél kerekedik, vagy inkább tornádó, a nézőtér utolsó soráig ér az energia és még tovább. Németh László Péter nagyon jó énekes. Energiabomba, sőt – ha nem lenne manapság ilyen nehéz beszélni erről – egy atomreaktor.
Szívemre tetovált lábnyom
Elegem lett! Mondtam a gyereknek, hogy nekem is kell egy ilyen szpotifáj. Olyan zenéket akarok hallgatni, mint amilyeneket a barátnőm kocsijában bömböltettünk Kőszegig, hogy aztán egy konszolidált konferencián vegyünk részt. Hazáig aztán újra sikoltoztuk a Girl, just wanna have fun-t, meg a Summer of’ 69-et.
Lamantin újratöltve
Nem vitás, hiányzott. Elsősorban azoknak, akik rajongói a műfajnak, azoknak, akik hozzászoktak, hogy a világ legjobbjai évente eljönnek Szombathelyre, és elkápráztatják a nagyérdeműt. Most ne vitassuk, hogy miért maradt ki egy-két évre, örüljünk annak, hogy újra van. A megszokott színvonalon, jó helyszínen, és törzsközönsége sem hagyta cserben.
Homok a szélben
Balázs Fecó ezer szállal kötődött Vas megyéhez. A sitkei kápolna megmentésére szerveződött koncert, ami koncertsorozattá nőtte ki magát, rengeteg barátot, rajongót, ismerőst szerzett az amúgy is népszerű zenésznek, aki egy idő után teljes joggal érezhette úgy, hogy a megyébe hazaérkezik, s fogadtatása, a szeretet, ami felé árad, őszinte.
Így múlik el a szeretők dicsősége
Mindenkinek van egy Dés-képe. Egy hangulat, emlék, érzés, illat. Bármi előhívhatja. Tegyék a szívükre a kezüket, ezek a mi életünk dalai! Tele bizonytalansággal, éretlenséggel, kegyetlenséggel, és törékenységgel. Olyanok, mint bárkié. Botladozva, hadakozva, mint akit elsodort, felemelt és a mélybe taszított a szerelem.
A versek testtelen tánca
Különleges előadással tiszteleg a színház hétfőn este, április 11-én a költészet napja előtt. A Lehetnék bárki válogatáskötetre felfűzve, színészek, költők, irodalomtörténészek és a Zaporozsec zenekar tagjai mondják el, mutatják meg, mit gondolnak a versről, a költészetről. Az együttes vezetőjét Varga Bencét kérdeztük.
Megszólaltatni a szerelem hangszerét
Elsősorban tanár vagyok, hangsúlyozza Kerti Áron, a Savaria Szimfonikus Zenekar klarinétművésze, aki idén már második alkalommal kapta meg az Év zenekari művésze díjat. A tatai származású zenész művészcsaládba született.
Átadták a díjat
A Savaria Szimfonikus Zenekar hétvégi koncertje nemcsak azért volt nagyszerű esemény, mert a zenekar csodálatos műveket adott elő, nagyszerű színvonalon, hanem azért is, mert átadták az Év Zenekari Művésze díjat Kerti Áronnak, akivel korábban interjút is készítettünk.
Zenésznek lenni: életforma
Ritka alkalom, hogy Osztrosits Eszter és Osztrosits Éva egy színpadon játszik. A két tehetséges hegedűművész a toronyi iskolában adott koncertet. Azt mondják, csodálatos érzés ott fellépni, ahol a mindennapjaikat töltötték. A művészek a következő év kihívásairól beszéltek.